John Green: Teknősök végtelen sora

Kedves Olvasók! 

 John Green: Teknősök végtelen sora

 A tizenhat éves Azát sosem hozta igazán lázba a szökevény milliomos, Russel Pickett utáni nyomozás, de miután százezer dolláros pénzjutalom forog kockán, legjobb és legvakmerőbb barátnőjével, Daisyvel buzgón kutatni kezd utána. Együtt próbálják megtalálni az utat először is Pickett fiához, Davishez.
Aza minden erejével igyekszik. Próbál jó gyerek, jó barát, jó tanuló és még jó detektív is lenni, miközben sötét belső gondolatai spirálként tekerednek köré.
A Teknősök végtelen sora ragyogó regény szerelemről, akaraterőről és egy élethosszig tartó barátságról.

*SPOILER*

 Ez volt az első olvasmányom az írótól, de nem az utolsó, az biztos. Maga a könyv stílusa lebilincselt, a fülszöveg sok jóval kecsegtetett - ám végül teljesen mást kaptam, mint amit vártam.
 Arra számítottam, a fő irányvonal az lesz, hogy Davis apja eltűnt, nyomozzuk hát ki, mégis mi történt vele. Az elején Aza és Daisy valóban nyomok után kutatnak, de utána már senki nem foglalkozik vele. Miután Davis kifizeti a pénzjutalmat, le is van zárva az ügy, és átmegyünk egy szerelmi vívódásba. Valójában ez sem zavart, hiszen aranyosan találtak egymáshoz vissza sok év kimaradás után. Viszont a történet nem sok új fordulatot tartogat a közepétől kezdve, a vége pedig nekem elég sok kérdést hagyott nyitva.
 A legnagyobb negatívum, amit ki tudok emelni: Aza. Az ő szemén keresztül látjuk a dolgokat, és talán miatta volt az az érzésem, hogy egy helyben álldogálunk. Nála egyszerűen nincs fejlődés, nem jutunk egy pontból a másikba. Ugyanolyan marad a könyv végén, mint az elején.
 Azzal nincs baj, ha kezdetben eluralkodnak rajta a félelmei, hiszen minden embernek megvan a saját gyengesége. Ahogy a mondás tartja, mindenkinek megvan a saját keresztje, amellyel együtt kell élnie. Valamilyen szinten megértettem Aza félelmeit, viszont a gondolkodásmódja már valóban túlzó és veszélyes volt. Nem csak magára, másokra is. Vártam a fordulópontot, amikor Aza egyszer csak segítséget kért anyukájától, és belátta, egyedül ez így már nem mehet tovább. Felépült, kiengedték a kórházból, a változás csak nem akart beindulni nála. Elhitette magával, hogy a gondolatai irányítják, és nem tud változtatni. Pedig nem arról van szó, hogy nem tud, hanem arról, hogy nem akar túl sok erőfeszítést belefektetni. Panaszkodni egyszerűbb volt, viszont legalább a gyógyszereit szedte rendszeresen a végén.
 A többi szereplővel egyáltalán nem volt gondom, mindenkinek megvolt a saját története, gondja-búja, és ez így volt jó. Daisy bár valóban beszédes volt, nem idegesített. Tetszett, ahová a barátságuk fejlődött. Megbeszélték mi is volt a probléma, utána pedig sokkal jobban odafigyeltek egymásra, az író ezt a szálat is szépen vezette és írta le.
 Davis bár egy milliomos fia, aki egy olyan házban nőtt fel, ahol még saját zoológus is dolgozik, egyáltalán nem beképzelt vagy lenéző. Egy normális, kissé magába zárkózó fiú, akinek hirtelen felnőtté kell válnia, amikor apja hollétéről senki nem tud semmit. Noah, a tizenhárom éves öccse a játékok virtuális világába menekül, igazi lázadóvá válik abban a reményben, hogy apjuk végre életjelet ad magáról.
 Teljesen megértem, amiért Davis kifizeti a két lányt, így meggyőződhet arról, valóban törődnek-e velük, vagy csak a pénz reményében akartak találkozni. Szerencsére Aza nem hagyta cserben még ezután sem, nagyon aranyosak voltak együtt, két kirekesztett és meg nem értett lélek egymásra találása. Viszont kénytelenek voltak szembenézni az igazsággal: hiába az első szerelem, ha nem ugyanazt várják az élettől. Az író tökéletesen átadta, milyen fájó elveszíteni valakit, mégis folytatni a saját utunkat, szívünkbe zárva az emlékeket.
 Viszont valóban nem ezt az üzenetet vártam volna a könyvtől, s a nyomozás háttérbe szorulása is hiányérzetet kelt bennem. Russel Pickett hogy került a csatornába? Gyilkosság, öngyilkosság vagy baleset végzett vele végül? Az ő személyéről csak annyit, hogy a szememben megbukott, mint édesapa. Inkább egy ingatag kutatásra hagyni az egész vagyonát, mint két gyermekére, számomra felfoghatatlan. Ha valóban olyan gazdag ember volt, gondoskodhatott volna fiairól, majd a tuataráról is.

Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :)

Kedvenc idézetek: 

"Azon gondolkodtam, milyen érdekes, hogy egy adott időpillanatban az ember lényének egy része egy adott helyen tartózkodik, de ugyanakkor a legfontosabb részei valahol máshol járnak, egy olyan helyen, amely érzékkel nem felfogható."

"Te vagy a narrátor, a fő- és a mellékszereplő. Te vagy a mesélő és a történet, amelyet a mesélő mesél. Valaki valamije vagy, de közben önmagad önmaga is."

"Azért emlékszel az első szerelemre, mert megmutatja, bebizonyítja, hogy képes vagy szeretni, és valaki képes téged is szeretni, és ezen a világon semmi egyebet sem érdemlünk meg a szerelmen kívül, mert a szerelem az emberré válás mikéntje és miértje is egyben."

"Te választod ki a befejezést, meg a kezdést is. Te választod ki a keretet, érted? Lehet, hogy azt nem te határozod meg, mi legyen a képen, de a keretről te döntesz."

"Lehet, hogy csak egy hazugság vagyok, amit magamnak suttogok."

"Rá kellett jönnöm, hogy az élet egy olyan történet, amelyet mások mesélnek rólunk."

Borító: 8/10
Történet: 8/10
Szereplők: 8/10

Forrás: Google, moly.hu

Thomas Brezina és a Térdnadrágos detektívek

Kedves Olvasók! 

Thomas Brezina: Szellemek a kollégiumban 

Kísértetjárás a Bagolyvár kollégiumban?
Zölden fénylő szellemek tartják rettegésben a tanárokat és a diákokat. A térdnadrágos csapat feladata kideríteni, hogy kik ezek az éjszakai látogatók.
Ezért a fiatal detektívek bemerészkednek az oroszlán barlangjába.
Ám alighogy elkezdik a nyomozást, Axelnek nyoma veszik…







A Térdnadrágos detektívek kalandjait több köteten át is nyomon követhetjük. A kis csapat négy tagból áll: Axel, Diminik, Poppi és Lilo. A négy főszereplőnk egy versenyen ismerkedtek meg, s azóta töretlen a barátságuk. Legyen szó rejtélyről, titokról vagy misztikumról, nincs olyan ügy, amely kifogna rajtuk. Nem csak magukra és képességeikre számíthatnak, hanem egymásra is. Egyre jobban összekovácsolódnak, és nincs olyan nap, amikor unatkoznának. Folyton megoldatlan esetekbe botlanak, gyakran minél veszélyesebb szituációba keveredve -, ám kitartásuk meghozza a gyümölcsét.
Kedvenc kötetem a Szellemek a kollégiumban, könnyed, fordulatos és izgalmas. Minden lappal egyre közelebb kerülünk a válaszhoz: tényleg kísértetek bolyonganak a Bagolyvár kollégiumban vagy egészen más áll a háttérben? Tényleg olyan rettegett iskola, mint ahogy hírlik róla? Eltűnések, halálesetek és tragédiák övezik e épületet, az elhunyt diákok lelkei járnának vissza, teljesen felbolygatva az egészet?
Vedd kézbe, és fedezd fel együtt a Térdnadrágosokkal a Bagolyvár kollégiumot! ;)

Thomas Brezina ezen sorozatát csak ajánlani tudom. Bár fiatalabbaknak íródott, húsz évesen még mindig ugyanolyan lelkesedéssel és szívélyességgel veszem kézbe, nosztalgikus érzés tör rám, ahányszor csak olvasom. A könyvtárban sok része megvan, így a legtöbbet ismerem, melyek meg is ragadtak. Ha valaki könnyed, szórakoztató és aranyos történeteket szeretne olvasni, feltétlen adjon egy esélyt eme sorozatnak! (Bár idősebb fejjel maga a cselekmény nem nagy meglepetés, viszont így is nagyon élvezhető marad.)

  Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :)

A másik kedvencem, ahol Te vagy a detektív!

 Fékezd meg Dr. Medúzát!

Dr. Medúza egy veszedelmes bűnöző, aki gonosz terveket eszel ki. A te feladatod az lesz, hogy a Térdnadrágosok Klubjának tagjaival a tervek végrehajtását megakadályozd, és dr. Medúzát, aki állandóan változtatja a külsejét, elkapd. 







Borító: 10/10
Történet: 10/10
Szereplők: 8/10

Forrás: Google

Let's Go Watch Meteor Shower

Kedves Olvasók! 

Miután ismét megnéztem a Boys Before Flowerst, egy másik átdolgozására is kíváncsi lettem, a legújabb verzióját pedig most nézem angol felirattal (Meteor Garden 2018).  

Let's Go Watch Meteor Shower

 

Ország: Kína 

Epizódok száma: 36

Sugárzása: 2009. augusztus 08. - 2009. augusztus 27.

Hálózat: Hunan TV

A történet nem sokban tér el a többitől: adott egy fiatal, szegény, de szorgalmas lány, Yu Xun. Bekerül egy olyan iskolába, ahol csupán gazdag, elkényeztetett diákok vannak, s már az első napon összetűzésbe keveredik egy szintén új tanulóval, Yun Hai-val. Yun Hai egy igazi lázadó természet, kihívja a suli elit csoportját, és képességeivel bizonyítja, igenis közöttük a helye, vele alakul meg az F4. Mindenki csodálja őket, egyedül főhősnőnk tekint rájuk ellenségként. Yu Xunnak vajon sikerül megszelídíteni a négy fiút, vagy túl nagy fába vágta a fejszéjét? Képes lesz tűrni a végsőkig, vagy végleg feladja álmait?

Vélemény

 *SPOILER*

  Yu Xun tényleg kihívja Yun Hai-t. Tényleg nagyon kitartó volt a lány, az iskolatársai tényleg többször is megalázták. Viszont a viselkedésük éretlen volt, számomra az nem egy nagy sértés, hogy "You're a pig". S ha valaki elbukta a fogadást, csupán ennyit kellett hangosan kimondania büntetésül, túlságosan komolyan vették. Bár minden ország eltérő, lehet, hogy Kínában ez tényleg nagyon bántónak számít. Ahogy teltek  részek, a fiúk tényleg egyre jobb barátokká váltak, jó volt nézni, mennyit segítenek egymásnak. Imádtam Yu Xun és Yun Hai jeleneteit, aranyosak voltak együtt. Nagyon vártam, hogyan bontakozik ki a szerelmük a sok bosszankodás után, a 11. vagy 12. epizód környékén pedig több csókot is váltanak, habár nem szándékozva. Miután konok főhősünk ráébred, mennyire megkedvelte a lányt, a romantikus szál nagyon vontatottá válik.

A két főszereplő rivalizálása már a kezdetektől tetszett, különösen az a jelenet, amikor

  Ebben a sorozatban a szerelmi háromszög az, amitől falba veri a fejét a néző. Értem én, hogy Yu Xunnak idő kell ahhoz, hogy túllépjen az első szerelmén, s rájöjjön, ki az igazi számára. Azonban, amit a szereplők művelnek, szenvedés. Nagyon meg kell becsülni azt a néhány csókot és együtt töltött időt az elején, mert anélkül még hosszabbnak fognak tűnni a részek. Ez az egyik legnagyobb hiba itt: a széthúzás. 36 epizódot felesleges volt leforgatni, ugyanis 20-25 rész szinte nem szól semmiről sem, csupán kínlódnak és gyötrődnek. 

  Duanmu Lei számomra a sorozat mélypontja volt. Ő, mint az F4 egyik tagja, hatalmas csalódás volt. Az még hagyján, hogy ő is meg akarja hódítani Yu Xunt, és vergődik a két nő között. (Bár én meglepődtem rajta, hogy egyáltalán nem zavart senkit az, hogy a tanárnőjével is összejött.) De mégis milyen ember az olyan, akinek a legjobb barátja kórházba kerül, s elveszíti az emlékeit, majd rá akarja venni annak a szerelmét, hogy pártoljon át hozzá, és legyenek együtt? Ilyen "barátot" senkinek sem kívánnék, szerencsére Yu Xun szíve a megfelelő emberért dobogott. Szerintem Duanmu Lei túl nagy hangsúlyt kapott, nem is értettem a lány határozatlanságát, hiszen már régóta tudta, hogy mit érez Yun Hai iránt. 

  Kevés olyan pillanatot kaptunk a végén, amikor a két főszereplő végre egymásra talált. A  hőlégballonos jelenet aranyos volt, bár korainak éreztem az örök életre szóló fogadalmat. 

 Rui Qian és Yu Xun barátnőjének története nagyon tetszett, bár a pasi nagy "nőcsábász" volt, még soha nem csókolózott, ez azért így érdekesen jött ki. 

  (Az is zavaró tényező volt, hogy nehezen lehetett angol felirattal megtalálni az összes részt. Vagy csak néhány epizódnál volt, valahol egy évnek tűnt, mire betöltött az adott rész, bár ez már nem az oldal hibája volt. ^^ Olyan is többször előfordult, ahol néhány sort egyszerűen nem feliratoztak, amikor éppen egy fontos jelenet, párbeszéd zajlott, végül mégis csak sikerült befejeznem mindet. )

  Kíváncsi vagyok a második évadra, amire hamarosan sort is kerítek. :) 

Összességében 

  Szórakoztató, aranyos, mégis lassú menetű sorozatot kapunk, ha megnézzük. Egyszer megéri belekezdeni, ha több időnk van, s szívesen végig üljük a 36 részt, amiben túl sok kulcsmomentum nem történik. Nem olyan jó, mint a dél-koreai verzió (Jun Pyót senki nem körözi le), de talán nem is kell összehasonlítani ezeket az adaptációkat, a maguk nemében mindegyik egy élvezhető történet, tehát érdemes legalább egyet megnézni közülük, ezért csak ajánlani tudom kikapcsolódásnak ezt is.

   Várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat a sorozattal kapcsolatban komment formájában! :) 

Történet: 7/10
Szereplők: 8/10
Zene: 6/10
Vége: 8/10 - ez az amnézia igazán nem kellett volna a végére, remélem, többet lesznek együtt a második évadban.

 Forrás: Google

You're beautiful

Kedves Olvasók! 

Ez a sorozat is nagy hatással volt rám, egyszerűen nem lehet nem szeretni, még inkább kihagyni. Az első doramáim között szerepel, amit láttam, s nemrég újból megnéztem. Lássuk, pontosan miről is szól. 

You're beautiful

Ország: Dél-Korea

Epizódok száma: 16

Sugárzása: 2009. október 07. - 2009. november 26.

Hálózat: SBS

Te is álmodoztál már arról, milyen lenne benne lenni egy híres bandában? Főleg három jóképű fiú mellett? A népszerű A.N. Jell nevű együttese egy új taggal szeretné bővíteni a csapatot, és meg is van rá a megfelelő ember: Go Mi Nam. Ám, viszont van egy aprócska bökkenő: nem tud megjelenni aláírni a szerződést egy baleset miatt. Ezért a menedzser felkeresi Mi Nam lány ikertestvérét, Mi Nyut a zárdában, hogy "ugorjon be" bátyja helyére. A menedzser végül azzal győzi meg a lányt, hogy elmondja, mit is akar ezzel elérni a testvére: megtalálni édesanyjukat. Mi Nyu tehát helyettesíti bátyját, ám az énekes nem elégszik meg Ahn elnök választásával, hallani akarja a hangját. Csak akkor hajlandó elfogadni, ha ő is elismeri tehetségét. Vajon Mi Nyu hogyan fog helyt állni fiúnak álcázva? Sikerül mindenkit becsapnia maga körül? Meddig lesz képes elmenni, hogy beteljesítse bátyja álmát?

Vélemény

*SPOILER* 

A sorozat imádni való, szórakoztató és nagyon vicces. Nincs olyan rész, amelyben ne lenne valami jó poén, észre se vesszük, olyan hamar véget ér az a tizenhat rész. Általában nem szeretem, ha egy főszereplő lány naiv és határozatlan, viszont Go Mi Nyúnak ez jól áll. Ez a szerep ezt a viselkedést kívánja meg, Tae Kyunggal aranyos párt alkottak. Bár nekem személy szerint ez a csillag motívum sok volt a végére, mely végig kísérte a történetet. 

Go Mi Nyu apácák között nevelkedett, ez szerintem mégsem elegendő magyarázat arra, miért olyan tudatlan, tájékozatlan sokszor. A világ teljesen ismeretlen számára, meglátszódik, hogy életében először nyílik alkalma igazán megismernie és megtapasztalnia sok mindent. Kissé gyermeteg a hozzáállása a szerelemhez, amikor életében először találkozik ezzel az érzéssel. Egy naiv, esetlen és balszerencsét vonzó lányt ismerhetünk meg személyében, mégis nagyon kedves és szeretni való. Minden jó szándéka ellenére mindig valami kalamajkát okoz, bevonva a környezetét is, főleg, ha segíteni akarnak neki. Jó volt látni, hogyan oldanak meg egy-egy helyzetet, hogyan kerülnek egymáshoz egyre közelebb az együttes tagjai, míg végül meghódítja mindenki szívét. 

Legelőször Shin Woo jön rá a titokra, távolról figyeli, hogyan boldogul a lány fiúszerepben. Egyre többet segít neki, majd fokozatosan próbálja rávezetni Mi Nyut arra, hogy előtte már lelepleződött, és szeretné randira hívni. Ám Shin Woo második fiú főszereplőként csak plátói szerelmet táplálhat a lány iránt, későn ébred rá, hogy nem volt köztük elég feszültség ahhoz, hogy Tae Kyung helyett immáron rá figyeljen. Sajnáltam őt, amiért minden próbálkozása kudarcba fulladt, de egyetértek Mi Nyu döntésével. 

Jeremy elsőnek csak "furának" titulálja őt Mi Namként, neki esik le legkésőbb az igazság. Ő az egyik legvidámabb, legszórakoztatóbb karaktere a sorozatnak, bár korához képest számomra túl gyerekes szinten áll. A híres A.N Jell pletyka szerintem nem illik hozzá, miszerint majdnem elvett egy hercegnőt. A buszos jelenetben nagyon megható és aranyos, ahogy a kutyusa is. Barátnak tökéletes, de egy komoly szerelmi kapcsolatot nem tudnék elképzelni vele. 

Tae Kyunggal voltak a legjobb jelenetei, imádom az ő karakterét is, mint Gu Jun Pyóét. Ő is kissé nehéz eset, rengetegféle allergiája és rigolyája van, de pont ezért egyéniség. Jang Geun Suk is a szívembe lopta magát, jól állt neki ez a szerep. Főleg azok a kedvenc pillanataim, amikor féltékenykedik. Viszont Yoo He Yi ragaszkodása nem tetszett, már a megjelenése irritált. Nagyon jó volt, amikor az egész banda összefogott, és védelmezte Mi Nyut, még azután is, hogy mindenki megismerte titkát. 

Bár nekem a szüleiknek a története elég erőltetettre sikeredett, ez az ő szenvedésük, a gyerekeik nem tehetnek semmiről. A legfelháborítóbb Tae Kyung édesanyja, nem értem, hogy lehetett fontosabb neki egy alig ismert férfi, aki nem akart tőle semmit, mint a saját fia. A semmiért feláldozni a családját és tönkretenni a gyereke gyermekkorát. Az meg a pláne, hogy azt is elfelejti, mikor van a születésnapja. Nem is csodálom, hogy Tae Kyung nem vállalta fel a rajongók előtt az anyját, csak a végén tesznek pár lépést a kibékülés felé. 

Összességében 

Ezen a doramán nincs mit tovább ragozni, zseniális, könnyed, humoros és romantikus. Aki nem akar egy gondolkodást igénylő, mégis izgalmas és kikapcsolódást nyújtó időtöltést, meghintve sok vicces és érzelmes jelenettel, annak meleg szívvel ajánlom a You're beautifult, garantáltan nem fogod megbánni, ha időt szánsz rá! Vigyázat, hamar elfogynak a részek! ;) 

Várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat a sorozattal kapcsolatban komment formájában! :) 

Történet: 10/10
Szereplők: 9/10
Zene: 10*/10 . feltétlenül hallani kell azokat a számokat *.*
Vége: 9/10 - még szívesen elnéztem volna őket

Forrás: Google

Boys Before/Over Flowers

Kedves Olvasók! 

Egy másik bejegyzésben már szó esett arról, hogy szeretek ázsiai filmeket és sorozatokat nézni, ahogy időm és kedvem engedi. Most egy számomra meghatározó sorozat került ismétlésre, mely az elsők között volt, amely megismertetett a dél-koreaiak varázslatos dorama világával. 

Boys Before Flowers 

Ország: Dél-Korea
Epizódok száma: 25
Sugárzása: 2009. január 05. - 2009. március 31.
Hálózat: KBS2

Az a széria, amit egyszerre imádok és gyűlölök. Ez egy hosszú bejegyzés lesz, mert ezt a történetet alaposan meg lehet vitatni. Viszont kezdjük azzal, mi az alap, a kiindulópont. 

Van egy szegény, kitartó szorgalommal dolgozó lány, aki épp jókor volt jó helyen. Dél-Korea legismertebb és legjobb iskolájának egyik kiutált diákjának az életét mentette meg, aki épp készült leugrani a tetőről. A hír gyorsan elterjed, Geum Jan Di neve pedig ott szerepel minden neves újságban. S jutalomonként pedig kap egy ösztöndíjat, mellyel lehetősége nyílik úszókarrierjét egyengetni. S aztán itt lép be a képbe a híres (vagy hírhedt?) F4, azaz a négy leggazdagabb örökös. Élükön Gu Jun Pyóval, aki a legbeképzeltebb, legarrogánsabb férfi, akit csak el lehet képzelni, és aki végül átéli élete első szerelmét. Vajon Geum Jan Di hogyan birkózik meg azzal az érzelmekkel teli "terrorral", amivel sújtják őt iskolatársai, kiváltképp az F4? Igazságérzete győzni fog-e, vagy rá kell ébrednie, az élet nem egy tündérmese? 

Vélemény 

*SPOILER* 

 Aki tervezi megnézni a sorozatot, csak utólag olvassa el ezt a részt. Részletesen kifejtem a gondolataimat, ez nem egy egyszerű történet, számomra nagy mélysége van. Annyira magával ragadt, annyira belemerültem, hogy képtelen vagyok objektív maradni. Tehát kissé kíméletlen leszek a doramával szemben, ha már végig szenvedtem. Ez a jó szó, az elejétől majdnem a végéig csak a falat kapartam, sőt néha már fejjel mentem volna neki. Nem csak maga a történet egy nagy kínlódás és nyűglődés, úgy ahogy van, hanem hatalmas ellentétek is vannak benne. Megalkották a legjobb és a legszörnyűbb, legvisszataszítóbb szereplőt, ilyen szempontból remek munkát végeztek. S a részek alatt az érzéseim váltakoztak, a szívem egyszerre tört össze és volt elégedett. Csupán egy valaki miatt voltam  képes végig ülni az egészet, még ha az idegbaj is kerülgetett. Talán az lesz a legészszerűbb, (egy kis kitérő, nagyon érzékeny vagyok a helyesírásra, és bántja a szememet, hogy az ésszerűt most már másképp kell írni) ha a szereplők jellemzésével kezdem. Még hozzá a legrosszabbal. 

Számos oldalon olvastam olyan listát, ahol Geum Jan Di elnyerte a legidegesítőbb címet, teljesen jogosan. Az elején, az első pár epizódban még nem volt vele akkora gond. Hiszen ha beleképzelem magam a helyébe, tényleg nehéz lehetett neki, hogy szó szerint kirángatták addigi környezetéből, és belecsöppent egy számára ismeretlen világba. S a Shinwa Iskola valóban nem volt kismiska, nagyon szélsőségesen mutatták be az elkényeztetett gazdag kölykök minden napjait. Természetes, hogy már az első pillanattól fogva kilógott a sorból. Szerencséje volt, hogy egy barátnőre talált ott (bár a későbbiekben ő vált az egyik legnagyobb ellenségévé, de ettől most tekintsünk el). A családja is túl anyagias, oké, hogy örülnek annak, hogy lányuk egy ilyen lehetőséget kapott, de azt nem nagyon vették figyelembe, hogyan bántak vele.
 Megértem, miért nem omlott az F4 csapat karjába. Valóban durván és öntelten viselkedtek, s valakinek muszáj volt felszólalni ellenük. A jó kinézet és a gazdagság édes kevés, ha minden embert eltipornak, aki az útjukba kerül, főleg Jun Pyo, aki nem a türelméről ismert. Viszont a többiek is hallgatnak, mint a sír ahelyett, hogy állítanának barátjukon. A fordulópont akkor jön el, amikor főhősnőnk összeszedi a bátorságát, s nem tűri tovább ezt a fajta magatartást. Attól a bizonyos rúgástól kezdve nem csak Jun Pyo figyelmét, hanem az egész F4 érdeklődését felkelti. El is kezdődik a konfliktus, a folytonos versengés és próbatétel, megkapja a piros lapot.
 A lányt nem könnyű fából faragták, ám hamar rá kell döbbennie, hogy az egész intézmény célpontjává vált. Megdobálják, a székét és padját kiviszik a teremből, pár fiú rá is akar ijeszteni, miközben egyre közelebb kerül az egyik F4 taghoz, Ji Hoo-hoz. A későbbiekben pedig többen is harcba szállnak szívéért, na, itt jön a gyötrődés.
 Kérdem én: mégis mit esznek rajta annyian? Ő a legvisszataszítóbb főszereplőnő, akivel eddig egy doramában találkoztam. A beszédstílusa, az öltözködése, az, ahogyan eszik - kevésbé nőies és vonzó már nemigen lehetne (és még szépen fogalmaztam). S ha már ennyire magába tudja bolondítani Jun Pyót, akit a kedvéért teljesen megváltozik, akkor az a nő legyen nagyon különleges személyiség - számomra Jan Di elég kiábrándító választás. Ha reálisan belegondolok, az a rúgás tényleg felnyitotta a fiú szemét, de hogy a sorozat további részében ennyiszer kitartson amellett az egyetlen lány mellett, az számomra hihetetlen - ezért is imádom Gu Jun Pyo karakterét. S itt rá is térnék a történet pozitívumára.


Gu Jun Pyo az elején tényleg egy elviselhetetlen, elkényeztetett tuskó, azonban ahogy változik a sorozat folyamán, azzal megnyert magának. Lee Min Ho tökéletesen alakít, semmiféle kivetnivalót nem találok benne. Nem csupán azért, mert tényleg egy jóképű, fiatal színész, a tehetsége vitathatatlan. Jun Pyót száz százalékig így tudnám elképzelni a valóságban, mint ahogy ő hozza a szerepét (imádom a göndör hajával együtt, mert neki minden jól áll ^^). Szeretem azt, ahová fejlődik a történet közepére és végére. Egyáltalán nincs szó róla, hogy ő lenne a hibátlan jellem, ilyen neveltetés és ilyen lehetőségek mellett szerintem természetes, hogy fellengzős és önelégült. Aztán ahogy telnek a részek, úgy olvad le róla a felszín és a közönyösség, egy sokkal emberibb és mélyebb arcát ismerhetjük meg. Jan Di megtanítja arra, hogy néha igazán meg kell küzdeni azért, amit szeretnénk. S az életünket nem pénzzel, ha nem szívvel kell élni. S főleg azért is vált a kedvencemmé, mert ahogy szerelembe esett, úgy tartott ki a végsőkig. Tényleg a végsőkig. Minden lehetséges módon próbált a lány kedvében járni, megmutatni neki, hogy mi is rejtőzik a felszín alatt. És mit kap cserébe? Jan Di majd leharapja a fejét, kiabál, és úgy tesz, mint ha Jun Pyo bármelyik pillanatban rávetné magát, holott semmi hátsó szándéka nincs szegénynek.  Remekül bemutatják, hogyan ismeri meg a szerelmet, hogyan vonja le a tanulságot egy-egy kudarc után, majd hogyan áll fel újra a padlóról, és válik egyre figyelmesebbé és törődővé.
 Valójában a sorozatot azért tudtam csak végig nézni, mert Jun Pyóval együtt izgultam. Szívből örültem, amikor végre Jan Di is rájött arra, mit is érez valójában a fiú iránt, s megtörtént a várva várt pillanat, az első csók. Ennél a pillanatnál azt hittem, végre jön egy boldog időszak számukra, túl vagyunk a nehezén, most már szeretik egymást. Khm, nem egészen.

 Habár kimondták, hogy "járunk, együtt vagyunk", mégsem mentek egyszerűen a dolgok. Jan Di ugyanis nem igazán törte magát, hogy jobban megismerje barátját és időt töltsön vele, ehelyett egyszerűbb volt titkolózni, hazudozni és elkerülni őt. A bizalom is elég ingatag volt kettejük között, viszont a fiú legalább próbált úgymond "átlagosabb" életet folytatni, jóban lenni Jan Di családjával, besegített nekik. Amikor a lány azt mondta, hogy inkább maga dolgozik meg a pénzért, nem kell semmiféle oltalom a barátjától, Jun Pyo tiszteletben tartotta kérését. Erre Jan Di naivan elvállalt olyan fotózásokat, amelyek már messziről gyanúsak voltak. Inkább volt egy alig ismert sráccal és Ji Hoo-val, nem is csodálom, hogy Jun Pyo féltékeny volt, amikor a csaj tisztára hülyére vette. Jan Di tényleg nem érdemelte meg a srác szerelmét, százszor jobbat találhatott volna magának. A dorama közepét utáltam a legjobban, amikor Jun Pyo szó szerint mindent megtesz a másikért, aki állítólag már viszont szereti, de az nagy ívben tesz rá.
 Legalább akkor szólhatott volna Jan Di, amikor a pasi anyja megjelent náluk. Á, de nem, minek is kéne megbeszélni bármit is, túl egyszerű lenne. Szegény tökfilkó hadd találja ki egymaga, most éppen mi baja a csajnak.
 Az egyik kedvenc jelenetem, amikor megkapja a saját tervezésű nyakláncot, amit ellopnak tőle később, amit egyáltalán nem bánok. Végre egy jelenet, ahol bizonyítja, hogy számára is ugyanolyan fontos Gu Jun Pyo, és kimegy a fagyba megkeresni az ajándékát.
  Számomra akkor zárul le az első fele a sorozatnak, amikor Jun Pyo a családi vállalatnál kezd dolgozni. Jan Di elviselhetőbb lesz, hiszen egyértelműen tudja, kit szeret, és ki is mutatja. Igazából nem sajnáltam, amikor ki akarták házasítani Jun Pyót, legalább már meg tudta becsülni azt, amije volt.

Jae Kyungot nehéz nem szeretni, mert alapvetően valóban nagyon barátságos és életvidám. Összeillettek volna, ha hamarabb ismerkednek meg, megszelídíthette volna magának a fiút. Ám mégis mit lehetne tenni, ha a kiszemelt szíve már elkelt? Beállt Ji Hoo mellé erősíteni az egyedül maradók csoportját, mégis le a kalappal előtte. Így méltóságteljesen félreállni a képből! Igazán megható volt az esküvői jelenetük, bebizonyította, hogy tényleg nagy szíve van. Nagyon klassz volt, amikor az F4-es fiúk és Ga Eul is felálltak, és ellenezték a frigyet. Jun Pyo és Jan Di úgymond már mindenki áldását megkapta ahhoz, hogy együtt legyenek a múltban történtek ellenére, s elkezdhessék közös életüket.
 Azonban az akadályok sora csak tovább tetéződött, és a főhősnő számomra ismét bebizonyította, egyáltalán nem méltó társ. Megígérték egymásnak, hogy ha szakítanak is, nem a fiú anyja miatt fognak. És mit tesz Jan Di a hőn áhított vallomás után? Se szó, se beszéd faképnél hagyja párját, akinek ki tudja, hányadszorra töri össze a szívét.  Ez jó példa rá, hogy a történet egyik legszebb jelenetét is el lehet rontani.(Vagy talán el is kell rontani.)


Végül miután imádott Jun Pyónk visszaszerzi minden emlékét, a nézők utána sem lélegezhetnek fel. Főszereplőink azt a döntést hozzák, járja mindenki a saját útját. Ha pedig Jun Pyo visszatér négy éven belül, és újra megkéri Jan Di kezét, a lány meg fogja fontolni a kérdést.

*S íme a szokásos négy év múlva* 

 

 Jan Di az orvosi pályát választotta hivatásául Ji Hoo-val együtt, Jun Pyo pedig fellendítette a Shinwa Vállalatot. Ezt követően pedig újra felkereste a lányt, ez alkalommal már nem eleresztve őt. Viszont számomra a leánykérés nem volt teljes. Ó, Jan Di, ha válaszoltál volna egy igent, csak egy rövidke igent, nemcsak Jun Pyót, engem is boldoggá tettél volna! 

 Azonban eddig csupán három szereplőről esett szó, holott még azt mindenképp szeretném kiemelni, hogy a sorozatban varázslatosan mutatják be az F4-es fiúk legendás barátságát. Bár néha úgy tűnhet, Jun Pyo "a vezér", ám valójában egyenrangúak. Mind a négyen számíthatnak egymásra, jóban-rosszban egyaránt. Jan Di kisebb-nagyobb vitát és harcot indít el két tag között, ám még ennek ellenére is megmarad köztük a jó viszony, remekül ábrázolják ezt, amikor Jun Pyo Ji Hoo-t mentve a kocsi elé ugrik. Számos olyan helyzetet láthatunk, amikor minden erejüket és kapcsolatukat latba vetve segítenek tisztázni és megoldani a bonyodalmakat. Nemcsak sármosak, hanem nagyszerű cimborák is.

  Ji Hoo bennem nem hagyott mély nyomot, nem sok vizet zavar a sorozat második felében. Kezdetben semleges volt, aztán hálás voltam, amiért elutazott. Így Jun Pyónak elég teret hagyott, hogy udvaroljon a lánynak, és magába bolondítsa. Kissé későn jött vissza, két szék közül a padlóra esett, egyik szerelmét sem tudta megtartani. Aztán nagyon feldühített, amikor hátba szúrva barátját, csak megcsókolta Jan Dit. A versengés érte idegőrlő volt, végül a lány szíve csak Jun Pyóé lett. (Még jó, máskülönben Jan Di végleg elásta volna magát nálam.) Miután tisztázódott ez a szerelmi háromszög, ismét semlegessé vált. Ő elvolt a maga kis világával, néha megvigasztalta a lányt, és pont. Bár vigaszként találhatott volna valaki mást magának.

 Yi Jung igazi nőcsábászként volt bemutatva, számomra mégsem tűnt olyan srácnak, aki hobbiból minden hétvégén szíveket tör össze. Attól, hogy nem vágyott komoly kapcsolatra, nem egy szoknyavadász. Ga Eullal való kapcsolata aranyosan volt felépítve, de a végét annak is kicsit elhúzták, szívesen láttam volna többet belőlük. A randijuk, még ha kamu is volt, nagyon édes volt.

 Woo Bin egy titokzatos, háttérbe szorított karakter. Sajnos kevés információt tudunk meg róla, pedig rá nagyon kíváncsi lennék. Ettől függetlenül ő a második kedvenc karakterem. 😊

 A zenékre pedig külön kitérnék, egyszerűen csodásak, és visszaidézik a történet hangulatát és világát, magába szippant teljesen.

Összességében

 Ez a sorozat szinte "alapvetőnek" számít, hiszen sok mindenkinek meghatározó volt. Ahogy a bejegyzés elején is írtam, az első doramák között volt, amit láttam, és ennek is köszönhető, hogy közel állok az ázsiai sorozatokhoz. Egy próbát mindenképp megér, ezért csak ajánlani tudom. Itt is ugyanúgy megtalálhatóak a hibák, mint akármelyik másik sorozatban. Szerintem elég lett volna kevesebb részt forgatni, és a történetszálat nem ennyire túldramatizálni, széthúzni. Túl sok felesleges csavar, kevés öröm. Ha valaki megbékél a főszereplőlánnyal, akkor biztos tetszeni fog a dorama. Nem a színésznővel volt baj, bár több mimikát szívesen láttam volna tőle. Gu Jun Pyo miatt is érdemes elővenni akár többször is a sorozatot, megunhatatlan. <3 

Ez egy olyan mű, melyet az ember képtelen elfelejteni, s teljesen a hatása alá kerül.

Várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat a sorozattal kapcsolatban komment formájában! :)

Történet: 7,5/10
Szereplők: 7/10 - Gu Jun Pyo 10/10
Zene: 10/10
Vége: 8/10 - lehetett volna egy egyértelmű válasz Jan Ditól, egy esküvői jelenetet is nagyon szeretnék látni, Woo Bin eltelt éveiről pedig nem tudunk semmit.

Van egy F4 After Story is, ami bemutatja, hogy a négy fiú készül az esküvőre, azonban sajnos a színésznőnek autóbalesete volt, így ő kimaradt ennek a forgatásából.

Illetve hivatalosan nincs esküvői jelenet forgatva, napvilágot látott egy olyan fotó, amely a sorozatban nem szerepelt, és a rajongók szerint ez lenne a két főszereplőnek a mézes hete.

Forrás: Google, Pinterest

Wendy Holden: Haatchi és Kicsi Pé

Kedves Olvasók! 

 Wendy Holden: Haatchi és Kicsi Pé

 Egy ​bámulatos kisfiúnak, egy egészen különleges kutyának és kettejük eltéphetetlen barátságának igaz története. Megváltástörténet arról, hogy mire képes a feltétel nélküli szeretet, a bizalom és a megbocsátás.
2012 januárjának egy hideg éjszakáján valaki fejbe vert egy kölyökkutyát, és a vasúti sínre fektette. A mozdonyvezető látta a bűbájos, öt hónapos anatóliai juhászkutyát, de a vonatot megállítani már nem tudta. Nem sokkal ezután egy másik szerelvény is elrobogott fölötte. A kutya, mely később a Haatchi nevet kapta, csodával határos módon túlélte a gázolást, csak az egyik hátsó lábát és a farkát kellett amputálni. Megmentői, egy állatmentő szervezet tagjai a Facebookon kerestek neki otthont, itt talált rá a fényképére egy kutyaszerető pár. Belenéztek a szemébe, és rögtön tudták, hogy nekik kell ez a kölyök, ők ugyanis egy nem hétköznapi kisfiú mellé kerestek társat. A nyolcéves Owen, akit a családban csak Kicsi Pének, Kispajtásnak szólítanak, ritka, veleszületett betegségben szenved, amely szinte állandóan kerekes székbe kényszeríti. Korábban emiatt szorongás gyötörte, nehezen barátkozott, de mióta a sors összehozta Haatchival, mindkettejük élete mindörökre megváltozott.
Ez a megható könyv e barátság kialakulásának és nehézségeinek igaz történetét meséli el. 

Egy meghatározó élmény volt ennek a könyvnek az olvasása. Nem én választottam ki a könyvtárban, a történet talált meg. Szó szerint. 

A papírba csomagolt olvasmányok közül ezen akadt meg a kezem, nem is volt túl vastag, nem foglalt sok helyet. Tökéletes volt az alakja, borítójának érintése. Végül nem bántam meg, hogy ezzel a könyvvel "vakrandiztam".  

Tökéletes szerkezettel tárul elénk a történet: külön megismerjük Haatchit, a jámbor juhászkutyát, akivel barbár módon elbántak. Nem tudhatjuk, hogy milyen volt az előélete, viszont valamelyik gazdája nagy valószínűséggel kikötözte a sínekre, hogy a vonat elgázolja. Ám Haatchi valódi túlélő, bár egyik hátsó lábát és farkát elvesztette. Sokáig nem voltak biztosak benne, találnak - e számára új otthont, egy családot, akik befogadnák és fedeznék drága orvosi ellátását. Senki nem akarta elaltatni ezt a barátságos és kitartó kutyust, de ketyegett az óra. 

Aztán Owen csatájával szembesülünk. Ez a kisfiú egy nem mindennapi betegséggel született, nem sok hasonló esettel találkoztak az orvosok. Számos kezeléssel, műtéttel kell megküzdenie, mozgás korlátolt. Ám a fájdalom mellett az emberek bámészkodó tekinteteit is el kellett viselnie, szülei pedig mindent megtennének azért, hogy kisfiuk boldog legyen. 

S ez a két megtört lélek gyógyír egymás számára: egy pillantás elég volt, hogy elválaszthatatlan barátokká, lelki társakká váljanak. Az ő egymásra találásukból pedig mások is erőt meríthetnek, Haatchi neve legendássá vált. 

Ez a könyv sok mindent magába foglal: szó esik fájdalomról, magányról, összetartásról, szerelemről, családról, kitartásról, segítésről, álmokról és a feltétel nélküli szeretetről. S az teszi igazán hatásossá, hogy minden mondat a valóságon alapul. Nem csak egy mese, egy kitaláció. A való életet mutatja be, mely belemarkol a szívedbe. 

Mindenkinek meleg szívvel ajánlom, mert minden szava igaz. 

U.i.: Ha valaki szeretné követni a történetüket, Facebookon van egy aktív oldaluk! ;) 

Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :) 

Kedvenc idézetek:

"Jó sorsunk néha olyanokkal hoz össze, akiknek a láb- (vagy pracli-) nyoma ott marad a szívünkön, és mindörökre megváltoztat." 

"Láthatóan mindketten rájöttek, hogy van valami szokatlan a másikban."

"Colleen egyszer megkérdezte nagyanyját, mi a boldog házasság titkos receptje. Sylvia közölte unokájával, hogy minden között a kommunikáció a legfontosabb, kivált olyasmit meghallgatni, amit az ember nem hallana szívesen. A kiabálás sosem segít, mondta, hiszen senki sem hallja meg az embert.
Hozzáfűzte: létfontosságú mindennap szájon csókolni egymást, mivel ez az egyik legbensőségesebb dolog, amit egy pár tehet, hiszen a teljes és tökéletes bizalomra vall." 

"– Néha, amikor az ember barátokat lát együtt, el sem tudja képzelni, hogy valaha is külön voltak, de Owen és Haatchi esetében kis híja volt, hogy sohasem találkoznak." 

"Nem számít, hány láb, hány kerék: csak az, hogy ki az útitársad." 

Borító:  10/9
Történet: 10/10*
Szereplők: 10/10

Forrás: Google

Sophie Jordan: Tűzláng - trilógia

Kedves Olvasók!

Sophie Jordan: Tűzláng - trilógia

 EGY FÉLTVE ŐRZÖTT TITOK. HALÁLOS ELLENSÉGEK. PUSZTULÁSRA ÍTÉLT SZERELEM.
A drakik a sárkányok mai leszármazottai, akik képesek emberből sárkánnyá, és sárkányból emberré változni. A tűzokádás ritka képességével megáldott Jacinda még a drakik között is különlegesnek számít, mikor azonban lázadó természete miatt családja menekülni kényszerül az emberek világába, a lány nagyon nehezen tud beilleszkedni új közegébe. Közben egyre gyengül a benne élő draki szellem, és az egyetlen lény, aki képes életet lehelni Jacinda sárkány-énjébe nem más, mint a gyönyörű, rejtélyes Will. Csakhogy Will családja drakikra vadászik, ám Jacinda annak ellenére sem képes ellenállni a fiúnak, hogy tudja: nem csak saját életét, de a drakik legféltettebb titkát is kockára teszi.
Mitikus erejű, magával ragadó történet egy lányról, aki szembeszállt az elvárásokkal, és akinek szerelme ősi tilalomfákat döntött le.

A trilógiát egybe véve fogok összegezni, nem külön kötetenként. Akkor csapjunk is a lecsóba! ;)

Pár nap leforgása alatt olvastam ki a három könyvet, így még friss élményként él bennem. A legelső rész a Tűzláng (Firelight), melyet másodszorra vettem kézbe. Bevallom, amikor először olvastam, olvadoztam tőle, mint Jacinda Willtől. Viszont ezúttal kiábrándultam belőle, és a hibák szembetűnőbbek voltak. Maga a világ, ami már az elején elénk tárul, elképesztő. A sárkányokhoz hasonló drakik témája érdekes és lebilincselő. Az írónő valóban gyönyörűen írja le Jacinda és Azúr manifesztálását a kötet elején. Éppen repülni készülnek, amikor a főhősnőnk és barátnője bajba kerülnek: vadászok jelennek meg. Jacindát majdnem el is kapják, amikor az egyik ellensége mégis a segítségére siet valamilyen érthetetlen okból kifolyólag. A lány képtelen fejéből kiverni azt a bizonyos vadászt, akinek az életét köszönhette. Ám a falka nem nézi jó szemmel Jacinda lázadó természetét, ezért sürgetnék a Cassiannal, a falkavezér fiával való egyesülését, abban a reményben, hogy különleges képessége tovább öröklődne az utódaikban. Ám mielőtt a falka tulajdonává válhatna, az éj leple alatt családjával elszöknek, hogy egy kisvárosban új életet kezdjenek. Ikertestvére, Tamra nagyon megörül ennek a döntésnek, hiszen ő nem rendelkezett a drakik képességeivel, így könnyen beilleszkedik az új iskolába. Jacinda azonban képtelen beletörődni, hogy ilyen egyszerűen hátat fordítottak az addig ismert világuknak, és sima emberként kell tengetnie napjait. Eddig ez egy sok fordulatot ígérő kezdés, innentől kezdődik a klisék végeláthatatlan sorozata. 

Minő meglepő fordulat, hogy pont abban az iskolában újra találkozik Willel, aki megmentette őt. Megérzik egymás jelenlétét, aztán természetesen egymásba szeretnek. Na, itt a probléma. Ez a szál annyira értethetetlenné vált számomra, ugyanis képtelen voltam felfogni, mit láttak egymásban. A srácról csupán annyit tudunk, hogy egy aranyos, jóképű ember, aki az egyik legnépszerűbb a környéken, mindenki utána áhítozik. Will már az első nap megszerzi a lány lakcímét, és éjnek évadján megy bámulni a házát. Jacinda pedig győzködi magát, maradjon távol tőle, ám képtelen ellen állni álmai pasijának. Amikor járni kezdenek, kivívják mindenki nemtetszését. Brooklynét, aki a suli pomponlányáét, aki terrorizálni kezdi a vécében, Will családjáét. Hú, most térjünk ki a szereplőkre egy kissé részletesebben. 

Itt, az első kötetben még kedveltem és megértettem drága kis főhősünket, Jacindát. Családi problémák, honvágy, szerelem és azok a sötét titkok, amik miatt nem engedhetett volna közel magához senkit sem.  Meg kellett találnia az egyensúlyt saját álmai és kötelességek között. Valóban sajnáltam, hogy édesanyja rákényszeríti akaratát, figyelmen kívül hagyva Jacinda szenvedését, ahogy drakija napról napra haldoklott. Az ő esetében még jobban el tudtam képzelni, mit lát Willben. Hiszen vadász létére elengedte, és persze helyes is. Talán kezdetben ki is használta, amiért mellette újra feléledtek benne az ősi ösztönök, és draki mivoltja csak nem vész el így. Ám az egy kicsit sem volt életszerű, hogy kábé nulla ismeretséggel és kommunikációval halálos szerelem szövődik köztük.
A mellékszereplők kompenzálták valamennyire ezt a felszínes, semmilyen szerelmi hánykolódást a főszereplők között. 

Elsősorban Xandert emelném ki, ő nem az az egyszerű rossz fiú, a karakterében volt valami sajátos, valami egyedi. Tetszett, ahogy játszadozott a lánnyal, és én például kíváncsi lettem volna, mi történne, ha Jacinda őt választja. 

Azúr és Cassian  is színesítette a kötetet, bár sajnos ők elég kevés jelenetben szerepeltek. A Tűzláng befejezése csavaros és izgalmas volt, az írónőnek sikerült elérnie, hogy folytatni akarjam Jacinda és barátai útját vissza a falkába.

 Sophie Jordan Tűzláng-trilógiájának második részében a lázadó, korábban önkéntes száműzetésben élő Jacinda – aki egy titkos közösséghez, a drakikhoz tartozik, akik a mitikus sárkányok leszármazottai – kénytelen családjával visszatérni a falkájukhoz. Jacindát, mivel nem tudott szerelméről, az ember Willről lemondani, és emiatt számtalan kárt okozott magának és szeretteinek, nem fogadják kitörő örömmel az övéi. Ő azonban mindent elkövet, hogy legalább látszólag beilleszkedjen. Amikor a falka „trónörököse”, Cassian, a pártfogásába veszi, egyrészt könnyebb lesz az élete, ugyanakkor a még mindig Willbe szerelmes lány érzelmi életét teljesen felborítja az új hódoló. Főleg mivel Jacinda ikertestvére, Tamra, szintén különleges képességeket kezd mutatni, és így egyre értékesebb a falka szemében, és egyre esélyesebbnek érzi magát Cassian szerelmére… 

A Szökésben (Vanish) és a Menedékben (Hidden) történt egy hatalmas pozitívum, ami miatt újra megnyert magának a trilógia: Cassian előtérbe kerülése. Ez volt az az áttörés, hogy újra élvezzem a történetet. Ő volt az a szereplő, akiért érdemes volt mindig lapozni és lapozni. Jacinda a továbbiakban (pontosabban a második kötetben) nagyon leértékelődött a szememben. Egy nyafka, döntésképtelen lánnyá változott. Az első részben még határozottan tudta, mit akar. Itt pedig egy felelőtlen, csöpögős és nagyon idegesítő énjét hozta. Haladjunk szépen, sorban. 

Végül visszakényszerültek a kiindulóponthoz: a falkához, melynek megismerik kegyetlenebbik oldalát. Severin és az elöljárók nehéz szívvel, de visszafogadják őket. Édesanyjuk depresszióba süpped, immáron nincs hatalma vagy befolyása, amivel védhetné lányait, inni kezd. Tamra árnyékoló képessége miatt az új kis kedvencke lesz, remélve, hogy Cassian végre észre veszi őt. Jacinda viszont siratja az egereket Will elvesztése miatt, és rá kell döbbennie, többé nem ő van a rivaldafényben, és mindenki kerüli őt. Kivéve Corbint, aki szintén kipécézte magának a lányt.
(Khm, egy kis megjegyzés: Már tiszta szívből szántam Cassiant, hiszen ígéretet tett, hogy minden tekintélyét latba vetve próbálja enyhíteni Jacinda és családja büntetését. Ám gyakorlatilag azt várták tőle, hogy semmilyen következménye ne legyen a szökésüknek. Még így is könnyen megúszták a dolgot.)  

Nagyon megörültem, hogy Willt egy kicsit elfelejthettük, és Cassian került előtérbe. Ő egy nagyon jól kidolgozott szereplő, van jellemfejlődése, mindig tartogat valami újat. Hiszen az első kötetben annyit tudtunk róla,  amennyit mindenki látott belőle, amit hittek róla. Csak később ismerhettük meg az igazi mélységét, az igazi lényét. Titokzatos, különleges és emberi. 

Ellenben Willel. Egysíkú karakter, akinek egyszer sem látunk bele a gondolataiba, érzéseibe. Egész végig csupán annyit szajkózik, hogy Jacinda nélkül nem tud élni, és vár rá. A rózsaszín ködön túl pedig nem látunk az igazi Willből semmit.

A második kötetben Jacinda egyre elviselhetetlenebbé vált, körülbelül ennyit csinált végig:

Nagyon kedvelem Cassiant, nem is rossz ember, akár megpróbálhatnám vele. Jaj, nem lehet, Tamra szenvedne! Ó, Will megtalált, elszököm vele, és végre kettesben lehetünk. Á, nem, mégsem, vissza kell térnem a falkához, és tovább bolondítom a herceget. Titokban pedig újra randizom a kis vadászfiúval, és halálos veszélybe sodrok mindenkit. Haha, csak mert úgy tartja kedvem.

Na, azért egy kis elfogultság is beszél (vagyis inkább ír) belőlem, hiszen Cassian hamar belopta magát a szívembe, és nem értem, Jacinda miért hagyta elúszni ezt a lehetőséget, amikor tökéletesen passzoltak egymáshoz. Végül örültem az egyesülésüknek, ennyit igazán megérdemelt a herceg is. S bebizonyosodott, mennyire hasznos lépés is volt ez. 

Jacinda döntésképtelensége itt tényleg a tetőfokára hágott, ha a falkával volt, az volt a baj, ha Willel szöktek el, az volt a gond. Végig könyörögtem, hogy határozza már el, melyik oldalon marad. Mert bizonyos szempontból megértettem, hogy a csaj harmadik szökési kísérlete után a többi drakinak már elege volt belőle. 

Érdekes fordulat volt, hogy Jacinda és Cassian érzelmileg összekötődtek örökre, ezáltal is jobban beleláttunk a fiú fejébe. Ám Will szemszögéből egy nyamvadt mondatot nem olvashattunk.


Sophie Jordan Tűzláng-trilógiájának záró részében Jacindának ki kell szabadulni a drakikon kegyetlen kísérleteket folytató enkrószok fogságából, és kiszabadítani fogolytársait is, miközben kiutat kell találnia egy szerelmi háromszögből is, és rendet tennie a felbolydult, korrupt falkában, ahonnan származik. Az ember fiú és a draki herceg között őrlődve újra kell értelmeznie, hová tartozik és mi a fontos számára, és kemény leckék árán megtanulnia, miről tud lemondani, ha kell, és mi az, amit képtelen örökre elveszteni…

A harmadik rész jobban sikerült, mint a második. Jó volt látni a csapatmunkájukat, ahogy végre egy célért dolgoztak. Szörnyű volt magam elé képzelni, mi is történik egy drakival, ha a vadászok karmába kerül. Szűk cella, kábítás, vizsgálatok, kísérletezések, amelyek akár halálhoz is vezethetnek. Az is felháborított, amikor ezeket a lényeket "izének" nevezték, mintha az ő életük egyáltalán nem számítana.  A történet zajlott, minden fejezet végén várt egy újabb fordulat.
Deghan, mint valódi sárkány, aki a falkájának utolsó megmaradt tagja, nagyon tetszett. Kezdetben nem tudtam, végül milyen sorsa lesz, de Tamrával aranyosak együtt. Kiegészítik egymást.
A történet tetőpontját számomra Cassian "halála" hozta el. Itt tényleg hatott rám a könyv, majdnem meg is sirattam. Úgy sajnáltam, hogy pont őt írták ki, amikor egyedül talán miatta tudtam végig olvasni a trilógiát. De szerencsére az írónő végül megkegyelmezett neki. :)
Annak is megörültem, hogy Jacinda csaknem hagyott cserben senkit, felelősséget vállalt barátaiért. Khm, a gonosz lelepleződése számomra elég sok kérdést felvetett. Jabel mégis miért gyilkolta meg Miramot? Magnus esetében talán még érthető valamennyire, de Cassian húga mit árthatott volna neki. 
Maga a lezárás kedvező mindenkinek, Cassian jövőjéről még olvasnék szívesen. Arra is kíváncsi lennék, mi történt a többi kiszabadított drakival. Más falkák vajon hogyan élhetnek? Szívesen nyertem volna nagyobb betekintést ebbe a mitikus világba, eltávolodva kicsit a romantikus bonyodalmaktól.
Összességében egyszer-kétszer elolvasható könyvsorozat, különösen elsőre nyújt nagyobb élményt. Aki misztikus olvasmányra vágyik, és szereti a szerelmi háromszöget, bátran vegye kézbe! ;)

Van egy novella Azúr főszereplésével, viszont ez magyar nyelven nem jelenik meg. 

   Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :)

Kedvenc idézetek: 

"Ő csak menekülés volt számodra, de ha végre megállsz, és nem futsz tovább, látni fogod, hogy te igazából hozzám tartozol."
   
"– Nem kell úgy tenned, mintha nem gyászolnál. Ne érezz bűntudatot, amiért érzel… – Keresi a szavakat. – Amiért szeretetet érzel iránta."

"Mit ér a biztonság, ha belül halott vagy?"

Borító:  10/7
Történet: 10/7
Szereplők: 10/8

Forrás: Google

Daphne du Maurier: A ​Manderley-ház asszonya

Kedves Olvasók! 

Daphne du Maurier: A ​Manderley-ház asszonya 

Nesztelen ​léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián – ez Manderley. De baljósan vöröslő rododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormolása – ez is Manderley. Szertartásos étkezések, vizitek és vendégfogadások, séták a Boldog-völgyben, és készülődés a jelmezbálra – ennyiből áll Manderley lakóinak élete, legalábbis a cselédség meg a garden party szerencsés meghívottai szemében. Ám a mindvégig névtelen főszereplő, az érzékeny idegrendszerű új úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos bűntudatról, a névtelen szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés. Mert félelem mérgezi az itt élők lelkét: a fiatalasszony a halálfej arcú Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott Rebecca kísértetétől – ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderleyre, és kiűzetik onnan. Maxim de Winter a bűntett leleplezésétől és a botránytól retteg – de lényegében ő is Manderleyt fél elveszteni, mint ahogy Manderley kedvéért tűrte oly soká, néma cinkosként, egy démoni asszony aljasságait. Sejti-e vajon, hogy – bár az igazságszolgáltatástól megmenekült – végül is ezért kell bűnhődnie, s éppen Manderley lángjainál – s vele együtt az ártatlanoknak is?
A Hitchcock-film alapjául szolgáló regény páratlan sikerét, a hátborzongatóan izgalmas cselekmény mellett, bizonyára az is magyarázza, hogy rendkívül finom pszichológiával érzékeltette a harmincas évek Európájának szorongásos életérzését, gyáva meghunyászkodását – s tette ezt 1938-ban, egy évvel a Manderleyk egész féltett világát felperzselő tűzvész előtt. 

Ezt a könyvet már azért a hangulatért érdemes kézbe venni, amit megteremt. Végig jelen van valami baljós, valami sötét, amit nehéz nevén nevezni. Maga a cselekmény lassú lefolyású, ám tökéletesen érzékelteti az angolok világát. (Nem is értem, hogy lehet ennyit beszélni az időjárásról.) Már magának a főszereplő lánynak a nevét sem tudjuk meg, csupán "Én"-ként van jelen. Az elején még egy tudatlan, tapasztalatlan leánykát látunk magunk előtt, aki a szemünk láttára nő fel a lapok között - amikor valóban megnyílik neki Maxim, a férje. Többféle regénynek is beillik ez a történet, ha szerelmi szempontból nézzük, az én tetszésemet abszolúte elnyerte. Tetszik, hogy Én számára teljesen váratlan módon udvarolni kezd neki Maxim, majd randevú randevút követ. S megnéztem volna Mrs. Van Hopper arcát, amikor kiderül, a társalkodónője nem is az a háttérben meghúzódó szürke kisegér, és ő lesz a következő úrnő Manderleyben. A könyv közepén azonban ez a szál kicsit megakad, Maxim valóban úgy kezeli fiatal feleségét, mint egy kisgyermeket, emellett fokozatosan egyre jobban eltávolodtak egymástól. Magam elé képzelem a jelmezbált, és valóban kínos lehetett mindkettejük számára a helyzet. Az hoz fordulópontot, amikor fény derül az igazságra, s a házaspár valóban egymásra talál - itt látszódik igazán, mennyire erős csapatot alkotnak együtt.
Ha a nyomasztó, baljós részét nézzük, az írónő tökéletesen építette fel történetét. Főleg amikor Manderley a főhelyszín vagy a csónakház, a hangulat úgy válik egyre borzongatóbbá. Olyan érzés, mintha Maxim nem is nősült volna újra, hanem Rebecca még mindig jelen lenne a birtokon, a szobákban, a parton - az emberek emlékezete hűen őrzi az első úrnőt. Én pedig elbizonytalanodik, idegennek, betolakodónak érzi magát a saját otthonában. S három hónapos házassága is kisiklani látszik, csak menekülni szeretne minél messzebbre. Hiába próbálkozik azzal, hogy kitörölje férje szívéből Rebeccát - minden kísérlete meghiúsul, csak még messzibb löki magától párját. A végén én is belebolondultam volna ebbe a fennálló helyzetbe, hiszen az egész ház, az egész birtok, az összes lakó csupán egyet sugallt: itt élt Rebecca, akihez nem érhetsz fel. Ám a végén jön a nagy csavar, ami mindent más megvilágításba helyez. Manderley Maxim számára lehetett a legnagyobb pokol.

*SPOILER* 

Itt sokkolt a legjobban az írónő, aki először veszi kezébe a könyvet, erre a végkifejletre nem számítana. Még csak nem is a legvégéről beszélek, hanem arról a jelenetről, amikor Maxim vallomást tesz szörnyű első feleségéről. Számomra meglepő, hogy az állítólag gyönyörű és tökéletesnek tűnő Rebecca pont férjét nem tudta az ujja köré csavarni, s tett is azért, hogy közös éveik meg legyenek keserítve. Maxim legalább annyit kiharcolt, hogy Rebecca ne Manderleyben, hanem Londonban élje ki magát, otthon tartva a látszatot, miszerint kapcsolatuk maga a mintaházasság. Az is ledöbbentett, hogy a birtok első úrnője a szerelmet pont az unokatestvérében, Jack Favellben találta meg.
Miután az olvasó is szembesült a múlt tragédiájával, más szemmel figyeljük a folytatást, úgymond itt a könyv számomra olyan, mintha ketté válna. Van az első rész, amikor Én megpróbáltatásait olvassuk az új otthonában. Illetve van a második rész, amikor Én és Maxim közös megpróbáltatásait követhetjük nyomon, izgulva, vajon az írónő kegyes lesz-e főszereplőihez a végén, vagy a happy end végleg elmarad. Külön tetszett ez a "második rész", ahogy nyomozni kezdenek és ahogy Én és Maxim valóban összekovácsolódtak a történtek hatására. S végül nem csak Maxim titka derül ki előttünk, hanem Rebeccáé is.

Az utolsó mozzanat, amint Manderley lángokban áll. S így mindenki kapott egy lehetőséget egy tiszta lapra, amellyel új életet kezdhetnek anélkül, hogy a múlt árnyai kísértenék őket. Szerintem ez egy izgalmas lezárás, és az írónő gondoskodott róla, legyen miről gondolkoznunk, miután végeztünk a történettel.

A szereplőkről még néhány mondatot írnék:

Én: Ahogy a bejegyzés elején már írtam, nála erős karakterfejlődést látunk, ami igazán rá is fért. Egy kis csitriből érett, elszánt asszonnyá érett, aki képes még a pokolba is elmenni akár, ha a férjéről van szó. Kezdetben megértettem a belső vívódásait, érdekes volt, ahogyan hirtelen szembesült az úrnői szereppel és fokozatosan ismerkedett meg a birtokkal is, amit az írónő szintén csodásan festett le. Viszont a könyv közepén már a idegesítő volt, hogy egyszerűen képtelen a sarkára állni, mint akinek elvitte a cica a nyelvét. Amikor pedig Maxim elmondta neki az igazat, a reakciójával nem tudtam azonosulni. (Ha a férjemről kiderülne, hogy megölte az első feleségét, nem omlanék a karjába.) Akkor nőtt nagyot a szememben, amikor végre ki tudott állni magáért, és mert változtatásokat indítványozni.

Maxim: Én szemén keresztül ő egy titokzatos, magányos úrként bontakozik ki előttünk, akinek pont egy évvel ezelőtt halt meg első felesége. Ahogy egyre több időt töltenek együtt, úgy nyílnak meg egymás felé egyre jobban, végre látjuk őt mosolyogni is. Nála külön tetszett, hogy nem lacafacázott, hanem egyből megkérte a lány kezét, amikor érezte, elveszítheti, ha most nem lép. Ám nekem úgy tűnt,  mintha cserben hagyta volna Ént, amikor már a birtokon voltak. Megértem, hogy dolgoznia kellett, de segíthetett volna jobban beilleszkedni második feleségének, vagy legalább a szobákat megmutathatta volna neki, hogy ne tévedjen el annyiszor. Kissé ingerlékeny karakter, és bár sajnáltam Rebecca viselkedése miatt, a gyilkosságot akkor sem tudom tolerálni. Viszont annak örültem, hogy ez a titok legalább igazi párrá kovácsolta őket.

Mrs. Danvers: A baljós hangulat az ő megjelenésével mindig tovább fokozódott, egyáltalán nem lopta be magát a szívembe. Sőt, megérteni sem tudtam őt. Az oké, hogy már a kezdetektől fogva Rebeccát szolgálta, s közel álltak egymáshoz. Természetes, hogy meggyászolja ő is szeretett úrnője elvesztését, viszont amit ő művelt, az nekem már beteges és mániákus. Azt még elnézem, hogy kérkedik a nyugati szárnyban található hálószobával, de az övön aluli ütés volt, hogy pont azt a ruhát ajánlja a jelmezbálra, amiben Rebecca is megjelent. (Szegény Én, pedig csak jót akart.) Azonban ami a legjobban kiakasztott, hogy jószerével majdnem rávette főhősnőnket az öngyilkosságra, még jó, hogy a jelzők időben megszólaltak, és így meghiúsult a terve. Még vele kapocslatban annyira lennék kíváncsi, mi történt vele, miután leégett Manderley.

Jack Favell: Eltekintve a Rebeccához fűződő viszonyától, egy "gonosz" karakternek nekem bejött. (Maximot nagyon szántam volna, ha a második feleségét is elcsábította volna Favell.) Örültem, hogy a könyv végén előtérbe került, és próbálta sakkban tartani Mr. de Wintert, én jól szórakoztam ezeken a jeleneteken. A végén lévő csavar pedig tetszett, hogy egyik szereplőnek sem volt igaza, Rebecca titka mindenkit egyaránt sokkolt.

Beatrice és Giles: Nagyon szimpatikus házaspár, talán egyedül ők örültek Én érkezésének, s fordultak felé jóindulattal. Beatrice egy igazán jó barátnője lett a második Mrs. de Winternek, segített, ahol tudott. Én helyett is hálás voltam neki, amiért végre valaki hajlandó volt barátságosan fogadni őt.

Frank Crawley: Mindenféleképpen meg szeretném említeni, ő az a tipikus kissé együgyű, de tiszta lelkületű és jó szándékú ember, aki végig főhőseink mellett állt. Frank volt Én támasza, Maxim jobbkeze. Igazán aranyos és szerethető karakter, akinek sikerült belopnia magát a szívembe.

Mrs. Van Hopper: Róla csupán annyit: a befásult vén boszorka. Egy hónapot sem tudnék mellette eltölteni, Maxim maga a megtestesült csoda Én számára, amiért megszabadította tőle. De megnéztem volna az arcát, amikor megtudta, hogy a társalkodónője lesz Mrs. de Winter! 😜

   Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :)

Kedvenc idézetek:

"Az élőkkel fel lehet venni a harcot, a halottakkal nem." 

"Ma pedig tovább megyünk, mások vagyunk, mint tegnap voltunk, talán csak egy árnyalattal, de mégis mások vagyunk. Soha többé nem lehetünk azok, akik tegnap voltunk." 

"– Szeretlek – súgta –, olyan nagyon szeretlek.
Ez volt az amire mindig vágytam, ezt szerettem volna hallani tőle éjjel-nappal, ezért imádkoztam, és most végre elértem. Erről álmodoztam Monte-Carlóban, Olaszországban, Manderleyben. És most azt mondja, hogy szeret…" 

Borító:10/7
Történet: 10/10
Szereplők:10/9

  Forrás: Google

Rebecca Donovan: What If/ Mi lenne, ha...

Kedves Olvasók! 

Rebecca Donovan: What If/ Mi lenne, ha...

Mi lenne, ha másodszorra is átélhetnéd az első találkozást? Cal Logan döbbenten veszi észre Nicole Bentleyt a vele szemben lévő kávézóban, több ezer kilométerre szülővárosuktól. 1 éve, az érettségijük óta senki sem látta őt, és senki sem hallott róla. Úgy tűnik, hogy ő nem is Nicole. A lány pontosan ugyanúgy néz ki, mint Cal gyerekkori szerelme, de az ő neve Nyelle Preston, és fogalma sincs arról, hogy Cal kicsoda. Nyelle ösztönző, fogékony és vakmerő, az élethez való szenvedélyes hozzáállása másokra is átragad. Ebben Nicole teljes ellentéte. Calt totálisan lenyűgözi a lány, és megállíthatatlanul beleesik. Nyelle azonban kivételesen titokzatos, és ahogyan Cal egyre közelebb jut a rejtélyek megoldásához, úgy egyre kevesebbet akar tudni. Amikor a múlt és a jelen titkai összecsapnak, egy dolog világossá válik: Semmi sem az, aminek látszik.  

A könyvtárban bukkantam rá, fülszöveg alapján rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Izgalmasnak és rejtélyesnek ígérkezett, így egyből haza is vittem magammal. Végül a hosszú vonatút alatt került a kezembe, s pár nap alatt ki is végeztem. Ám nem pont azt kaptam tőle, amit vártam. 

A történet két szálon fut: a jelen, s a gyermekkor, iskolás évek visszaemlékezései. Megismerjük magát a főszereplőt, Calt, akire csak úgy tapadnak a csajok, pedig nem erőlteti meg magát ezért. Viszont az eddigi barátnői iránt nem érzett semmi rendkívülit, hamar dobta is őket. Világéletében egyetlen lányért dobog a szíve, gyermekkori jó barátjáért, Nicolért, akivel megszakad a barátsága, majd nem is hall róla többet. Ám az egyetemen felbukkan egy külsőre ugyanúgy kinéző lány, aki viszont pont az ellentéte volt barátjának. S főhősünk elhatározza, addig nem nyugszik, míg ki nem deríti, mi folyik a háttérben. 

*SPOILER* 

Nyelle és Cal egymásra találására fókuszál a könyv, az ő szerelmi történetük áll a középpontban. Részemről ennek a szálnak a  kibontakoztatása értékelhető, nagyon szépen alakul kettejük kapcsolata. Nincs felesleges időhúzás, félreértés, megismerik és elfogadják egymás személyiségét és múltját. Nem is arról szól, hogy már az első héten túlesnek mindenen, lassan és fokozatosan találnak egymásra. A könyv ezen részével nincs semmi gond, egy jól felépített kapcsolat van előtérben, mellőzve vannak az idegesítő kitérők benne. Illetve szerettem Nyelle önzetlenségi akcióit, és örültem, hogy Calt is bevonja ezekbe (főleg a kórházi jelenet volt aranyos. )

Ám a sztori visszaemlékezős része csupán untatni tudott. Négyen nőttek fel együtt, s az írónő az ő szálukat is próbálta kiemelni, de se Richelle, se Rae karaktere nem fogott meg, sőt semmi egyediséget nem csempésztek a könyvbe, tipikus szereplők, legszívesebben átugrottam volna azokat a jeleneteket, ahol szerepeltek. Erős túlzásnak éreztem Nicole családját, s végig azt hittem, hogy valami skizofrénszerűségben szenved, többszemélyiségű, vagy legalábbis valamilyen mentális betegség alakult ki nála. Maga a vége is csalódást okozott, Richelle leukémiája nem tudott túl nagy hatással lenni rám, mert ő szinte benne sem volt igazán a történetben, számomra semmi plusz vonással nem járult hozzá a könyvhöz. Néha szóba került, hogy, na, vele mi van, ki tartja vele a kapcsolatot, illetve Nicole emlékeiben van jelen, de egyszerűen nem tudott érdekelni az ő papírkaraktere, nem volt egyéniség, aki felkeltette volna a kíváncsiságomat. Valamennyire azért meglepett, azonban lehetett volna nagyobb csavart is beleépíteni. 

Összességében egy egyszeri olvasmánynak elment, leginkább a jelen szálat tudom értékelni benne, az a híres nagy barátság számomra nem jött át, hiszen nem is tartották egymással a kapcsolatot, Nicole például gimnázium alatt el is határolódott, a kis csapat inkább csak gyermekként tartott össze, így ez elég gyengére sikerült az én véleményem alapján, egyedül a főszereplők és a Crenshaw tagjai nyerték el tetszésem. 

   Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :)

Kedvenc idézetek:

" – Akkor engedd, hogy… a csillagok elvigyék, ami rossz, és a jót hozzák vissza helyette. És amikor felkel a nap, és eltűnnek a csillagok, minden fájdalmat magukkal visznek."

"– Úristen, a cicik látványa minden pasit meghülyít?"  

"– Szerinted lehetséges? Mindent újrakezdeni?
 – Minden egyes napon – suttogja halkan, a csillagokat bámulva." 

Borító: 10/8

Történet: 10/7

Szereplők: 10/5

 Forrás: Google