Kedves Olvasók!
Susan Ee: Angelfall - trilógia
Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és
elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de
az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg
harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak
tizenhét éves nővére, Penryn, mindenre elszánja magát, hogy
visszaszerezze a húgát.
Mindenre. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.
Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, félholtan hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány menti meg az életét.
Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok fészkébe, ahol Penryn mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségei könyörületességére bízni magát, hogy újra a régi lehessen.
Mindenre. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.
Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, félholtan hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány menti meg az életét.
Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok fészkébe, ahol Penryn mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségei könyörületességére bízni magát, hogy újra a régi lehessen.
*SPOILER*
Az első résznek már korábban neki futottam egyszer, de voltam olyan balgatag, hogy félbehagytam. Nemrégen pedig újra a kezem ügyébe akadt, és el sem eresztettem addig, amíg az egész sorozat végére nem értem. Ritkán akadt időm olvasni szórakoztató irodalmat mostanában, így felemelkedő érzés volt, hogy egy könyv ennyire magához láncolt, az első betűtől az utolsóig. Az egyetemen sok olyan mű van, amin kötelezőszerűen kell átrágni magad, s felüdülés volt újból élvezettel belevetni magam egy olvasmányba.
Ha elkezdjük az első kötetet, le sem fogjuk tenni. Az írónő nagyon jól alakítja a cselekményt, a szereplői szinte életre kelnek a szemünk előtt. Penrynre hárul az a feladat, hogy segítsen családjának túlélni, és valami biztonságos helyre juttassa őket. Nincs könnyű dolga félőrült édesanyjával és magatehetetlen kishúgával, aztán egy pillanat elég ahhoz, hogy minden a feje tetejére álljon. Szemtanúja lesz annak, hogy lemetszik egy angyal szárnyát, majd amikor a megmentésére siet, kishúgán bosszulják meg közbeavatkozását. Így kénytelen-kelletlen az ellenségével kell szövetkeznie, hogy újra egyben tudhassa családját. Nagyon - nagyon szerettem végig követni Rafi és Penryn közös útját, iszonyatosan szépen fel van építve a közöttük lévő kapcsolat, ahogy szépen lassan formálódik és alakul át a történet előrehaladtával. Először utálat, majd szövetség, barátság, végül feltétel nélküli szerelem. Általában fontosnak tartom, hogy a szerelmi szál hangsúlyt kapjon, itt azonban kötetről kötetre haladva kapunk jeleket arra nézve, hogy szavak nélkül is mennyire kötődnek egymáshoz. Számomra itt tökéletesen érvényesül a "ne mondd, hanem mutasd" elmélet. Nincsen szükség arra, hogy bármelyikük is kimondja azt a bizonyos szeretlek szót, mert a tetteik ékesen bizonyítják, mi van a szívükben. Kíváncsi voltam, mihez fognak kezdeni együtt, két merőben eltérő oldalon álló félként. Hiszen Penryn is jószerével kihasználási céllal marad az arkangyal mellett, aki egyből átlátja a tizenéves lány szándékait. Az érdekes koncepció mellett a humor sem marad el, ami végig ott van a lapokon. Engem nehéz igazi nevetésre bírni, Susannek pedig sikerült hangos röhögésre késztetnie nem egyszer, nem kétszer, hanem szinte minden jelenetben. S ezek mellett ott motoszkál az olvasó fejében a kérdés: oké, és ha mindketten elérik, amit akarnak, azután mi lesz velük? Hogy fognak egymás mellett maradni? Legalábbis engem égetett a kíváncsiság, mi lesz a jó kis párosukkal, amint bejutnak az angyalokhoz, és teljesítik céljaikat.
Ennek a trilógiának nagy erőssége az is, hogy reális marad. Egy disztópikus világban vagyunk, ahol nem csak túlélni, hanem sok olyan megoldásra is nyitottnak kell lenni, amivel előrébb juthatunk. Itt nem az történik, hogy Penryn eldobja az agyát a sármos arkangyaltól, és minden más el van felejtve. Itt az marad előtérben, aminek kell: Paige s a szárnyak visszaszerzése bármi áron. S itt a bármi alatt tényleg bármit kell érteni, a főhősnőnk tényleg azt teszi, amit a helyzet megkíván. Tetszett, hogy nem kérdezősködött, nem nyafogott, nem vitázott Rafival, hanem kérdés nélkül megcselekedte, amit az arkangyal mondott neki. Nem játszotta a drámakirálynőt, bátor volt és bevállalós, pont amilyet egy ilyen világ megkövetel. Azokat a jeleneteket is szerettem, amikor nem volt akció, hanem a szereplők múltja kicsit kibontakozott, fokozatosan tudtunk meg egyre több információmorzsát, egyensúlyba tartva a történetet. Váltakoztak a hosszabb történések és a kisebb szünetek, amikor megengedhették maguknak, hogy ne csak a terveket szövögessék, hanem egymásra is fordítsanak időt. Igazán a szívemhez nőtt a két főszereplő, egyaránt bírtam Penrynt és Rafit, kiváló csapattá nőtték ki magukat. Az első rész végén gondolkoztam, hogy fognak újra összefonódni útjaik, de a folytatásban nem csalódtam.
Bár a második kötet eleje nélkülözi az arkangyalunkat, vele lendül be igazán a cselekmény ismételten. Valójában nagyon nincs is olyan pontja a trilógiának, ahol belassulna a történet, mindig van valami csavar, amire nem gondolna az ember. Az angyalok egyre több reflektorfényt kapnak, és hát Tündérmackó is, aki szintén imádni való, hiába kard (😋).
A többi szereplő is egyaránt érdekes volt, Penryn édesanyja elég furcsa egy szerzet, de idővel kiderül, hogy a csapat nélkülözhetetlen tagja. Annak is örülök, hogy Paige-nek is külön küldetés adódott, ami szépen kap egyre nagyobb jelentőséget. Végül is az lett a sorsa, hogy az angyalok magukkal vigyék, és teljesen felforgassák az addigi világát, ironikus, hogy ő lett az egyik legerősebb "fegyver" ellenük. Meglelte a maga helyét a skorpiók körében, és kivette a részét a történet alakulásából, meglátszik, hogy ugyanabból a családból származik Penrynnel. Az ikrek, Subidu és Subidam is tehetséges, szórakoztató páros, és igazán hasznos, ha az ember barátai, habár nem nagyon tudtam elkövetkeztetni a Fred-George asszociációtól (viszont ez már az én személyes esetem). A fogadásokat kiemelem, iszonyat jól kialakították. Akit még mindenképpen megemlítenék, az Beliel. Ritka eset történt vele kapcsolatban, tipikusan a köpönyegforgatók körébe soroltam, azonban amit kihozott belőle az írónő, eszméletlen. Teljesen megértem és szánom őt, amiért ennek így kellett történnie. A pokolba lemenetel az egyik kedvenc részem a trilógiából, s ott fény derül mindenre, mit is élt át.
Ha elkezdjük az első kötetet, le sem fogjuk tenni. Az írónő nagyon jól alakítja a cselekményt, a szereplői szinte életre kelnek a szemünk előtt. Penrynre hárul az a feladat, hogy segítsen családjának túlélni, és valami biztonságos helyre juttassa őket. Nincs könnyű dolga félőrült édesanyjával és magatehetetlen kishúgával, aztán egy pillanat elég ahhoz, hogy minden a feje tetejére álljon. Szemtanúja lesz annak, hogy lemetszik egy angyal szárnyát, majd amikor a megmentésére siet, kishúgán bosszulják meg közbeavatkozását. Így kénytelen-kelletlen az ellenségével kell szövetkeznie, hogy újra egyben tudhassa családját. Nagyon - nagyon szerettem végig követni Rafi és Penryn közös útját, iszonyatosan szépen fel van építve a közöttük lévő kapcsolat, ahogy szépen lassan formálódik és alakul át a történet előrehaladtával. Először utálat, majd szövetség, barátság, végül feltétel nélküli szerelem. Általában fontosnak tartom, hogy a szerelmi szál hangsúlyt kapjon, itt azonban kötetről kötetre haladva kapunk jeleket arra nézve, hogy szavak nélkül is mennyire kötődnek egymáshoz. Számomra itt tökéletesen érvényesül a "ne mondd, hanem mutasd" elmélet. Nincsen szükség arra, hogy bármelyikük is kimondja azt a bizonyos szeretlek szót, mert a tetteik ékesen bizonyítják, mi van a szívükben. Kíváncsi voltam, mihez fognak kezdeni együtt, két merőben eltérő oldalon álló félként. Hiszen Penryn is jószerével kihasználási céllal marad az arkangyal mellett, aki egyből átlátja a tizenéves lány szándékait. Az érdekes koncepció mellett a humor sem marad el, ami végig ott van a lapokon. Engem nehéz igazi nevetésre bírni, Susannek pedig sikerült hangos röhögésre késztetnie nem egyszer, nem kétszer, hanem szinte minden jelenetben. S ezek mellett ott motoszkál az olvasó fejében a kérdés: oké, és ha mindketten elérik, amit akarnak, azután mi lesz velük? Hogy fognak egymás mellett maradni? Legalábbis engem égetett a kíváncsiság, mi lesz a jó kis párosukkal, amint bejutnak az angyalokhoz, és teljesítik céljaikat.
Ennek a trilógiának nagy erőssége az is, hogy reális marad. Egy disztópikus világban vagyunk, ahol nem csak túlélni, hanem sok olyan megoldásra is nyitottnak kell lenni, amivel előrébb juthatunk. Itt nem az történik, hogy Penryn eldobja az agyát a sármos arkangyaltól, és minden más el van felejtve. Itt az marad előtérben, aminek kell: Paige s a szárnyak visszaszerzése bármi áron. S itt a bármi alatt tényleg bármit kell érteni, a főhősnőnk tényleg azt teszi, amit a helyzet megkíván. Tetszett, hogy nem kérdezősködött, nem nyafogott, nem vitázott Rafival, hanem kérdés nélkül megcselekedte, amit az arkangyal mondott neki. Nem játszotta a drámakirálynőt, bátor volt és bevállalós, pont amilyet egy ilyen világ megkövetel. Azokat a jeleneteket is szerettem, amikor nem volt akció, hanem a szereplők múltja kicsit kibontakozott, fokozatosan tudtunk meg egyre több információmorzsát, egyensúlyba tartva a történetet. Váltakoztak a hosszabb történések és a kisebb szünetek, amikor megengedhették maguknak, hogy ne csak a terveket szövögessék, hanem egymásra is fordítsanak időt. Igazán a szívemhez nőtt a két főszereplő, egyaránt bírtam Penrynt és Rafit, kiváló csapattá nőtték ki magukat. Az első rész végén gondolkoztam, hogy fognak újra összefonódni útjaik, de a folytatásban nem csalódtam.
Bár a második kötet eleje nélkülözi az arkangyalunkat, vele lendül be igazán a cselekmény ismételten. Valójában nagyon nincs is olyan pontja a trilógiának, ahol belassulna a történet, mindig van valami csavar, amire nem gondolna az ember. Az angyalok egyre több reflektorfényt kapnak, és hát Tündérmackó is, aki szintén imádni való, hiába kard (😋).
A többi szereplő is egyaránt érdekes volt, Penryn édesanyja elég furcsa egy szerzet, de idővel kiderül, hogy a csapat nélkülözhetetlen tagja. Annak is örülök, hogy Paige-nek is külön küldetés adódott, ami szépen kap egyre nagyobb jelentőséget. Végül is az lett a sorsa, hogy az angyalok magukkal vigyék, és teljesen felforgassák az addigi világát, ironikus, hogy ő lett az egyik legerősebb "fegyver" ellenük. Meglelte a maga helyét a skorpiók körében, és kivette a részét a történet alakulásából, meglátszik, hogy ugyanabból a családból származik Penrynnel. Az ikrek, Subidu és Subidam is tehetséges, szórakoztató páros, és igazán hasznos, ha az ember barátai, habár nem nagyon tudtam elkövetkeztetni a Fred-George asszociációtól (viszont ez már az én személyes esetem). A fogadásokat kiemelem, iszonyat jól kialakították. Akit még mindenképpen megemlítenék, az Beliel. Ritka eset történt vele kapcsolatban, tipikusan a köpönyegforgatók körébe soroltam, azonban amit kihozott belőle az írónő, eszméletlen. Teljesen megértem és szánom őt, amiért ennek így kellett történnie. A pokolba lemenetel az egyik kedvenc részem a trilógiából, s ott fény derül mindenre, mit is élt át.
"Az elszigeteltség a legrosszabb dolog, ami egy angyallal történhet. Azt hiszitek,
hogy most rossz nektek? Aki itt marad, annak százszor rosszabb lesz egyedül, abban a tudatban, hogy a bajtársai mind kijutottak, őt pedig itt hagyták. Ez el fogja torzítani, dühös
lesz, gyűlölködő, bosszúszomjas."
hogy most rossz nektek? Aki itt marad, annak százszor rosszabb lesz egyedül, abban a tudatban, hogy a bajtársai mind kijutottak, őt pedig itt hagyták. Ez el fogja torzítani, dühös
lesz, gyűlölködő, bosszúszomjas."
A szívem szakadt meg ennél a jelenetnél, de az élet valóban hoz olyan helyzetet, amikor áldozatra van szükség. Még ha az áldozat te magad vagy is. Annyi, de annyi kalandot és fordulatot ki lehetne hangsúlyozni, ehelyett inkább annyit tudok írni: ajánlom mindenkinek meleg szívvel, a történetben minden olvasó megtalálhatja a magának szóló üzenetet, amely a lelkéig hatol. Egyedül a végét összegzem néhány szóval a továbbiakban. Furcsálltam ezt a tehetségkutató ötletet, de remekül kivitelezték, és végül is az emberek is bátran helytálltak minden eszközzel, ami csak rendelkezésükre állott. A végén úgy örültem, hogy Penryn nem a biztonságos menekülést választja a családjával, hanem végre a társaiért is kiáll az angyalok ellenében Rafi és csapata segítségével. Habár az általános tapasztalat a könyvek terén, hogy az epilógus úgy tetszik, mintha hirtelen kellett volna összekapkodni valamit. Itt is ilyen hatást kelt, jobban örültem volna egy részletesebb és jelentősebb lezárásnak, nem mint amit kaptunk az epilógusban, azonban ez már csak egy kis apróság az egészhez képest.
Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :)
Kedvenc idézetek /bár az egész könyvet ide tenném szívem szerint/:
"– Hát persze hogy nem szomorkodsz. Egy olyan lány, mint te, együtt lehet egy harcos félistennel, mint én. Miért kéne ezen szomorkodni? Az, hogy hátra kellett hagynod egy kerekes széket, ehhez képest említést sem érdemel.
Majdnem orra bukok egy letört faágban.
– Gondolom, ezt viccnek szántad.
– Sosem viccelnék a harcos félisteni mivoltommal.
– Te. Jó. Ég. – Lehalkítom a hangom, elfelejtettem suttogni. – Te nem vagy más, csupán egy beképzelt madár. Oké, van rajtad némi izom. Ennyit elismerek. De tudod, a madár az csak egy, az evolúció során kissé megváltozott gyík. Hát ez vagy te.
Kuncogni kezd.
– Evolúció. – Felém hajol, mint aki valami titkot készül rám bízni. – Elárulom neked, én ilyen tökéletes vagyok már az idők kezdete óta. – Olyan közel van hozzám, hogy a lehelete a fülemet simogatja.
– Ó, kérlek! Akkora az arcod, hogy alig férsz el az erdőben. Mindjárt beszorul a fejed két fa közé, és nekem kell majd megmentenem téged. – Lemondó pillantást vetek rá. – Ismét."
"– Mért nem futottál el, ahogy mondtam? – A hajamba suttogja a szavait. – Megmondtam már az elején, hogy a makacsság és a hűség fogja a halálodat okozni. Csak arra nem gondoltam soha, hogy ez a hozzám való hűséged lesz."
"– Hej, azok voltak a szép idők, amikor még parancsolhattunk a nőknek, és nekik engedelmeskedniük kellett!
– Biztos vagy benne, hogy ez nem csak valami legenda? Nem hiszem, hogy az anyámnak valaha is parancsolt volna valaki.
– Valószínűleg igazad lehet. Az engedetlenséget a családod női ágán, egész biztosan hosszú nemzedékekre vissza lehet vezetni. Olyanok vagytok, mint valami pusztító ragály."
"– Mondtam már neked, hogy a neveknek hatalma van, igaz? Tisztában vagy vele, hogy mielőtt harcba száll, be kell mutatkoznia az ellenfél kardjának? És most muszáj lesz neki valami olyan képtelenséget mondania, hogy: „Tündérmackó vagyok, az arkangyalkardok ősi nemzetségéből.” Vagy azt, hogy „Hajtsatok fejet előttem, Tündérmackó előtt, akihez csupán két kard ér fel az egész világon!” – Hitetlenkedve csóválja a fejét. – Hogy fogja így kivívni a tiszteletet?"
"– Férfiakkal küzdöttél, akik kétszer akkorák voltak, mint te, megöltél egy angyalharcost, szembeszálltál egy arkangyallal és angyalkardot forgatsz – Rafi a fejét ingatja. – de úgy visítozol, mint egy kislány, ha meglátsz egy kukacot?"
"– Van valami terved?
– Naná. Miért, neked nincs? Te vagy a nagy megmentő."
Borító: ⭐⭐⭐⭐
Történet:⭐⭐⭐⭐⭐*
Szereplők: ⭐⭐⭐⭐⭐*
Történet:⭐⭐⭐⭐⭐*
Szereplők: ⭐⭐⭐⭐⭐*
Forrás: moly.hu
