George Orwell: 1984

Kedves Olvasók!

George Orwell: 1984

1988-ban ​kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele – kopogjuk le, persze – , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.

  Egyetem alatt csak annyi idő áll rendelkezésemre, hogy az előírt kötelező olvasmányokat vegyem kézbe. Őszintén megvallom, hogy ezt a kötetet is emiatt olvastam el - habár már szándékomban állt sorra keríteni. Az első találkozásom vele egy szeminárium keretei között történt meg, ahol a szaktársam nagy beleéléssel beszélt a saját olvasói élményéről, sikerült is felkeltenie az érdeklődésemet. Az ebből készült filmet meg kellett volna néznem arra az órára, és nagyon örülök, amiért erre már nem maradt időm akkoriban. Ugyanis így a saját képzeletemben elevenedett meg a történet, nem a színészek arca jelent meg előttem, hanem az én benyomásaim alapján tudtam elolvasni. Szinte az első oldaltól egyetlen gondolatom volt: nagyon nem szeretnék ilyen világban élni, az emberi lény számára ez a létforma nem is nevezhető életnek. Itt megszűnik az a fogalom, hogy magánszféra, önmegvalósítás, hobbiűzés, önállóság és szabadság. Nem létezik olyan, hogy végzel a munkával, és úgy töltöd a szabadidődet, ahogyan akarod. A családi élet nem más, csupán kötelesség, ha a szeretet, a szerelem legkisebb jelét is mutatod, már bűnbe estél. Gyakorlatilag egyetlen út van: a Pártnak hódolni, a Pártnak szentelni egész lényedet. Nagyon figyelj arra, hogy a gondolataid se vigyenek tévútra, mert Nagy Testvér figyel...

  Winston nem tudja eldönteni, hogyan is viszonyuljon mindehhez. Egyre inkább megkérdőjeleződik benne a rendszer működése. Halovány emlékképei teljesen más világot őriznek, mint amit a Párt mutat az emberei felé. Valóban minden egy jól felépített hazugság lenne? Hiszen a győztesek írják a történelmet, nemde? Apró lépésekkel halad afelé, hogy igazolást nyerjen saját elképzeléseihez, miközben nagyon is tisztában van azzal, mit kockáztat. A kérdés az, tényleg van-e bármije, amit érdemes féltenie. Mennyire jelentékeny ő a rendszernek, valóban olyan könnyű egyik napról a másikra nemlétezővé tenni valakit? Mi az a határ, ahol még nem ér el a Párt karma minket? 

 Nem fogok kitérni a részletekre, ezt a művet el kell olvasni. George Orwell gyönyörűen visszaadja azt, hogyan működik a politika, a hatalom és az emberi természet. Szívből ajánlom mindenki számára!

Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :) 

Kedvenc idézetek:
"Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos."

"– Gyűlölöm a tisztaságot, gyűlölöm a jóságot. Nem akarom, hogy erény létezzék egyáltalában. Azt    szeretném, ha mindenki a velejéig rothadt lenne.
 – Akkor magának való vagyok, drágám. A velőmig rothadt vagyok."

"Azt kikényszeríthetik, hogy bármit… bármit mondjon, de azt nem, hogy azt gondolja is. A lelkét nem keríthetik hatalmukba."

"Az üldözés célja az üldözés. A kínzás célja a kínzás. A hatalom célja a hatalom. Kezded érteni?"

" Kétségtelen, hogy a Párt világnézete az olyan emberekre kényszeríthető rá a legeredményesebben, akik képtelenek azt megérteni. Az ilyenekkel el lehet fogadtatni a valóság legdurvább megsértését is, mert nem is sejtik, milyen iszonyú az, amit tőlük kívánnak, s nem törődnek annyira közügyekkel, hogy rájöjjenek, tulajdonképpen mi is történik. Az értelem hiánya következtében egészségesek maradnak. Egyszerűen lenyelnek mindent, s amit lenyelnek, nem árt meg nekik, mert éppen úgy nem marad meg bennük, mint amikor a gabonaszem megemészthetetlenül megy át a madár testén."

Borító: ⭐⭐⭐⭐
Történet: ⭐⭐⭐⭐⭐
Szereplők: ⭐⭐⭐⭐⭐

Forrás: moly.hu

Agatha Christie: A szunnyadó gyilkosság

Kedves Olvasók!

E könyv Agatha Christie utolsó Miss Marple regénye. A kedves, idős, kotnyeles hölgy búcsúzóul is kitesz magáért: nem mindennapi pszichológiai érzékkel derít fényt egy olyan bűntényre, amelynek létéről nincs is tudomása senkinek.
Gwenda Reed esküvője után házat keres, ahol férjével nyugodt boldogságban élhetne. És megtalálja azt a villát, amelyről álmodott. Azt a házat, amelyet keresett…
De az öröm, ami a költözködéssel és berendezkedéssel jár, hamar szertefoszlik. Gwendát nyugtalan, furcsa rémképek gyötrik, de nem talál rájuk magyarázatot.
A hihetetlen és véletlen események egybeesése Miss Marple figyelmét is felkelti, s kitartó szívóssággal addig nyomoz, amíg fény nem derül a dél-angol udvarház rejtélyeire. 

*SPOILER*

 Nem tudom, másnak is szokása-e az, hogy muszáj mindig olvasnivalót tartani a közelben. Így egyértelmű volt, hogy a nyaralás alatt sem nélkülözhetek valamilyen regényt. A könyvtárban bóklászva megálltam Agatha Christie köteteinek részlegénél, s tudtam is, hogy tökéletes választás lesz. Viszont a legnagyobb kihívást mindig az okozza, találok-e olyat, amit még nem olvastam tőle vagy legalább már nem emlékszem rá. Valahogy ez a történet sehogy nem rémlett, ezért sürgősen pótolnom kellett ezt a hiányosságot. Valóban most akadt kezembe először A szunnyadó gyilkosság, és praktikusság szempontjából is ajánlatos, mert nem sok helyet foglal.

 Már az elején szimpatikusnak találtam Gwendát, aki friss házasként utazott Angliába abban a reményben, hogy megtalálja álmai házát, s egy kényelmes otthonná alakítsa. Örültem annak, hogy két fiatal köré épült a történet, akik szintén szerves részei lesznek a nyomozásnak, szerencsére nem kerülnek háttérbe a cselekmény folyásával. A kezdés rögtön magával ragadja az olvasót, nagyon jó ötletnek tartom, ahogy az írónő egyfajta misztikumot teremt. Már magunk is azt hihetjük, nincsen normális magyarázata annak, miért tudja Gwenda, milyen volt az újonnan vásárolt birtok évekkel azelőtt. Ekkor lép színre Miss Marple, hogy lecsillapítsa a kedélyeket, és az észszerűség talaján maradjunk, még ha nehezen hihető is, amivel megmagyarázza a történteket.
 Majd rémleni kezd főszereplőnknek az, hogy gyermekként szemtanúja volt egy gyilkosságnak - egy nőének, akit megfojtottak. Viszont akad egy bökkenő: senki nem tud semmi ilyesmiről! Talán csak egy rossz álom emléke derengett elő?
 Természetesen az ifjú párt nem hagyja nyugodni a rejtély, így a nyomába szegődnek. Magát a dolgok felgöngyölítését nagyon élveztem, ez nem szakszerű nyomozás volt, hanem különböző taktikák segítségével szerezték meg a szükséges információkat. Szépen lassan tisztul a kép: Gwenda édesapjának múltja, állítólagos őrültsége, miszerint megölte szeretett nejét. Utána sorban bukkannak fel a férfiak, akikhez köze volt Gwenda mostoha édesanyjának, akinek hollétéről senki nem hallott. A bátyjának is csupán két levelet hagyott hátra. Ő lenne a titokzatos áldozat? Vagy egyszerűen csak elszökött, hogy végre azzal a férfival legyen, akit szeret?
 Aztán a múlt megelevenedik, s a gyilkos újra lecsap - szokásos módon az egyik szolgálóra, aki túl kapzsi volt. Sokat akar a szarka, nem bírja a farka. Végül a harmadik gyilkosság előtt oldódik meg a rejtély, és jövünk rá, ki áll a dolgok mögött. Konkrétan senkire nem gondoltam a megoldás előtt, viszont gyakorlatilag minden szereplő felmerült bennem. Arra is gyanakodtam, hátha női gyilkossal van dolgunk, de végül maga az írónő is felvetette menet közben az ötletet, így erről letettem. Maga az indíték nem volt túlságosan kifejtve, csupán "fojtó testvéri szeretet" áll a háttérben. Amitől hiteltelenebbé vált a bűncselekmény, az az idézet a darabból:

  „Takard el arcát, káprázik szemem – Fiatalon halt meg.”

 Ennek nem sok értelme volt, viszont az külön pozitív, hogy Agatha Christie gyakran belecsempész egy kis irodalmat a történeteibe, előszeretettel alkalmazva Shakespeare-t is. S gyakran az irodalmi példával párhuzamot tudunk vonni az adott esettel kapcsolatban, ami talán segít abban, hogy könnyebben belelássunk az ügybe és megismerjük a szereplők igazi jellemét.
 Ahogy a fülszöveg is tanúsítja, ez Miss Marple utolsó ügye - ám ennek ellenére osztozik a rivaldafényben az ifjú házaspárral, aminek őszintén szólva nagyon örültem. A vénkisasszonynak is megvan a maga módszere, de a fiatalok nagyobb lendülettel nyomoztak és haladtak előre, velük még szívesen találkoznék más kötetben - olyanok mint Tuppence és Tommy. Nagyon aranyos volt a mi kis Miss Marple-ünk ahogyan aggódott, s ismét "levegőváltozásra" küldték Dillmouthba - a fedősztori máris adva volt, s egyszerű pletykálkodással sok fontos momentumra fény derült. A végeredmény igazi csapatmunka volt, s a zárómondat kifejez mindent:

"Most már csak a ház van ott. És a ház kedvel minket. Hazamehetünk, ha úgy akarjuk..."

 Bátran ajánlom kikapcsolódásként Agatha Christie eme regényét. Izgalmas, pörgős, egyszerűen olvastatja magát - hozza a már megszokott színvonalat, amit jól ismerünk az írónőtől. Szinte egy ültő helyben a végére lehet érni, s találgatni, vajon ki lehet a hunyó. Kitartó nyomozást mindenkinek! :)

 Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :) 

Kedvenc idézetek:

"Ez valóban nagyon veszélyes… hinni az embereknek. Én már évek óta nem hiszek."

"– Nem az a fojtogatós fajta.
 – Ami azt illeti, azért nincs túl sok tapasztalatod a „fojtogatós fajtával” kapcsolatban, Gwenda!
 – Nincs. De itt van a női megérzésem.
 – Na, pont ezt szokták mondani azok, akik aztán áldozatul esnek a „fojtogatós fajtáknak”!"

"– Ugye? Emlékszem Tommyra is. Fekete volt, fehér foltokkal, és három aranyos kölyköt szült.
 – Micsoda? Thomas?!
 – Igen. Thomasnak hívtuk… de a valóságban Thomasinának bizonyult. Tudod, milyenek a macskák."

Borító:⭐⭐⭐⭐⭐
Történet: ⭐⭐⭐⭐
Szereplők: ⭐⭐⭐⭐

Forrás: moly.hu