George Orwell: 1984

Kedves Olvasók!

George Orwell: 1984

1988-ban ​kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele – kopogjuk le, persze – , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.

  Egyetem alatt csak annyi idő áll rendelkezésemre, hogy az előírt kötelező olvasmányokat vegyem kézbe. Őszintén megvallom, hogy ezt a kötetet is emiatt olvastam el - habár már szándékomban állt sorra keríteni. Az első találkozásom vele egy szeminárium keretei között történt meg, ahol a szaktársam nagy beleéléssel beszélt a saját olvasói élményéről, sikerült is felkeltenie az érdeklődésemet. Az ebből készült filmet meg kellett volna néznem arra az órára, és nagyon örülök, amiért erre már nem maradt időm akkoriban. Ugyanis így a saját képzeletemben elevenedett meg a történet, nem a színészek arca jelent meg előttem, hanem az én benyomásaim alapján tudtam elolvasni. Szinte az első oldaltól egyetlen gondolatom volt: nagyon nem szeretnék ilyen világban élni, az emberi lény számára ez a létforma nem is nevezhető életnek. Itt megszűnik az a fogalom, hogy magánszféra, önmegvalósítás, hobbiűzés, önállóság és szabadság. Nem létezik olyan, hogy végzel a munkával, és úgy töltöd a szabadidődet, ahogyan akarod. A családi élet nem más, csupán kötelesség, ha a szeretet, a szerelem legkisebb jelét is mutatod, már bűnbe estél. Gyakorlatilag egyetlen út van: a Pártnak hódolni, a Pártnak szentelni egész lényedet. Nagyon figyelj arra, hogy a gondolataid se vigyenek tévútra, mert Nagy Testvér figyel...

  Winston nem tudja eldönteni, hogyan is viszonyuljon mindehhez. Egyre inkább megkérdőjeleződik benne a rendszer működése. Halovány emlékképei teljesen más világot őriznek, mint amit a Párt mutat az emberei felé. Valóban minden egy jól felépített hazugság lenne? Hiszen a győztesek írják a történelmet, nemde? Apró lépésekkel halad afelé, hogy igazolást nyerjen saját elképzeléseihez, miközben nagyon is tisztában van azzal, mit kockáztat. A kérdés az, tényleg van-e bármije, amit érdemes féltenie. Mennyire jelentékeny ő a rendszernek, valóban olyan könnyű egyik napról a másikra nemlétezővé tenni valakit? Mi az a határ, ahol még nem ér el a Párt karma minket? 

 Nem fogok kitérni a részletekre, ezt a művet el kell olvasni. George Orwell gyönyörűen visszaadja azt, hogyan működik a politika, a hatalom és az emberi természet. Szívből ajánlom mindenki számára!

Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :) 

Kedvenc idézetek:
"Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos."

"– Gyűlölöm a tisztaságot, gyűlölöm a jóságot. Nem akarom, hogy erény létezzék egyáltalában. Azt    szeretném, ha mindenki a velejéig rothadt lenne.
 – Akkor magának való vagyok, drágám. A velőmig rothadt vagyok."

"Azt kikényszeríthetik, hogy bármit… bármit mondjon, de azt nem, hogy azt gondolja is. A lelkét nem keríthetik hatalmukba."

"Az üldözés célja az üldözés. A kínzás célja a kínzás. A hatalom célja a hatalom. Kezded érteni?"

" Kétségtelen, hogy a Párt világnézete az olyan emberekre kényszeríthető rá a legeredményesebben, akik képtelenek azt megérteni. Az ilyenekkel el lehet fogadtatni a valóság legdurvább megsértését is, mert nem is sejtik, milyen iszonyú az, amit tőlük kívánnak, s nem törődnek annyira közügyekkel, hogy rájöjjenek, tulajdonképpen mi is történik. Az értelem hiánya következtében egészségesek maradnak. Egyszerűen lenyelnek mindent, s amit lenyelnek, nem árt meg nekik, mert éppen úgy nem marad meg bennük, mint amikor a gabonaszem megemészthetetlenül megy át a madár testén."

Borító: ⭐⭐⭐⭐
Történet: ⭐⭐⭐⭐⭐
Szereplők: ⭐⭐⭐⭐⭐

Forrás: moly.hu

Agatha Christie: A szunnyadó gyilkosság

Kedves Olvasók!

E könyv Agatha Christie utolsó Miss Marple regénye. A kedves, idős, kotnyeles hölgy búcsúzóul is kitesz magáért: nem mindennapi pszichológiai érzékkel derít fényt egy olyan bűntényre, amelynek létéről nincs is tudomása senkinek.
Gwenda Reed esküvője után házat keres, ahol férjével nyugodt boldogságban élhetne. És megtalálja azt a villát, amelyről álmodott. Azt a házat, amelyet keresett…
De az öröm, ami a költözködéssel és berendezkedéssel jár, hamar szertefoszlik. Gwendát nyugtalan, furcsa rémképek gyötrik, de nem talál rájuk magyarázatot.
A hihetetlen és véletlen események egybeesése Miss Marple figyelmét is felkelti, s kitartó szívóssággal addig nyomoz, amíg fény nem derül a dél-angol udvarház rejtélyeire. 

*SPOILER*

 Nem tudom, másnak is szokása-e az, hogy muszáj mindig olvasnivalót tartani a közelben. Így egyértelmű volt, hogy a nyaralás alatt sem nélkülözhetek valamilyen regényt. A könyvtárban bóklászva megálltam Agatha Christie köteteinek részlegénél, s tudtam is, hogy tökéletes választás lesz. Viszont a legnagyobb kihívást mindig az okozza, találok-e olyat, amit még nem olvastam tőle vagy legalább már nem emlékszem rá. Valahogy ez a történet sehogy nem rémlett, ezért sürgősen pótolnom kellett ezt a hiányosságot. Valóban most akadt kezembe először A szunnyadó gyilkosság, és praktikusság szempontjából is ajánlatos, mert nem sok helyet foglal.

 Már az elején szimpatikusnak találtam Gwendát, aki friss házasként utazott Angliába abban a reményben, hogy megtalálja álmai házát, s egy kényelmes otthonná alakítsa. Örültem annak, hogy két fiatal köré épült a történet, akik szintén szerves részei lesznek a nyomozásnak, szerencsére nem kerülnek háttérbe a cselekmény folyásával. A kezdés rögtön magával ragadja az olvasót, nagyon jó ötletnek tartom, ahogy az írónő egyfajta misztikumot teremt. Már magunk is azt hihetjük, nincsen normális magyarázata annak, miért tudja Gwenda, milyen volt az újonnan vásárolt birtok évekkel azelőtt. Ekkor lép színre Miss Marple, hogy lecsillapítsa a kedélyeket, és az észszerűség talaján maradjunk, még ha nehezen hihető is, amivel megmagyarázza a történteket.
 Majd rémleni kezd főszereplőnknek az, hogy gyermekként szemtanúja volt egy gyilkosságnak - egy nőének, akit megfojtottak. Viszont akad egy bökkenő: senki nem tud semmi ilyesmiről! Talán csak egy rossz álom emléke derengett elő?
 Természetesen az ifjú párt nem hagyja nyugodni a rejtély, így a nyomába szegődnek. Magát a dolgok felgöngyölítését nagyon élveztem, ez nem szakszerű nyomozás volt, hanem különböző taktikák segítségével szerezték meg a szükséges információkat. Szépen lassan tisztul a kép: Gwenda édesapjának múltja, állítólagos őrültsége, miszerint megölte szeretett nejét. Utána sorban bukkannak fel a férfiak, akikhez köze volt Gwenda mostoha édesanyjának, akinek hollétéről senki nem hallott. A bátyjának is csupán két levelet hagyott hátra. Ő lenne a titokzatos áldozat? Vagy egyszerűen csak elszökött, hogy végre azzal a férfival legyen, akit szeret?
 Aztán a múlt megelevenedik, s a gyilkos újra lecsap - szokásos módon az egyik szolgálóra, aki túl kapzsi volt. Sokat akar a szarka, nem bírja a farka. Végül a harmadik gyilkosság előtt oldódik meg a rejtély, és jövünk rá, ki áll a dolgok mögött. Konkrétan senkire nem gondoltam a megoldás előtt, viszont gyakorlatilag minden szereplő felmerült bennem. Arra is gyanakodtam, hátha női gyilkossal van dolgunk, de végül maga az írónő is felvetette menet közben az ötletet, így erről letettem. Maga az indíték nem volt túlságosan kifejtve, csupán "fojtó testvéri szeretet" áll a háttérben. Amitől hiteltelenebbé vált a bűncselekmény, az az idézet a darabból:

  „Takard el arcát, káprázik szemem – Fiatalon halt meg.”

 Ennek nem sok értelme volt, viszont az külön pozitív, hogy Agatha Christie gyakran belecsempész egy kis irodalmat a történeteibe, előszeretettel alkalmazva Shakespeare-t is. S gyakran az irodalmi példával párhuzamot tudunk vonni az adott esettel kapcsolatban, ami talán segít abban, hogy könnyebben belelássunk az ügybe és megismerjük a szereplők igazi jellemét.
 Ahogy a fülszöveg is tanúsítja, ez Miss Marple utolsó ügye - ám ennek ellenére osztozik a rivaldafényben az ifjú házaspárral, aminek őszintén szólva nagyon örültem. A vénkisasszonynak is megvan a maga módszere, de a fiatalok nagyobb lendülettel nyomoztak és haladtak előre, velük még szívesen találkoznék más kötetben - olyanok mint Tuppence és Tommy. Nagyon aranyos volt a mi kis Miss Marple-ünk ahogyan aggódott, s ismét "levegőváltozásra" küldték Dillmouthba - a fedősztori máris adva volt, s egyszerű pletykálkodással sok fontos momentumra fény derült. A végeredmény igazi csapatmunka volt, s a zárómondat kifejez mindent:

"Most már csak a ház van ott. És a ház kedvel minket. Hazamehetünk, ha úgy akarjuk..."

 Bátran ajánlom kikapcsolódásként Agatha Christie eme regényét. Izgalmas, pörgős, egyszerűen olvastatja magát - hozza a már megszokott színvonalat, amit jól ismerünk az írónőtől. Szinte egy ültő helyben a végére lehet érni, s találgatni, vajon ki lehet a hunyó. Kitartó nyomozást mindenkinek! :)

 Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :) 

Kedvenc idézetek:

"Ez valóban nagyon veszélyes… hinni az embereknek. Én már évek óta nem hiszek."

"– Nem az a fojtogatós fajta.
 – Ami azt illeti, azért nincs túl sok tapasztalatod a „fojtogatós fajtával” kapcsolatban, Gwenda!
 – Nincs. De itt van a női megérzésem.
 – Na, pont ezt szokták mondani azok, akik aztán áldozatul esnek a „fojtogatós fajtáknak”!"

"– Ugye? Emlékszem Tommyra is. Fekete volt, fehér foltokkal, és három aranyos kölyköt szült.
 – Micsoda? Thomas?!
 – Igen. Thomasnak hívtuk… de a valóságban Thomasinának bizonyult. Tudod, milyenek a macskák."

Borító:⭐⭐⭐⭐⭐
Történet: ⭐⭐⭐⭐
Szereplők: ⭐⭐⭐⭐

Forrás: moly.hu

Susan Ee: Angelfall - trilógia

Kedves Olvasók!

Susan Ee: Angelfall - trilógia

Hat ​hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn, mindenre elszánja magát, hogy visszaszerezze a húgát.
Mindenre. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.
Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, félholtan hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány menti meg az életét.
Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok fészkébe, ahol Penryn mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségei könyörületességére bízni magát, hogy újra a régi lehessen.

*SPOILER* 

 Az első résznek már korábban neki futottam egyszer, de voltam olyan balgatag, hogy félbehagytam. Nemrégen pedig újra a kezem ügyébe akadt, és el sem eresztettem addig, amíg az egész sorozat végére nem értem. Ritkán akadt időm olvasni szórakoztató irodalmat mostanában, így felemelkedő érzés volt, hogy egy könyv ennyire magához láncolt, az első betűtől az utolsóig. Az egyetemen sok olyan mű van, amin kötelezőszerűen kell átrágni magad, s felüdülés volt újból élvezettel belevetni magam egy olvasmányba.
 Ha elkezdjük az első kötetet, le sem fogjuk tenni. Az írónő nagyon jól alakítja a cselekményt, a szereplői szinte életre kelnek a szemünk előtt. Penrynre hárul az a feladat, hogy segítsen családjának túlélni, és valami biztonságos helyre juttassa őket. Nincs könnyű dolga félőrült édesanyjával és magatehetetlen kishúgával, aztán egy pillanat elég ahhoz, hogy minden a feje tetejére álljon. Szemtanúja lesz annak, hogy lemetszik egy angyal szárnyát, majd amikor a megmentésére siet, kishúgán bosszulják meg közbeavatkozását. Így kénytelen-kelletlen az ellenségével kell szövetkeznie, hogy újra egyben tudhassa családját. Nagyon - nagyon szerettem végig követni Rafi és Penryn közös útját, iszonyatosan szépen fel van építve a közöttük lévő kapcsolat, ahogy szépen lassan formálódik és alakul át a történet előrehaladtával. Először utálat, majd szövetség, barátság,  végül feltétel nélküli szerelem. Általában fontosnak tartom, hogy a szerelmi szál hangsúlyt kapjon, itt azonban kötetről kötetre haladva kapunk jeleket arra nézve, hogy szavak nélkül is mennyire kötődnek egymáshoz. Számomra itt tökéletesen érvényesül a "ne mondd, hanem mutasd" elmélet. Nincsen szükség arra, hogy bármelyikük is kimondja azt a bizonyos szeretlek szót, mert a tetteik ékesen bizonyítják, mi van a szívükben. Kíváncsi voltam, mihez fognak kezdeni együtt, két merőben eltérő oldalon álló félként. Hiszen Penryn is jószerével kihasználási céllal marad az arkangyal mellett, aki egyből átlátja a tizenéves lány szándékait. Az érdekes koncepció mellett a humor sem marad el, ami végig ott van a lapokon. Engem nehéz igazi nevetésre bírni, Susannek pedig sikerült hangos röhögésre késztetnie nem egyszer, nem kétszer, hanem szinte minden jelenetben. S ezek mellett ott motoszkál az olvasó fejében a kérdés: oké, és ha mindketten elérik, amit akarnak, azután mi lesz velük? Hogy fognak egymás mellett maradni? Legalábbis engem égetett a kíváncsiság, mi lesz a jó kis párosukkal, amint bejutnak az angyalokhoz, és teljesítik céljaikat.
 Ennek a trilógiának nagy erőssége az is, hogy reális marad. Egy disztópikus világban vagyunk, ahol nem csak túlélni, hanem sok olyan megoldásra is nyitottnak kell lenni, amivel előrébb juthatunk. Itt nem az történik, hogy Penryn eldobja az agyát a sármos arkangyaltól, és minden más el van felejtve. Itt az marad előtérben, aminek kell: Paige s a szárnyak visszaszerzése bármi áron. S itt a bármi alatt tényleg bármit kell érteni, a főhősnőnk tényleg azt teszi, amit a helyzet megkíván. Tetszett, hogy nem kérdezősködött, nem nyafogott, nem vitázott Rafival, hanem kérdés nélkül megcselekedte, amit az arkangyal mondott neki. Nem játszotta a drámakirálynőt, bátor volt és bevállalós, pont amilyet egy ilyen világ megkövetel. Azokat a jeleneteket is szerettem, amikor nem volt akció, hanem a szereplők múltja kicsit kibontakozott, fokozatosan tudtunk meg egyre több információmorzsát, egyensúlyba tartva a történetet. Váltakoztak a hosszabb történések és a kisebb szünetek, amikor megengedhették maguknak, hogy ne csak a terveket szövögessék, hanem egymásra is fordítsanak időt. Igazán a szívemhez nőtt a két főszereplő, egyaránt bírtam Penrynt és Rafit, kiváló csapattá nőtték ki magukat. Az első rész végén gondolkoztam, hogy fognak újra összefonódni útjaik, de a folytatásban nem csalódtam.
 Bár a második kötet eleje nélkülözi az arkangyalunkat, vele lendül be igazán a cselekmény ismételten. Valójában nagyon nincs is olyan pontja a trilógiának, ahol belassulna a történet, mindig van valami csavar, amire nem gondolna az ember. Az angyalok egyre több reflektorfényt kapnak, és hát Tündérmackó is, aki szintén imádni való, hiába kard (😋).
 A többi szereplő is egyaránt érdekes volt, Penryn édesanyja elég furcsa egy szerzet, de idővel kiderül, hogy a csapat nélkülözhetetlen tagja. Annak is örülök, hogy Paige-nek is külön küldetés adódott, ami szépen kap egyre nagyobb jelentőséget. Végül is az lett a sorsa, hogy az angyalok magukkal vigyék, és teljesen felforgassák az addigi világát, ironikus, hogy ő lett az egyik legerősebb "fegyver" ellenük. Meglelte a maga helyét a skorpiók körében, és kivette a részét a történet alakulásából, meglátszik, hogy ugyanabból a családból származik Penrynnel. Az ikrek, Subidu és Subidam is tehetséges, szórakoztató páros, és igazán hasznos, ha az ember barátai, habár nem nagyon tudtam elkövetkeztetni a Fred-George asszociációtól (viszont ez már az én személyes esetem). A fogadásokat kiemelem, iszonyat jól kialakították. Akit még mindenképpen megemlítenék, az Beliel. Ritka eset történt vele kapcsolatban, tipikusan a köpönyegforgatók körébe soroltam, azonban amit kihozott belőle az írónő, eszméletlen. Teljesen megértem és szánom őt, amiért ennek így kellett történnie. A pokolba lemenetel az egyik kedvenc részem a trilógiából, s ott fény derül mindenre, mit is élt át.

"Az elszigeteltség a legrosszabb dolog, ami egy angyallal történhet. Azt hiszitek,
hogy most rossz nektek? Aki itt marad, annak százszor rosszabb lesz egyedül, abban a tudatban, hogy a bajtársai mind kijutottak, őt pedig itt hagyták. Ez el fogja torzítani, dühös
lesz, gyűlölködő, bosszúszomjas." 

A szívem szakadt meg ennél a jelenetnél, de az élet valóban hoz olyan helyzetet, amikor áldozatra van szükség. Még ha az áldozat te magad vagy is. Annyi, de annyi kalandot és fordulatot ki lehetne hangsúlyozni, ehelyett inkább annyit tudok írni: ajánlom mindenkinek meleg szívvel, a történetben minden olvasó megtalálhatja a magának szóló üzenetet, amely a lelkéig hatol. Egyedül a végét összegzem néhány szóval a továbbiakban. Furcsálltam ezt a tehetségkutató ötletet, de remekül kivitelezték, és végül is az emberek is bátran helytálltak minden eszközzel, ami csak rendelkezésükre állott. A végén úgy örültem, hogy Penryn nem a biztonságos menekülést választja a családjával, hanem végre a társaiért is kiáll az angyalok ellenében Rafi és csapata segítségével. Habár az általános tapasztalat a könyvek terén, hogy az epilógus úgy tetszik, mintha hirtelen kellett volna összekapkodni valamit. Itt is ilyen hatást kelt, jobban örültem volna egy részletesebb és jelentősebb lezárásnak, nem mint amit kaptunk az epilógusban, azonban ez már csak egy kis apróság az egészhez képest.

Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :) 

Kedvenc idézetek /bár az egész könyvet ide tenném szívem szerint/:

"– Hát persze hogy nem szomorkodsz. Egy olyan lány, mint te, együtt lehet egy harcos félistennel, mint én. Miért kéne ezen szomorkodni? Az, hogy hátra kellett hagynod egy kerekes széket, ehhez képest említést sem érdemel.
Majdnem orra bukok egy letört faágban.
– Gondolom, ezt viccnek szántad.
– Sosem viccelnék a harcos félisteni mivoltommal.
– Te. Jó. Ég. – Lehalkítom a hangom, elfelejtettem suttogni. – Te nem vagy más, csupán egy beképzelt madár. Oké, van rajtad némi izom. Ennyit elismerek. De tudod, a madár az csak egy, az evolúció során kissé megváltozott gyík. Hát ez vagy te.
Kuncogni kezd.
– Evolúció. – Felém hajol, mint aki valami titkot készül rám bízni. – Elárulom neked, én ilyen tökéletes vagyok már az idők kezdete óta. – Olyan közel van hozzám, hogy a lehelete a fülemet simogatja.
– Ó, kérlek! Akkora az arcod, hogy alig férsz el az erdőben. Mindjárt beszorul a fejed két fa közé, és nekem kell majd megmentenem téged. – Lemondó pillantást vetek rá. – Ismét." 

"– Mért nem futottál el, ahogy mondtam? – A hajamba suttogja a szavait. – Megmondtam már az elején, hogy a makacsság és a hűség fogja a halálodat okozni. Csak arra nem gondoltam soha, hogy ez a hozzám való hűséged lesz." 

"– Hej, azok voltak a szép idők, amikor még parancsolhattunk a nőknek, és nekik engedelmeskedniük kellett!
– Biztos vagy benne, hogy ez nem csak valami legenda? Nem hiszem, hogy az anyámnak valaha is parancsolt volna valaki.
– Valószínűleg igazad lehet. Az engedetlenséget a családod női ágán, egész biztosan hosszú nemzedékekre vissza lehet vezetni. Olyanok vagytok, mint valami pusztító ragály."

"– Mondtam már neked, hogy a neveknek hatalma van, igaz? Tisztában vagy vele, hogy mielőtt harcba száll, be kell mutatkoznia az ellenfél kardjának? És most muszáj lesz neki valami olyan képtelenséget mondania, hogy: „Tündérmackó vagyok, az arkangyalkardok ősi nemzetségéből.” Vagy azt, hogy „Hajtsatok fejet előttem, Tündérmackó előtt, akihez csupán két kard ér fel az egész világon!” – Hitetlenkedve csóválja a fejét. – Hogy fogja így kivívni a tiszteletet?" 

"– Férfiakkal küzdöttél, akik kétszer akkorák voltak, mint te, megöltél egy angyalharcost, szembeszálltál egy arkangyallal és angyalkardot forgatsz – Rafi a fejét ingatja. – de úgy visítozol, mint egy kislány, ha meglátsz egy kukacot?"

"– Van valami terved?
 – Naná. Miért, neked nincs? Te vagy a nagy megmentő."

Borító: ⭐⭐⭐⭐
Történet:⭐⭐⭐⭐⭐*
Szereplők: ⭐⭐⭐⭐⭐*

Forrás: moly.hu

Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt sorozat

Kedves Olvasók!

Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt sorozat

EGY SZENT ESKÜ. EGY BUKOTT ANGYAL. EGY TILTOTT SZERELEM. A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát. Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepén találja magát, halhatatlanok és bukottak között és mikor arra kerül a sor, hogy ki mellé álljon, a rossz választás Nora életébe kerül.



 

*SPOILER*

A sorozatot már régebben is elolvastam, tizenéves fejjel teljesen magával ragadott. Amint újra kézbe vettem pár évvel később, már jobban körvonalazódtak a pozitív és a negatív dolgok benne. Most összeszedem azokat a szempontokat, amik szerethetővé vagy éppen élvezhetetlenné teszik a Csitt, csitt sorozatot. 

 Először is azzal kezdeném a sort, hogy számomra rendkívül szórakoztató és könnyed hangvételű. Amikor az ember még nem ismeri a cselekményt, sok bosszantó momentummal találja szemben magát, ami rontja az összképet, viszont ezekre később fogok visszatérni. Ha azonban túllendültünk az első olvasaton, és újra kézbe vesszük, már sokkal kevésbé koncentrálunk az idegesítő részekre, és jobban tudjuk élvezni. Legalábbis az én esetemben ez így történt, itt konkrétan Nora személyére gondolok. Ő tipikusan olyan főszereplő, akinek nem megérteni, hanem figyelmen kívül kell hagyni a viselkedését, és máris jobb fényben látjuk a sztorit.
Nekem az alapötlet nagyon elnyerte a tetszésem, főleg amikor az írónő azt a csavart alkalmazza, hogy a szárnyak helyét megérintve valamilyen emlékbe csöppenünk. Magából a háttértörténetből is kapunk eleget, a bukott angyalok és nephilimek világa pedig remek feszültséggel és veszéllyel teli légkört teremt. Tehát ezzel még semmi bajom nincs, az egész sorozatot tekintve valóban találhatóak benne olyan csavarok, amikre személy szerint nem gondoltam volna. Igazából mind a négy részénél csak úgy pörögtek a lapok, és pont ez a másik tényező, amit nagyon szeretek ebben a sorozatban. Nagyon hamar a végére lehet érni, tökéletesen megfelel kikapcsolódásra és szórakozásra. S a másik pozitívum Folt. A szereplők közül szinte csak őt tudnám a "normális" kategóriába sorolni, nagyon sejtelmes és izgalmas, ellenpontozza Nora hülyeségeit. Végig megtartja a maga kis titokzatosságát, sármját és humorát, teljesen jól hozza őt az írónő. Különösen akkor olvasok bele a négy rész valamelyikébe, ha valami könnyed, misztikus és romantikus élményre vágyom. Mindig megmosolyogtatnak és mulattatnak a kis féltékenységi jelenetek a két főszereplő között. Tipikusan előfordul benne minden séma, amit jól ismerünk: gonosz ex, a suli "menő" csaja is szemet vet a rejtelmes idegenre, egyre több szerelmi civódás, féltékennyé tevés. Egy ponton túl azonban Nora ezt is elrontja, hiszen még a Végjátékban sem bízik a szerelmében, aki már se szóban, se tettekben nem tudná jobban bizonyítani, hogy de, igenis csak az ő érdekeit tartja szem előtt. S szerintem amikor háború közeleg, nem éppen az a legnagyobb probléma, hogy Dabria hogyan akar bevágódni Foltnál.
 Most pedig az igazán zavaró elemeket fogom kiemelni: ezek maguk a szereplők, közöttük is Nora tökéletesen élen jár.  Számomra a mélypont a második kötet elején jött el. Ez a "nagy" veszekedés Folttal olyan mondvacsinált volt, hogy az már fizikai fájdalmat okozott. S aztán egyre gyerekesebb és nevetségesebb szintre süllyedt, amire tényleg nehéz szavakat találni. Így sokadik olvasatra próbáltam kibékülni a karakterével, és elnézőbbnek lenni vele. Hiszen valóban egy tizenhat éves tinédzserről beszélünk, aki éppen átéli élete legelső szerelmét, számomra a gond ott kezdődik, hogy négy kötet alatt semmilyen jellemfejlődést nem tud felmutatni. Ugyanolyan szinten marad, mint ahogyan megismerjük, az, hogy túlélte az egész történetet csakis annak köszönhető, hogy Folt (valamilyen teljes mértékben felfoghatatlan okból kifolyólag) végig a pártján áll és segíti. Sajnálom amiért pont Norával "áldotta meg" az írónő, kár érte. Egy belevalóbb csaj sokkal jobban összeillene Folttal.
 A viselkedésében sem értelmet keresni: elrabolnak, fogva tartanak, még a tulajdon szobádban is megfenyegetnek. Erre mit is lép Nora? Ó, nyugodtan szökdösünk el otthonról a vaksötétben senkinek sem szólva, hátha ránk támadnak megint. Az már kész röhej volt, amikor drágalátos főhősnőnk a nephilimsereg élére került vezetőként, és körülbelül egy pillanatot sem áldozott rájuk. Nem is értem, miért nem váltották le egyből, így jó, hogy bukásra volt ítélve az egész lázadás. Á, ki nem tolja le nagy ívből az egész csatározást? Az még fontosabb, hogy Dabria beszélni merészelt a pasijával. Maradjunk annyiban, hogy az írónő megmutatta, milyen főszereplőt NE alkossunk, főleg ne négy köteten keresztül.
  Vee, mint legjobb barátnő elég vegyes érzelmeket hagyott bennem. Ha csak feleslegesen csacsog, elmondható, hogy Norával megtalálta a zsák a foltját. Azt viszont becsültem benne, hogy szó nélkül segített, akárhányszor csak szükség volt rá. Ő töltötte be az áldozat szerepét is, hiszen kétszer is kihasználták, örültem, hogy újra megtanult bízni az utolsó könyvben. Az a fordulat, hogy róla is kiderül, hogy nephilim, nem kellett volna. Egyrészt iszonyatosan erőltetett volt, másrészt bennem azt az érzést keltette, hogy mivel ő is egy jelentősebb mellékszereplő, de a Végjátékban már igazából nem volt rá szükség, valahogyan mégis bele kellett írni őt is. Így, lám, tegyük őt is természetfelettivé! Gyors hozzuk össze még valakivel, aztán elmondhatjuk, hogy mégis csak kapott egy kis szerepet a végére. Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor Scott halála is felesleges volt, hiszen végtére is az sem változtatott volna az epilóguson, hogy Vee végül egy ismeretlennek vagy neki mond igent.
 Scottra kitérve igazából annyit tudnék mondani, hogy semleges maradt számomra. A negatív szerepkörből végül a pozitívba lépett át, értékes szövetséges lett Nora számára. Azt viszont nem értettem, hogy egyszer testvérként, máskor pedig viszonzatlan szerelmesként viszonyul a főszereplőhöz.
 Akire még kitérek, az Basso nyomozó. Az mindig is kérdés marad bennem, miben nyilvánult meg az, hogy ő lett az új őrangyal. Valójában nem is tartotta szemmel a lányt, egyszer sem mentette meg egyik ellenségtől sem. Tehát ez a szál is csak úgy elveszett az éterben, és semmi különösebb jelentőséget nem kapott.

Összességében 

Nagy dilemmában vagyok a sorozattal kapcsolatban, mert elég vegyesen viszonyulok hozzá. Ha valaki egy egyszerű, gyorsan haladós műre vágyik, amiben megvan a misztikum és a romantika, jól fog szórakozni rajta, és tényleg hamar elfogynak az oldalak, csupán néhány idegőrlő mozzanaton kell átlendülni. A legtöbb szereplő nincs jól kidolgozva, viszont Folt jelenléte kárpótol érte. Szerintem egy próbát mindenképpen megér, aki szereti az ilyen stílust, azonban túl magasra ne tegyük az elvárásainkat ezzel szemben. A sorozatnak megvannak a maga hibái, lényegében pedig hamar lehet vele végezni. Egynek elmegy, kikapcsolódásnak tökéletesen ajánlott.

Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :) 

Kedvenc idézetek: 

"– Szeretlek. – A hangja őszinte és szeretetteljes volt. – Emlékeztetsz arra, ki voltam valaha. Arra késztetsz, hogy újra az a férfi legyek. Most a karjaimban tartalak, és úgy érzem, le tudunk győzni mindent." 

"Lassan kezdem úgy érezni, éppen az ellenkezőjévé változtam annak, akinek jó volt hinni magamat."

" – A biztonságod fontosabb a számomra, mint a jókedved. Nem akarok veszekedni, de ha mindenáron engem akarsz kinevezni rosszfiúnak, hát legyen. Még az is jobb, mintha elveszítenélek."

" – Mondhatnám, amit hallani szeretnél, ahelyett, amit hallanod kell, de akkor tényleg a barátod volnék?" 

"– Nem engem érdemelsz – bólintott. – Jobbat. De engem kaptál, és akár hozzá is szokhatsz a gondolathoz." 

"– Ne akard, hogy megbánjam! – leheltem.
 – Még egyszer sem bántál meg – felelte, és megcsókolt." 



Borító: ⭐⭐⭐⭐

Történet: ⭐⭐⭐

Szereplők: ⭐⭐⭐

Forrás: Google, moly.hu

John Green: Teknősök végtelen sora

Kedves Olvasók! 

 John Green: Teknősök végtelen sora

 A tizenhat éves Azát sosem hozta igazán lázba a szökevény milliomos, Russel Pickett utáni nyomozás, de miután százezer dolláros pénzjutalom forog kockán, legjobb és legvakmerőbb barátnőjével, Daisyvel buzgón kutatni kezd utána. Együtt próbálják megtalálni az utat először is Pickett fiához, Davishez.
Aza minden erejével igyekszik. Próbál jó gyerek, jó barát, jó tanuló és még jó detektív is lenni, miközben sötét belső gondolatai spirálként tekerednek köré.
A Teknősök végtelen sora ragyogó regény szerelemről, akaraterőről és egy élethosszig tartó barátságról.

*SPOILER*

 Ez volt az első olvasmányom az írótól, de nem az utolsó, az biztos. Maga a könyv stílusa lebilincselt, a fülszöveg sok jóval kecsegtetett - ám végül teljesen mást kaptam, mint amit vártam.
 Arra számítottam, a fő irányvonal az lesz, hogy Davis apja eltűnt, nyomozzuk hát ki, mégis mi történt vele. Az elején Aza és Daisy valóban nyomok után kutatnak, de utána már senki nem foglalkozik vele. Miután Davis kifizeti a pénzjutalmat, le is van zárva az ügy, és átmegyünk egy szerelmi vívódásba. Valójában ez sem zavart, hiszen aranyosan találtak egymáshoz vissza sok év kimaradás után. Viszont a történet nem sok új fordulatot tartogat a közepétől kezdve, a vége pedig nekem elég sok kérdést hagyott nyitva.
 A legnagyobb negatívum, amit ki tudok emelni: Aza. Az ő szemén keresztül látjuk a dolgokat, és talán miatta volt az az érzésem, hogy egy helyben álldogálunk. Nála egyszerűen nincs fejlődés, nem jutunk egy pontból a másikba. Ugyanolyan marad a könyv végén, mint az elején.
 Azzal nincs baj, ha kezdetben eluralkodnak rajta a félelmei, hiszen minden embernek megvan a saját gyengesége. Ahogy a mondás tartja, mindenkinek megvan a saját keresztje, amellyel együtt kell élnie. Valamilyen szinten megértettem Aza félelmeit, viszont a gondolkodásmódja már valóban túlzó és veszélyes volt. Nem csak magára, másokra is. Vártam a fordulópontot, amikor Aza egyszer csak segítséget kért anyukájától, és belátta, egyedül ez így már nem mehet tovább. Felépült, kiengedték a kórházból, a változás csak nem akart beindulni nála. Elhitette magával, hogy a gondolatai irányítják, és nem tud változtatni. Pedig nem arról van szó, hogy nem tud, hanem arról, hogy nem akar túl sok erőfeszítést belefektetni. Panaszkodni egyszerűbb volt, viszont legalább a gyógyszereit szedte rendszeresen a végén.
 A többi szereplővel egyáltalán nem volt gondom, mindenkinek megvolt a saját története, gondja-búja, és ez így volt jó. Daisy bár valóban beszédes volt, nem idegesített. Tetszett, ahová a barátságuk fejlődött. Megbeszélték mi is volt a probléma, utána pedig sokkal jobban odafigyeltek egymásra, az író ezt a szálat is szépen vezette és írta le.
 Davis bár egy milliomos fia, aki egy olyan házban nőtt fel, ahol még saját zoológus is dolgozik, egyáltalán nem beképzelt vagy lenéző. Egy normális, kissé magába zárkózó fiú, akinek hirtelen felnőtté kell válnia, amikor apja hollétéről senki nem tud semmit. Noah, a tizenhárom éves öccse a játékok virtuális világába menekül, igazi lázadóvá válik abban a reményben, hogy apjuk végre életjelet ad magáról.
 Teljesen megértem, amiért Davis kifizeti a két lányt, így meggyőződhet arról, valóban törődnek-e velük, vagy csak a pénz reményében akartak találkozni. Szerencsére Aza nem hagyta cserben még ezután sem, nagyon aranyosak voltak együtt, két kirekesztett és meg nem értett lélek egymásra találása. Viszont kénytelenek voltak szembenézni az igazsággal: hiába az első szerelem, ha nem ugyanazt várják az élettől. Az író tökéletesen átadta, milyen fájó elveszíteni valakit, mégis folytatni a saját utunkat, szívünkbe zárva az emlékeket.
 Viszont valóban nem ezt az üzenetet vártam volna a könyvtől, s a nyomozás háttérbe szorulása is hiányérzetet kelt bennem. Russel Pickett hogy került a csatornába? Gyilkosság, öngyilkosság vagy baleset végzett vele végül? Az ő személyéről csak annyit, hogy a szememben megbukott, mint édesapa. Inkább egy ingatag kutatásra hagyni az egész vagyonát, mint két gyermekére, számomra felfoghatatlan. Ha valóban olyan gazdag ember volt, gondoskodhatott volna fiairól, majd a tuataráról is.

Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :)

Kedvenc idézetek: 

"Azon gondolkodtam, milyen érdekes, hogy egy adott időpillanatban az ember lényének egy része egy adott helyen tartózkodik, de ugyanakkor a legfontosabb részei valahol máshol járnak, egy olyan helyen, amely érzékkel nem felfogható."

"Te vagy a narrátor, a fő- és a mellékszereplő. Te vagy a mesélő és a történet, amelyet a mesélő mesél. Valaki valamije vagy, de közben önmagad önmaga is."

"Azért emlékszel az első szerelemre, mert megmutatja, bebizonyítja, hogy képes vagy szeretni, és valaki képes téged is szeretni, és ezen a világon semmi egyebet sem érdemlünk meg a szerelmen kívül, mert a szerelem az emberré válás mikéntje és miértje is egyben."

"Te választod ki a befejezést, meg a kezdést is. Te választod ki a keretet, érted? Lehet, hogy azt nem te határozod meg, mi legyen a képen, de a keretről te döntesz."

"Lehet, hogy csak egy hazugság vagyok, amit magamnak suttogok."

"Rá kellett jönnöm, hogy az élet egy olyan történet, amelyet mások mesélnek rólunk."

Borító: 8/10
Történet: 8/10
Szereplők: 8/10

Forrás: Google, moly.hu

Thomas Brezina és a Térdnadrágos detektívek

Kedves Olvasók! 

Thomas Brezina: Szellemek a kollégiumban 

Kísértetjárás a Bagolyvár kollégiumban?
Zölden fénylő szellemek tartják rettegésben a tanárokat és a diákokat. A térdnadrágos csapat feladata kideríteni, hogy kik ezek az éjszakai látogatók.
Ezért a fiatal detektívek bemerészkednek az oroszlán barlangjába.
Ám alighogy elkezdik a nyomozást, Axelnek nyoma veszik…







A Térdnadrágos detektívek kalandjait több köteten át is nyomon követhetjük. A kis csapat négy tagból áll: Axel, Diminik, Poppi és Lilo. A négy főszereplőnk egy versenyen ismerkedtek meg, s azóta töretlen a barátságuk. Legyen szó rejtélyről, titokról vagy misztikumról, nincs olyan ügy, amely kifogna rajtuk. Nem csak magukra és képességeikre számíthatnak, hanem egymásra is. Egyre jobban összekovácsolódnak, és nincs olyan nap, amikor unatkoznának. Folyton megoldatlan esetekbe botlanak, gyakran minél veszélyesebb szituációba keveredve -, ám kitartásuk meghozza a gyümölcsét.
Kedvenc kötetem a Szellemek a kollégiumban, könnyed, fordulatos és izgalmas. Minden lappal egyre közelebb kerülünk a válaszhoz: tényleg kísértetek bolyonganak a Bagolyvár kollégiumban vagy egészen más áll a háttérben? Tényleg olyan rettegett iskola, mint ahogy hírlik róla? Eltűnések, halálesetek és tragédiák övezik e épületet, az elhunyt diákok lelkei járnának vissza, teljesen felbolygatva az egészet?
Vedd kézbe, és fedezd fel együtt a Térdnadrágosokkal a Bagolyvár kollégiumot! ;)

Thomas Brezina ezen sorozatát csak ajánlani tudom. Bár fiatalabbaknak íródott, húsz évesen még mindig ugyanolyan lelkesedéssel és szívélyességgel veszem kézbe, nosztalgikus érzés tör rám, ahányszor csak olvasom. A könyvtárban sok része megvan, így a legtöbbet ismerem, melyek meg is ragadtak. Ha valaki könnyed, szórakoztató és aranyos történeteket szeretne olvasni, feltétlen adjon egy esélyt eme sorozatnak! (Bár idősebb fejjel maga a cselekmény nem nagy meglepetés, viszont így is nagyon élvezhető marad.)

  Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :)

A másik kedvencem, ahol Te vagy a detektív!

 Fékezd meg Dr. Medúzát!

Dr. Medúza egy veszedelmes bűnöző, aki gonosz terveket eszel ki. A te feladatod az lesz, hogy a Térdnadrágosok Klubjának tagjaival a tervek végrehajtását megakadályozd, és dr. Medúzát, aki állandóan változtatja a külsejét, elkapd. 







Borító: 10/10
Történet: 10/10
Szereplők: 8/10

Forrás: Google

Let's Go Watch Meteor Shower

Kedves Olvasók! 

Miután ismét megnéztem a Boys Before Flowerst, egy másik átdolgozására is kíváncsi lettem, a legújabb verzióját pedig most nézem angol felirattal (Meteor Garden 2018).  

Let's Go Watch Meteor Shower

 

Ország: Kína 

Epizódok száma: 36

Sugárzása: 2009. augusztus 08. - 2009. augusztus 27.

Hálózat: Hunan TV

A történet nem sokban tér el a többitől: adott egy fiatal, szegény, de szorgalmas lány, Yu Xun. Bekerül egy olyan iskolába, ahol csupán gazdag, elkényeztetett diákok vannak, s már az első napon összetűzésbe keveredik egy szintén új tanulóval, Yun Hai-val. Yun Hai egy igazi lázadó természet, kihívja a suli elit csoportját, és képességeivel bizonyítja, igenis közöttük a helye, vele alakul meg az F4. Mindenki csodálja őket, egyedül főhősnőnk tekint rájuk ellenségként. Yu Xunnak vajon sikerül megszelídíteni a négy fiút, vagy túl nagy fába vágta a fejszéjét? Képes lesz tűrni a végsőkig, vagy végleg feladja álmait?

Vélemény

 *SPOILER*

  Yu Xun tényleg kihívja Yun Hai-t. Tényleg nagyon kitartó volt a lány, az iskolatársai tényleg többször is megalázták. Viszont a viselkedésük éretlen volt, számomra az nem egy nagy sértés, hogy "You're a pig". S ha valaki elbukta a fogadást, csupán ennyit kellett hangosan kimondania büntetésül, túlságosan komolyan vették. Bár minden ország eltérő, lehet, hogy Kínában ez tényleg nagyon bántónak számít. Ahogy teltek  részek, a fiúk tényleg egyre jobb barátokká váltak, jó volt nézni, mennyit segítenek egymásnak. Imádtam Yu Xun és Yun Hai jeleneteit, aranyosak voltak együtt. Nagyon vártam, hogyan bontakozik ki a szerelmük a sok bosszankodás után, a 11. vagy 12. epizód környékén pedig több csókot is váltanak, habár nem szándékozva. Miután konok főhősünk ráébred, mennyire megkedvelte a lányt, a romantikus szál nagyon vontatottá válik.

A két főszereplő rivalizálása már a kezdetektől tetszett, különösen az a jelenet, amikor

  Ebben a sorozatban a szerelmi háromszög az, amitől falba veri a fejét a néző. Értem én, hogy Yu Xunnak idő kell ahhoz, hogy túllépjen az első szerelmén, s rájöjjön, ki az igazi számára. Azonban, amit a szereplők művelnek, szenvedés. Nagyon meg kell becsülni azt a néhány csókot és együtt töltött időt az elején, mert anélkül még hosszabbnak fognak tűnni a részek. Ez az egyik legnagyobb hiba itt: a széthúzás. 36 epizódot felesleges volt leforgatni, ugyanis 20-25 rész szinte nem szól semmiről sem, csupán kínlódnak és gyötrődnek. 

  Duanmu Lei számomra a sorozat mélypontja volt. Ő, mint az F4 egyik tagja, hatalmas csalódás volt. Az még hagyján, hogy ő is meg akarja hódítani Yu Xunt, és vergődik a két nő között. (Bár én meglepődtem rajta, hogy egyáltalán nem zavart senkit az, hogy a tanárnőjével is összejött.) De mégis milyen ember az olyan, akinek a legjobb barátja kórházba kerül, s elveszíti az emlékeit, majd rá akarja venni annak a szerelmét, hogy pártoljon át hozzá, és legyenek együtt? Ilyen "barátot" senkinek sem kívánnék, szerencsére Yu Xun szíve a megfelelő emberért dobogott. Szerintem Duanmu Lei túl nagy hangsúlyt kapott, nem is értettem a lány határozatlanságát, hiszen már régóta tudta, hogy mit érez Yun Hai iránt. 

  Kevés olyan pillanatot kaptunk a végén, amikor a két főszereplő végre egymásra talált. A  hőlégballonos jelenet aranyos volt, bár korainak éreztem az örök életre szóló fogadalmat. 

 Rui Qian és Yu Xun barátnőjének története nagyon tetszett, bár a pasi nagy "nőcsábász" volt, még soha nem csókolózott, ez azért így érdekesen jött ki. 

  (Az is zavaró tényező volt, hogy nehezen lehetett angol felirattal megtalálni az összes részt. Vagy csak néhány epizódnál volt, valahol egy évnek tűnt, mire betöltött az adott rész, bár ez már nem az oldal hibája volt. ^^ Olyan is többször előfordult, ahol néhány sort egyszerűen nem feliratoztak, amikor éppen egy fontos jelenet, párbeszéd zajlott, végül mégis csak sikerült befejeznem mindet. )

  Kíváncsi vagyok a második évadra, amire hamarosan sort is kerítek. :) 

Összességében 

  Szórakoztató, aranyos, mégis lassú menetű sorozatot kapunk, ha megnézzük. Egyszer megéri belekezdeni, ha több időnk van, s szívesen végig üljük a 36 részt, amiben túl sok kulcsmomentum nem történik. Nem olyan jó, mint a dél-koreai verzió (Jun Pyót senki nem körözi le), de talán nem is kell összehasonlítani ezeket az adaptációkat, a maguk nemében mindegyik egy élvezhető történet, tehát érdemes legalább egyet megnézni közülük, ezért csak ajánlani tudom kikapcsolódásnak ezt is.

   Várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat a sorozattal kapcsolatban komment formájában! :) 

Történet: 7/10
Szereplők: 8/10
Zene: 6/10
Vége: 8/10 - ez az amnézia igazán nem kellett volna a végére, remélem, többet lesznek együtt a második évadban.

 Forrás: Google

You're beautiful

Kedves Olvasók! 

Ez a sorozat is nagy hatással volt rám, egyszerűen nem lehet nem szeretni, még inkább kihagyni. Az első doramáim között szerepel, amit láttam, s nemrég újból megnéztem. Lássuk, pontosan miről is szól. 

You're beautiful

Ország: Dél-Korea

Epizódok száma: 16

Sugárzása: 2009. október 07. - 2009. november 26.

Hálózat: SBS

Te is álmodoztál már arról, milyen lenne benne lenni egy híres bandában? Főleg három jóképű fiú mellett? A népszerű A.N. Jell nevű együttese egy új taggal szeretné bővíteni a csapatot, és meg is van rá a megfelelő ember: Go Mi Nam. Ám, viszont van egy aprócska bökkenő: nem tud megjelenni aláírni a szerződést egy baleset miatt. Ezért a menedzser felkeresi Mi Nam lány ikertestvérét, Mi Nyut a zárdában, hogy "ugorjon be" bátyja helyére. A menedzser végül azzal győzi meg a lányt, hogy elmondja, mit is akar ezzel elérni a testvére: megtalálni édesanyjukat. Mi Nyu tehát helyettesíti bátyját, ám az énekes nem elégszik meg Ahn elnök választásával, hallani akarja a hangját. Csak akkor hajlandó elfogadni, ha ő is elismeri tehetségét. Vajon Mi Nyu hogyan fog helyt állni fiúnak álcázva? Sikerül mindenkit becsapnia maga körül? Meddig lesz képes elmenni, hogy beteljesítse bátyja álmát?

Vélemény

*SPOILER* 

A sorozat imádni való, szórakoztató és nagyon vicces. Nincs olyan rész, amelyben ne lenne valami jó poén, észre se vesszük, olyan hamar véget ér az a tizenhat rész. Általában nem szeretem, ha egy főszereplő lány naiv és határozatlan, viszont Go Mi Nyúnak ez jól áll. Ez a szerep ezt a viselkedést kívánja meg, Tae Kyunggal aranyos párt alkottak. Bár nekem személy szerint ez a csillag motívum sok volt a végére, mely végig kísérte a történetet. 

Go Mi Nyu apácák között nevelkedett, ez szerintem mégsem elegendő magyarázat arra, miért olyan tudatlan, tájékozatlan sokszor. A világ teljesen ismeretlen számára, meglátszódik, hogy életében először nyílik alkalma igazán megismernie és megtapasztalnia sok mindent. Kissé gyermeteg a hozzáállása a szerelemhez, amikor életében először találkozik ezzel az érzéssel. Egy naiv, esetlen és balszerencsét vonzó lányt ismerhetünk meg személyében, mégis nagyon kedves és szeretni való. Minden jó szándéka ellenére mindig valami kalamajkát okoz, bevonva a környezetét is, főleg, ha segíteni akarnak neki. Jó volt látni, hogyan oldanak meg egy-egy helyzetet, hogyan kerülnek egymáshoz egyre közelebb az együttes tagjai, míg végül meghódítja mindenki szívét. 

Legelőször Shin Woo jön rá a titokra, távolról figyeli, hogyan boldogul a lány fiúszerepben. Egyre többet segít neki, majd fokozatosan próbálja rávezetni Mi Nyut arra, hogy előtte már lelepleződött, és szeretné randira hívni. Ám Shin Woo második fiú főszereplőként csak plátói szerelmet táplálhat a lány iránt, későn ébred rá, hogy nem volt köztük elég feszültség ahhoz, hogy Tae Kyung helyett immáron rá figyeljen. Sajnáltam őt, amiért minden próbálkozása kudarcba fulladt, de egyetértek Mi Nyu döntésével. 

Jeremy elsőnek csak "furának" titulálja őt Mi Namként, neki esik le legkésőbb az igazság. Ő az egyik legvidámabb, legszórakoztatóbb karaktere a sorozatnak, bár korához képest számomra túl gyerekes szinten áll. A híres A.N Jell pletyka szerintem nem illik hozzá, miszerint majdnem elvett egy hercegnőt. A buszos jelenetben nagyon megható és aranyos, ahogy a kutyusa is. Barátnak tökéletes, de egy komoly szerelmi kapcsolatot nem tudnék elképzelni vele. 

Tae Kyunggal voltak a legjobb jelenetei, imádom az ő karakterét is, mint Gu Jun Pyóét. Ő is kissé nehéz eset, rengetegféle allergiája és rigolyája van, de pont ezért egyéniség. Jang Geun Suk is a szívembe lopta magát, jól állt neki ez a szerep. Főleg azok a kedvenc pillanataim, amikor féltékenykedik. Viszont Yoo He Yi ragaszkodása nem tetszett, már a megjelenése irritált. Nagyon jó volt, amikor az egész banda összefogott, és védelmezte Mi Nyut, még azután is, hogy mindenki megismerte titkát. 

Bár nekem a szüleiknek a története elég erőltetettre sikeredett, ez az ő szenvedésük, a gyerekeik nem tehetnek semmiről. A legfelháborítóbb Tae Kyung édesanyja, nem értem, hogy lehetett fontosabb neki egy alig ismert férfi, aki nem akart tőle semmit, mint a saját fia. A semmiért feláldozni a családját és tönkretenni a gyereke gyermekkorát. Az meg a pláne, hogy azt is elfelejti, mikor van a születésnapja. Nem is csodálom, hogy Tae Kyung nem vállalta fel a rajongók előtt az anyját, csak a végén tesznek pár lépést a kibékülés felé. 

Összességében 

Ezen a doramán nincs mit tovább ragozni, zseniális, könnyed, humoros és romantikus. Aki nem akar egy gondolkodást igénylő, mégis izgalmas és kikapcsolódást nyújtó időtöltést, meghintve sok vicces és érzelmes jelenettel, annak meleg szívvel ajánlom a You're beautifult, garantáltan nem fogod megbánni, ha időt szánsz rá! Vigyázat, hamar elfogynak a részek! ;) 

Várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat a sorozattal kapcsolatban komment formájában! :) 

Történet: 10/10
Szereplők: 9/10
Zene: 10*/10 . feltétlenül hallani kell azokat a számokat *.*
Vége: 9/10 - még szívesen elnéztem volna őket

Forrás: Google

Boys Before/Over Flowers

Kedves Olvasók! 

Egy másik bejegyzésben már szó esett arról, hogy szeretek ázsiai filmeket és sorozatokat nézni, ahogy időm és kedvem engedi. Most egy számomra meghatározó sorozat került ismétlésre, mely az elsők között volt, amely megismertetett a dél-koreaiak varázslatos dorama világával. 

Boys Before Flowers 

Ország: Dél-Korea
Epizódok száma: 25
Sugárzása: 2009. január 05. - 2009. március 31.
Hálózat: KBS2

Az a széria, amit egyszerre imádok és gyűlölök. Ez egy hosszú bejegyzés lesz, mert ezt a történetet alaposan meg lehet vitatni. Viszont kezdjük azzal, mi az alap, a kiindulópont. 

Van egy szegény, kitartó szorgalommal dolgozó lány, aki épp jókor volt jó helyen. Dél-Korea legismertebb és legjobb iskolájának egyik kiutált diákjának az életét mentette meg, aki épp készült leugrani a tetőről. A hír gyorsan elterjed, Geum Jan Di neve pedig ott szerepel minden neves újságban. S jutalomonként pedig kap egy ösztöndíjat, mellyel lehetősége nyílik úszókarrierjét egyengetni. S aztán itt lép be a képbe a híres (vagy hírhedt?) F4, azaz a négy leggazdagabb örökös. Élükön Gu Jun Pyóval, aki a legbeképzeltebb, legarrogánsabb férfi, akit csak el lehet képzelni, és aki végül átéli élete első szerelmét. Vajon Geum Jan Di hogyan birkózik meg azzal az érzelmekkel teli "terrorral", amivel sújtják őt iskolatársai, kiváltképp az F4? Igazságérzete győzni fog-e, vagy rá kell ébrednie, az élet nem egy tündérmese? 

Vélemény 

*SPOILER* 

 Aki tervezi megnézni a sorozatot, csak utólag olvassa el ezt a részt. Részletesen kifejtem a gondolataimat, ez nem egy egyszerű történet, számomra nagy mélysége van. Annyira magával ragadt, annyira belemerültem, hogy képtelen vagyok objektív maradni. Tehát kissé kíméletlen leszek a doramával szemben, ha már végig szenvedtem. Ez a jó szó, az elejétől majdnem a végéig csak a falat kapartam, sőt néha már fejjel mentem volna neki. Nem csak maga a történet egy nagy kínlódás és nyűglődés, úgy ahogy van, hanem hatalmas ellentétek is vannak benne. Megalkották a legjobb és a legszörnyűbb, legvisszataszítóbb szereplőt, ilyen szempontból remek munkát végeztek. S a részek alatt az érzéseim váltakoztak, a szívem egyszerre tört össze és volt elégedett. Csupán egy valaki miatt voltam  képes végig ülni az egészet, még ha az idegbaj is kerülgetett. Talán az lesz a legészszerűbb, (egy kis kitérő, nagyon érzékeny vagyok a helyesírásra, és bántja a szememet, hogy az ésszerűt most már másképp kell írni) ha a szereplők jellemzésével kezdem. Még hozzá a legrosszabbal. 

Számos oldalon olvastam olyan listát, ahol Geum Jan Di elnyerte a legidegesítőbb címet, teljesen jogosan. Az elején, az első pár epizódban még nem volt vele akkora gond. Hiszen ha beleképzelem magam a helyébe, tényleg nehéz lehetett neki, hogy szó szerint kirángatták addigi környezetéből, és belecsöppent egy számára ismeretlen világba. S a Shinwa Iskola valóban nem volt kismiska, nagyon szélsőségesen mutatták be az elkényeztetett gazdag kölykök minden napjait. Természetes, hogy már az első pillanattól fogva kilógott a sorból. Szerencséje volt, hogy egy barátnőre talált ott (bár a későbbiekben ő vált az egyik legnagyobb ellenségévé, de ettől most tekintsünk el). A családja is túl anyagias, oké, hogy örülnek annak, hogy lányuk egy ilyen lehetőséget kapott, de azt nem nagyon vették figyelembe, hogyan bántak vele.
 Megértem, miért nem omlott az F4 csapat karjába. Valóban durván és öntelten viselkedtek, s valakinek muszáj volt felszólalni ellenük. A jó kinézet és a gazdagság édes kevés, ha minden embert eltipornak, aki az útjukba kerül, főleg Jun Pyo, aki nem a türelméről ismert. Viszont a többiek is hallgatnak, mint a sír ahelyett, hogy állítanának barátjukon. A fordulópont akkor jön el, amikor főhősnőnk összeszedi a bátorságát, s nem tűri tovább ezt a fajta magatartást. Attól a bizonyos rúgástól kezdve nem csak Jun Pyo figyelmét, hanem az egész F4 érdeklődését felkelti. El is kezdődik a konfliktus, a folytonos versengés és próbatétel, megkapja a piros lapot.
 A lányt nem könnyű fából faragták, ám hamar rá kell döbbennie, hogy az egész intézmény célpontjává vált. Megdobálják, a székét és padját kiviszik a teremből, pár fiú rá is akar ijeszteni, miközben egyre közelebb kerül az egyik F4 taghoz, Ji Hoo-hoz. A későbbiekben pedig többen is harcba szállnak szívéért, na, itt jön a gyötrődés.
 Kérdem én: mégis mit esznek rajta annyian? Ő a legvisszataszítóbb főszereplőnő, akivel eddig egy doramában találkoztam. A beszédstílusa, az öltözködése, az, ahogyan eszik - kevésbé nőies és vonzó már nemigen lehetne (és még szépen fogalmaztam). S ha már ennyire magába tudja bolondítani Jun Pyót, akit a kedvéért teljesen megváltozik, akkor az a nő legyen nagyon különleges személyiség - számomra Jan Di elég kiábrándító választás. Ha reálisan belegondolok, az a rúgás tényleg felnyitotta a fiú szemét, de hogy a sorozat további részében ennyiszer kitartson amellett az egyetlen lány mellett, az számomra hihetetlen - ezért is imádom Gu Jun Pyo karakterét. S itt rá is térnék a történet pozitívumára.


Gu Jun Pyo az elején tényleg egy elviselhetetlen, elkényeztetett tuskó, azonban ahogy változik a sorozat folyamán, azzal megnyert magának. Lee Min Ho tökéletesen alakít, semmiféle kivetnivalót nem találok benne. Nem csupán azért, mert tényleg egy jóképű, fiatal színész, a tehetsége vitathatatlan. Jun Pyót száz százalékig így tudnám elképzelni a valóságban, mint ahogy ő hozza a szerepét (imádom a göndör hajával együtt, mert neki minden jól áll ^^). Szeretem azt, ahová fejlődik a történet közepére és végére. Egyáltalán nincs szó róla, hogy ő lenne a hibátlan jellem, ilyen neveltetés és ilyen lehetőségek mellett szerintem természetes, hogy fellengzős és önelégült. Aztán ahogy telnek a részek, úgy olvad le róla a felszín és a közönyösség, egy sokkal emberibb és mélyebb arcát ismerhetjük meg. Jan Di megtanítja arra, hogy néha igazán meg kell küzdeni azért, amit szeretnénk. S az életünket nem pénzzel, ha nem szívvel kell élni. S főleg azért is vált a kedvencemmé, mert ahogy szerelembe esett, úgy tartott ki a végsőkig. Tényleg a végsőkig. Minden lehetséges módon próbált a lány kedvében járni, megmutatni neki, hogy mi is rejtőzik a felszín alatt. És mit kap cserébe? Jan Di majd leharapja a fejét, kiabál, és úgy tesz, mint ha Jun Pyo bármelyik pillanatban rávetné magát, holott semmi hátsó szándéka nincs szegénynek.  Remekül bemutatják, hogyan ismeri meg a szerelmet, hogyan vonja le a tanulságot egy-egy kudarc után, majd hogyan áll fel újra a padlóról, és válik egyre figyelmesebbé és törődővé.
 Valójában a sorozatot azért tudtam csak végig nézni, mert Jun Pyóval együtt izgultam. Szívből örültem, amikor végre Jan Di is rájött arra, mit is érez valójában a fiú iránt, s megtörtént a várva várt pillanat, az első csók. Ennél a pillanatnál azt hittem, végre jön egy boldog időszak számukra, túl vagyunk a nehezén, most már szeretik egymást. Khm, nem egészen.

 Habár kimondták, hogy "járunk, együtt vagyunk", mégsem mentek egyszerűen a dolgok. Jan Di ugyanis nem igazán törte magát, hogy jobban megismerje barátját és időt töltsön vele, ehelyett egyszerűbb volt titkolózni, hazudozni és elkerülni őt. A bizalom is elég ingatag volt kettejük között, viszont a fiú legalább próbált úgymond "átlagosabb" életet folytatni, jóban lenni Jan Di családjával, besegített nekik. Amikor a lány azt mondta, hogy inkább maga dolgozik meg a pénzért, nem kell semmiféle oltalom a barátjától, Jun Pyo tiszteletben tartotta kérését. Erre Jan Di naivan elvállalt olyan fotózásokat, amelyek már messziről gyanúsak voltak. Inkább volt egy alig ismert sráccal és Ji Hoo-val, nem is csodálom, hogy Jun Pyo féltékeny volt, amikor a csaj tisztára hülyére vette. Jan Di tényleg nem érdemelte meg a srác szerelmét, százszor jobbat találhatott volna magának. A dorama közepét utáltam a legjobban, amikor Jun Pyo szó szerint mindent megtesz a másikért, aki állítólag már viszont szereti, de az nagy ívben tesz rá.
 Legalább akkor szólhatott volna Jan Di, amikor a pasi anyja megjelent náluk. Á, de nem, minek is kéne megbeszélni bármit is, túl egyszerű lenne. Szegény tökfilkó hadd találja ki egymaga, most éppen mi baja a csajnak.
 Az egyik kedvenc jelenetem, amikor megkapja a saját tervezésű nyakláncot, amit ellopnak tőle később, amit egyáltalán nem bánok. Végre egy jelenet, ahol bizonyítja, hogy számára is ugyanolyan fontos Gu Jun Pyo, és kimegy a fagyba megkeresni az ajándékát.
  Számomra akkor zárul le az első fele a sorozatnak, amikor Jun Pyo a családi vállalatnál kezd dolgozni. Jan Di elviselhetőbb lesz, hiszen egyértelműen tudja, kit szeret, és ki is mutatja. Igazából nem sajnáltam, amikor ki akarták házasítani Jun Pyót, legalább már meg tudta becsülni azt, amije volt.

Jae Kyungot nehéz nem szeretni, mert alapvetően valóban nagyon barátságos és életvidám. Összeillettek volna, ha hamarabb ismerkednek meg, megszelídíthette volna magának a fiút. Ám mégis mit lehetne tenni, ha a kiszemelt szíve már elkelt? Beállt Ji Hoo mellé erősíteni az egyedül maradók csoportját, mégis le a kalappal előtte. Így méltóságteljesen félreállni a képből! Igazán megható volt az esküvői jelenetük, bebizonyította, hogy tényleg nagy szíve van. Nagyon klassz volt, amikor az F4-es fiúk és Ga Eul is felálltak, és ellenezték a frigyet. Jun Pyo és Jan Di úgymond már mindenki áldását megkapta ahhoz, hogy együtt legyenek a múltban történtek ellenére, s elkezdhessék közös életüket.
 Azonban az akadályok sora csak tovább tetéződött, és a főhősnő számomra ismét bebizonyította, egyáltalán nem méltó társ. Megígérték egymásnak, hogy ha szakítanak is, nem a fiú anyja miatt fognak. És mit tesz Jan Di a hőn áhított vallomás után? Se szó, se beszéd faképnél hagyja párját, akinek ki tudja, hányadszorra töri össze a szívét.  Ez jó példa rá, hogy a történet egyik legszebb jelenetét is el lehet rontani.(Vagy talán el is kell rontani.)


Végül miután imádott Jun Pyónk visszaszerzi minden emlékét, a nézők utána sem lélegezhetnek fel. Főszereplőink azt a döntést hozzák, járja mindenki a saját útját. Ha pedig Jun Pyo visszatér négy éven belül, és újra megkéri Jan Di kezét, a lány meg fogja fontolni a kérdést.

*S íme a szokásos négy év múlva* 

 

 Jan Di az orvosi pályát választotta hivatásául Ji Hoo-val együtt, Jun Pyo pedig fellendítette a Shinwa Vállalatot. Ezt követően pedig újra felkereste a lányt, ez alkalommal már nem eleresztve őt. Viszont számomra a leánykérés nem volt teljes. Ó, Jan Di, ha válaszoltál volna egy igent, csak egy rövidke igent, nemcsak Jun Pyót, engem is boldoggá tettél volna! 

 Azonban eddig csupán három szereplőről esett szó, holott még azt mindenképp szeretném kiemelni, hogy a sorozatban varázslatosan mutatják be az F4-es fiúk legendás barátságát. Bár néha úgy tűnhet, Jun Pyo "a vezér", ám valójában egyenrangúak. Mind a négyen számíthatnak egymásra, jóban-rosszban egyaránt. Jan Di kisebb-nagyobb vitát és harcot indít el két tag között, ám még ennek ellenére is megmarad köztük a jó viszony, remekül ábrázolják ezt, amikor Jun Pyo Ji Hoo-t mentve a kocsi elé ugrik. Számos olyan helyzetet láthatunk, amikor minden erejüket és kapcsolatukat latba vetve segítenek tisztázni és megoldani a bonyodalmakat. Nemcsak sármosak, hanem nagyszerű cimborák is.

  Ji Hoo bennem nem hagyott mély nyomot, nem sok vizet zavar a sorozat második felében. Kezdetben semleges volt, aztán hálás voltam, amiért elutazott. Így Jun Pyónak elég teret hagyott, hogy udvaroljon a lánynak, és magába bolondítsa. Kissé későn jött vissza, két szék közül a padlóra esett, egyik szerelmét sem tudta megtartani. Aztán nagyon feldühített, amikor hátba szúrva barátját, csak megcsókolta Jan Dit. A versengés érte idegőrlő volt, végül a lány szíve csak Jun Pyóé lett. (Még jó, máskülönben Jan Di végleg elásta volna magát nálam.) Miután tisztázódott ez a szerelmi háromszög, ismét semlegessé vált. Ő elvolt a maga kis világával, néha megvigasztalta a lányt, és pont. Bár vigaszként találhatott volna valaki mást magának.

 Yi Jung igazi nőcsábászként volt bemutatva, számomra mégsem tűnt olyan srácnak, aki hobbiból minden hétvégén szíveket tör össze. Attól, hogy nem vágyott komoly kapcsolatra, nem egy szoknyavadász. Ga Eullal való kapcsolata aranyosan volt felépítve, de a végét annak is kicsit elhúzták, szívesen láttam volna többet belőlük. A randijuk, még ha kamu is volt, nagyon édes volt.

 Woo Bin egy titokzatos, háttérbe szorított karakter. Sajnos kevés információt tudunk meg róla, pedig rá nagyon kíváncsi lennék. Ettől függetlenül ő a második kedvenc karakterem. 😊

 A zenékre pedig külön kitérnék, egyszerűen csodásak, és visszaidézik a történet hangulatát és világát, magába szippant teljesen.

Összességében

 Ez a sorozat szinte "alapvetőnek" számít, hiszen sok mindenkinek meghatározó volt. Ahogy a bejegyzés elején is írtam, az első doramák között volt, amit láttam, és ennek is köszönhető, hogy közel állok az ázsiai sorozatokhoz. Egy próbát mindenképp megér, ezért csak ajánlani tudom. Itt is ugyanúgy megtalálhatóak a hibák, mint akármelyik másik sorozatban. Szerintem elég lett volna kevesebb részt forgatni, és a történetszálat nem ennyire túldramatizálni, széthúzni. Túl sok felesleges csavar, kevés öröm. Ha valaki megbékél a főszereplőlánnyal, akkor biztos tetszeni fog a dorama. Nem a színésznővel volt baj, bár több mimikát szívesen láttam volna tőle. Gu Jun Pyo miatt is érdemes elővenni akár többször is a sorozatot, megunhatatlan. <3 

Ez egy olyan mű, melyet az ember képtelen elfelejteni, s teljesen a hatása alá kerül.

Várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat a sorozattal kapcsolatban komment formájában! :)

Történet: 7,5/10
Szereplők: 7/10 - Gu Jun Pyo 10/10
Zene: 10/10
Vége: 8/10 - lehetett volna egy egyértelmű válasz Jan Ditól, egy esküvői jelenetet is nagyon szeretnék látni, Woo Bin eltelt éveiről pedig nem tudunk semmit.

Van egy F4 After Story is, ami bemutatja, hogy a négy fiú készül az esküvőre, azonban sajnos a színésznőnek autóbalesete volt, így ő kimaradt ennek a forgatásából.

Illetve hivatalosan nincs esküvői jelenet forgatva, napvilágot látott egy olyan fotó, amely a sorozatban nem szerepelt, és a rajongók szerint ez lenne a két főszereplőnek a mézes hete.

Forrás: Google, Pinterest

Wendy Holden: Haatchi és Kicsi Pé

Kedves Olvasók! 

 Wendy Holden: Haatchi és Kicsi Pé

 Egy ​bámulatos kisfiúnak, egy egészen különleges kutyának és kettejük eltéphetetlen barátságának igaz története. Megváltástörténet arról, hogy mire képes a feltétel nélküli szeretet, a bizalom és a megbocsátás.
2012 januárjának egy hideg éjszakáján valaki fejbe vert egy kölyökkutyát, és a vasúti sínre fektette. A mozdonyvezető látta a bűbájos, öt hónapos anatóliai juhászkutyát, de a vonatot megállítani már nem tudta. Nem sokkal ezután egy másik szerelvény is elrobogott fölötte. A kutya, mely később a Haatchi nevet kapta, csodával határos módon túlélte a gázolást, csak az egyik hátsó lábát és a farkát kellett amputálni. Megmentői, egy állatmentő szervezet tagjai a Facebookon kerestek neki otthont, itt talált rá a fényképére egy kutyaszerető pár. Belenéztek a szemébe, és rögtön tudták, hogy nekik kell ez a kölyök, ők ugyanis egy nem hétköznapi kisfiú mellé kerestek társat. A nyolcéves Owen, akit a családban csak Kicsi Pének, Kispajtásnak szólítanak, ritka, veleszületett betegségben szenved, amely szinte állandóan kerekes székbe kényszeríti. Korábban emiatt szorongás gyötörte, nehezen barátkozott, de mióta a sors összehozta Haatchival, mindkettejük élete mindörökre megváltozott.
Ez a megható könyv e barátság kialakulásának és nehézségeinek igaz történetét meséli el. 

Egy meghatározó élmény volt ennek a könyvnek az olvasása. Nem én választottam ki a könyvtárban, a történet talált meg. Szó szerint. 

A papírba csomagolt olvasmányok közül ezen akadt meg a kezem, nem is volt túl vastag, nem foglalt sok helyet. Tökéletes volt az alakja, borítójának érintése. Végül nem bántam meg, hogy ezzel a könyvvel "vakrandiztam".  

Tökéletes szerkezettel tárul elénk a történet: külön megismerjük Haatchit, a jámbor juhászkutyát, akivel barbár módon elbántak. Nem tudhatjuk, hogy milyen volt az előélete, viszont valamelyik gazdája nagy valószínűséggel kikötözte a sínekre, hogy a vonat elgázolja. Ám Haatchi valódi túlélő, bár egyik hátsó lábát és farkát elvesztette. Sokáig nem voltak biztosak benne, találnak - e számára új otthont, egy családot, akik befogadnák és fedeznék drága orvosi ellátását. Senki nem akarta elaltatni ezt a barátságos és kitartó kutyust, de ketyegett az óra. 

Aztán Owen csatájával szembesülünk. Ez a kisfiú egy nem mindennapi betegséggel született, nem sok hasonló esettel találkoztak az orvosok. Számos kezeléssel, műtéttel kell megküzdenie, mozgás korlátolt. Ám a fájdalom mellett az emberek bámészkodó tekinteteit is el kellett viselnie, szülei pedig mindent megtennének azért, hogy kisfiuk boldog legyen. 

S ez a két megtört lélek gyógyír egymás számára: egy pillantás elég volt, hogy elválaszthatatlan barátokká, lelki társakká váljanak. Az ő egymásra találásukból pedig mások is erőt meríthetnek, Haatchi neve legendássá vált. 

Ez a könyv sok mindent magába foglal: szó esik fájdalomról, magányról, összetartásról, szerelemről, családról, kitartásról, segítésről, álmokról és a feltétel nélküli szeretetről. S az teszi igazán hatásossá, hogy minden mondat a valóságon alapul. Nem csak egy mese, egy kitaláció. A való életet mutatja be, mely belemarkol a szívedbe. 

Mindenkinek meleg szívvel ajánlom, mert minden szava igaz. 

U.i.: Ha valaki szeretné követni a történetüket, Facebookon van egy aktív oldaluk! ;) 

Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :) 

Kedvenc idézetek:

"Jó sorsunk néha olyanokkal hoz össze, akiknek a láb- (vagy pracli-) nyoma ott marad a szívünkön, és mindörökre megváltoztat." 

"Láthatóan mindketten rájöttek, hogy van valami szokatlan a másikban."

"Colleen egyszer megkérdezte nagyanyját, mi a boldog házasság titkos receptje. Sylvia közölte unokájával, hogy minden között a kommunikáció a legfontosabb, kivált olyasmit meghallgatni, amit az ember nem hallana szívesen. A kiabálás sosem segít, mondta, hiszen senki sem hallja meg az embert.
Hozzáfűzte: létfontosságú mindennap szájon csókolni egymást, mivel ez az egyik legbensőségesebb dolog, amit egy pár tehet, hiszen a teljes és tökéletes bizalomra vall." 

"– Néha, amikor az ember barátokat lát együtt, el sem tudja képzelni, hogy valaha is külön voltak, de Owen és Haatchi esetében kis híja volt, hogy sohasem találkoznak." 

"Nem számít, hány láb, hány kerék: csak az, hogy ki az útitársad." 

Borító:  10/9
Történet: 10/10*
Szereplők: 10/10

Forrás: Google