Sophie Jordan: Tűzláng - trilógia

Kedves Olvasók!

Sophie Jordan: Tűzláng - trilógia

 EGY FÉLTVE ŐRZÖTT TITOK. HALÁLOS ELLENSÉGEK. PUSZTULÁSRA ÍTÉLT SZERELEM.
A drakik a sárkányok mai leszármazottai, akik képesek emberből sárkánnyá, és sárkányból emberré változni. A tűzokádás ritka képességével megáldott Jacinda még a drakik között is különlegesnek számít, mikor azonban lázadó természete miatt családja menekülni kényszerül az emberek világába, a lány nagyon nehezen tud beilleszkedni új közegébe. Közben egyre gyengül a benne élő draki szellem, és az egyetlen lény, aki képes életet lehelni Jacinda sárkány-énjébe nem más, mint a gyönyörű, rejtélyes Will. Csakhogy Will családja drakikra vadászik, ám Jacinda annak ellenére sem képes ellenállni a fiúnak, hogy tudja: nem csak saját életét, de a drakik legféltettebb titkát is kockára teszi.
Mitikus erejű, magával ragadó történet egy lányról, aki szembeszállt az elvárásokkal, és akinek szerelme ősi tilalomfákat döntött le.

A trilógiát egybe véve fogok összegezni, nem külön kötetenként. Akkor csapjunk is a lecsóba! ;)

Pár nap leforgása alatt olvastam ki a három könyvet, így még friss élményként él bennem. A legelső rész a Tűzláng (Firelight), melyet másodszorra vettem kézbe. Bevallom, amikor először olvastam, olvadoztam tőle, mint Jacinda Willtől. Viszont ezúttal kiábrándultam belőle, és a hibák szembetűnőbbek voltak. Maga a világ, ami már az elején elénk tárul, elképesztő. A sárkányokhoz hasonló drakik témája érdekes és lebilincselő. Az írónő valóban gyönyörűen írja le Jacinda és Azúr manifesztálását a kötet elején. Éppen repülni készülnek, amikor a főhősnőnk és barátnője bajba kerülnek: vadászok jelennek meg. Jacindát majdnem el is kapják, amikor az egyik ellensége mégis a segítségére siet valamilyen érthetetlen okból kifolyólag. A lány képtelen fejéből kiverni azt a bizonyos vadászt, akinek az életét köszönhette. Ám a falka nem nézi jó szemmel Jacinda lázadó természetét, ezért sürgetnék a Cassiannal, a falkavezér fiával való egyesülését, abban a reményben, hogy különleges képessége tovább öröklődne az utódaikban. Ám mielőtt a falka tulajdonává válhatna, az éj leple alatt családjával elszöknek, hogy egy kisvárosban új életet kezdjenek. Ikertestvére, Tamra nagyon megörül ennek a döntésnek, hiszen ő nem rendelkezett a drakik képességeivel, így könnyen beilleszkedik az új iskolába. Jacinda azonban képtelen beletörődni, hogy ilyen egyszerűen hátat fordítottak az addig ismert világuknak, és sima emberként kell tengetnie napjait. Eddig ez egy sok fordulatot ígérő kezdés, innentől kezdődik a klisék végeláthatatlan sorozata. 

Minő meglepő fordulat, hogy pont abban az iskolában újra találkozik Willel, aki megmentette őt. Megérzik egymás jelenlétét, aztán természetesen egymásba szeretnek. Na, itt a probléma. Ez a szál annyira értethetetlenné vált számomra, ugyanis képtelen voltam felfogni, mit láttak egymásban. A srácról csupán annyit tudunk, hogy egy aranyos, jóképű ember, aki az egyik legnépszerűbb a környéken, mindenki utána áhítozik. Will már az első nap megszerzi a lány lakcímét, és éjnek évadján megy bámulni a házát. Jacinda pedig győzködi magát, maradjon távol tőle, ám képtelen ellen állni álmai pasijának. Amikor járni kezdenek, kivívják mindenki nemtetszését. Brooklynét, aki a suli pomponlányáét, aki terrorizálni kezdi a vécében, Will családjáét. Hú, most térjünk ki a szereplőkre egy kissé részletesebben. 

Itt, az első kötetben még kedveltem és megértettem drága kis főhősünket, Jacindát. Családi problémák, honvágy, szerelem és azok a sötét titkok, amik miatt nem engedhetett volna közel magához senkit sem.  Meg kellett találnia az egyensúlyt saját álmai és kötelességek között. Valóban sajnáltam, hogy édesanyja rákényszeríti akaratát, figyelmen kívül hagyva Jacinda szenvedését, ahogy drakija napról napra haldoklott. Az ő esetében még jobban el tudtam képzelni, mit lát Willben. Hiszen vadász létére elengedte, és persze helyes is. Talán kezdetben ki is használta, amiért mellette újra feléledtek benne az ősi ösztönök, és draki mivoltja csak nem vész el így. Ám az egy kicsit sem volt életszerű, hogy kábé nulla ismeretséggel és kommunikációval halálos szerelem szövődik köztük.
A mellékszereplők kompenzálták valamennyire ezt a felszínes, semmilyen szerelmi hánykolódást a főszereplők között. 

Elsősorban Xandert emelném ki, ő nem az az egyszerű rossz fiú, a karakterében volt valami sajátos, valami egyedi. Tetszett, ahogy játszadozott a lánnyal, és én például kíváncsi lettem volna, mi történne, ha Jacinda őt választja. 

Azúr és Cassian  is színesítette a kötetet, bár sajnos ők elég kevés jelenetben szerepeltek. A Tűzláng befejezése csavaros és izgalmas volt, az írónőnek sikerült elérnie, hogy folytatni akarjam Jacinda és barátai útját vissza a falkába.

 Sophie Jordan Tűzláng-trilógiájának második részében a lázadó, korábban önkéntes száműzetésben élő Jacinda – aki egy titkos közösséghez, a drakikhoz tartozik, akik a mitikus sárkányok leszármazottai – kénytelen családjával visszatérni a falkájukhoz. Jacindát, mivel nem tudott szerelméről, az ember Willről lemondani, és emiatt számtalan kárt okozott magának és szeretteinek, nem fogadják kitörő örömmel az övéi. Ő azonban mindent elkövet, hogy legalább látszólag beilleszkedjen. Amikor a falka „trónörököse”, Cassian, a pártfogásába veszi, egyrészt könnyebb lesz az élete, ugyanakkor a még mindig Willbe szerelmes lány érzelmi életét teljesen felborítja az új hódoló. Főleg mivel Jacinda ikertestvére, Tamra, szintén különleges képességeket kezd mutatni, és így egyre értékesebb a falka szemében, és egyre esélyesebbnek érzi magát Cassian szerelmére… 

A Szökésben (Vanish) és a Menedékben (Hidden) történt egy hatalmas pozitívum, ami miatt újra megnyert magának a trilógia: Cassian előtérbe kerülése. Ez volt az az áttörés, hogy újra élvezzem a történetet. Ő volt az a szereplő, akiért érdemes volt mindig lapozni és lapozni. Jacinda a továbbiakban (pontosabban a második kötetben) nagyon leértékelődött a szememben. Egy nyafka, döntésképtelen lánnyá változott. Az első részben még határozottan tudta, mit akar. Itt pedig egy felelőtlen, csöpögős és nagyon idegesítő énjét hozta. Haladjunk szépen, sorban. 

Végül visszakényszerültek a kiindulóponthoz: a falkához, melynek megismerik kegyetlenebbik oldalát. Severin és az elöljárók nehéz szívvel, de visszafogadják őket. Édesanyjuk depresszióba süpped, immáron nincs hatalma vagy befolyása, amivel védhetné lányait, inni kezd. Tamra árnyékoló képessége miatt az új kis kedvencke lesz, remélve, hogy Cassian végre észre veszi őt. Jacinda viszont siratja az egereket Will elvesztése miatt, és rá kell döbbennie, többé nem ő van a rivaldafényben, és mindenki kerüli őt. Kivéve Corbint, aki szintén kipécézte magának a lányt.
(Khm, egy kis megjegyzés: Már tiszta szívből szántam Cassiant, hiszen ígéretet tett, hogy minden tekintélyét latba vetve próbálja enyhíteni Jacinda és családja büntetését. Ám gyakorlatilag azt várták tőle, hogy semmilyen következménye ne legyen a szökésüknek. Még így is könnyen megúszták a dolgot.)  

Nagyon megörültem, hogy Willt egy kicsit elfelejthettük, és Cassian került előtérbe. Ő egy nagyon jól kidolgozott szereplő, van jellemfejlődése, mindig tartogat valami újat. Hiszen az első kötetben annyit tudtunk róla,  amennyit mindenki látott belőle, amit hittek róla. Csak később ismerhettük meg az igazi mélységét, az igazi lényét. Titokzatos, különleges és emberi. 

Ellenben Willel. Egysíkú karakter, akinek egyszer sem látunk bele a gondolataiba, érzéseibe. Egész végig csupán annyit szajkózik, hogy Jacinda nélkül nem tud élni, és vár rá. A rózsaszín ködön túl pedig nem látunk az igazi Willből semmit.

A második kötetben Jacinda egyre elviselhetetlenebbé vált, körülbelül ennyit csinált végig:

Nagyon kedvelem Cassiant, nem is rossz ember, akár megpróbálhatnám vele. Jaj, nem lehet, Tamra szenvedne! Ó, Will megtalált, elszököm vele, és végre kettesben lehetünk. Á, nem, mégsem, vissza kell térnem a falkához, és tovább bolondítom a herceget. Titokban pedig újra randizom a kis vadászfiúval, és halálos veszélybe sodrok mindenkit. Haha, csak mert úgy tartja kedvem.

Na, azért egy kis elfogultság is beszél (vagyis inkább ír) belőlem, hiszen Cassian hamar belopta magát a szívembe, és nem értem, Jacinda miért hagyta elúszni ezt a lehetőséget, amikor tökéletesen passzoltak egymáshoz. Végül örültem az egyesülésüknek, ennyit igazán megérdemelt a herceg is. S bebizonyosodott, mennyire hasznos lépés is volt ez. 

Jacinda döntésképtelensége itt tényleg a tetőfokára hágott, ha a falkával volt, az volt a baj, ha Willel szöktek el, az volt a gond. Végig könyörögtem, hogy határozza már el, melyik oldalon marad. Mert bizonyos szempontból megértettem, hogy a csaj harmadik szökési kísérlete után a többi drakinak már elege volt belőle. 

Érdekes fordulat volt, hogy Jacinda és Cassian érzelmileg összekötődtek örökre, ezáltal is jobban beleláttunk a fiú fejébe. Ám Will szemszögéből egy nyamvadt mondatot nem olvashattunk.


Sophie Jordan Tűzláng-trilógiájának záró részében Jacindának ki kell szabadulni a drakikon kegyetlen kísérleteket folytató enkrószok fogságából, és kiszabadítani fogolytársait is, miközben kiutat kell találnia egy szerelmi háromszögből is, és rendet tennie a felbolydult, korrupt falkában, ahonnan származik. Az ember fiú és a draki herceg között őrlődve újra kell értelmeznie, hová tartozik és mi a fontos számára, és kemény leckék árán megtanulnia, miről tud lemondani, ha kell, és mi az, amit képtelen örökre elveszteni…

A harmadik rész jobban sikerült, mint a második. Jó volt látni a csapatmunkájukat, ahogy végre egy célért dolgoztak. Szörnyű volt magam elé képzelni, mi is történik egy drakival, ha a vadászok karmába kerül. Szűk cella, kábítás, vizsgálatok, kísérletezések, amelyek akár halálhoz is vezethetnek. Az is felháborított, amikor ezeket a lényeket "izének" nevezték, mintha az ő életük egyáltalán nem számítana.  A történet zajlott, minden fejezet végén várt egy újabb fordulat.
Deghan, mint valódi sárkány, aki a falkájának utolsó megmaradt tagja, nagyon tetszett. Kezdetben nem tudtam, végül milyen sorsa lesz, de Tamrával aranyosak együtt. Kiegészítik egymást.
A történet tetőpontját számomra Cassian "halála" hozta el. Itt tényleg hatott rám a könyv, majdnem meg is sirattam. Úgy sajnáltam, hogy pont őt írták ki, amikor egyedül talán miatta tudtam végig olvasni a trilógiát. De szerencsére az írónő végül megkegyelmezett neki. :)
Annak is megörültem, hogy Jacinda csaknem hagyott cserben senkit, felelősséget vállalt barátaiért. Khm, a gonosz lelepleződése számomra elég sok kérdést felvetett. Jabel mégis miért gyilkolta meg Miramot? Magnus esetében talán még érthető valamennyire, de Cassian húga mit árthatott volna neki. 
Maga a lezárás kedvező mindenkinek, Cassian jövőjéről még olvasnék szívesen. Arra is kíváncsi lennék, mi történt a többi kiszabadított drakival. Más falkák vajon hogyan élhetnek? Szívesen nyertem volna nagyobb betekintést ebbe a mitikus világba, eltávolodva kicsit a romantikus bonyodalmaktól.
Összességében egyszer-kétszer elolvasható könyvsorozat, különösen elsőre nyújt nagyobb élményt. Aki misztikus olvasmányra vágyik, és szereti a szerelmi háromszöget, bátran vegye kézbe! ;)

Van egy novella Azúr főszereplésével, viszont ez magyar nyelven nem jelenik meg. 

   Ha Ti is olvastátok a könyvet, várom szeretettel a véleményeteket, tapasztalatotokat az olvasmánnyal kapcsolatban komment formájában! :)

Kedvenc idézetek: 

"Ő csak menekülés volt számodra, de ha végre megállsz, és nem futsz tovább, látni fogod, hogy te igazából hozzám tartozol."
   
"– Nem kell úgy tenned, mintha nem gyászolnál. Ne érezz bűntudatot, amiért érzel… – Keresi a szavakat. – Amiért szeretetet érzel iránta."

"Mit ér a biztonság, ha belül halott vagy?"

Borító:  10/7
Történet: 10/7
Szereplők: 10/8

Forrás: Google