Gwendolyn Tussaud novellája

 Jack Black

Hol volt, hol nem volt... Azt hittem minden mese így kezdődik, ahogy az életem története is. De sajnos ebben is csalódnom kellett, ahogy sok más dologban is. Azt hittem minden lánynak van egy saját hercege, aki eljön érte a fehér lovával elviszi a kastélyába, ahol boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Mikor megláttam őt olyan volt, mintha egy meséből lépett volna elő. És ez azóta sem változott. Mégsem értem, hogyan jutottam idáig. Hisz rendes voltam mindig. Szín ötös átlaggal végeztem a gimiben, idősek házában önkénteskedtem és ott segítettem, ahol csak tudtam. És ekkor jelent meg Ő, aki ellopta a szívem. De számára nem vagyok más, mint a legújabb Malibu Barbija, akit ha megun, már le is leselejtez. Ő Jack Black. Akit mindenki akar, de csak kevés ember kap meg. És még kevesebb ember tapasztalja meg, milyen is valójában. Bevallom az elején még szórakoztatott a figyelme, de ma már azokat tartom szerencsésnek, akik nem ismerik olyan bensőségesen, mint én. Nem vagyok más, mint Jack Black legújabb kurvája, akit zsinóron rángat. Akit kedve szerint kúrógat, ahol, és amikor csak akar. És a büntetéseiről ne is beszéljünk. Mégis azt hiszem, pont ezért szerettem bele. Mert Ő Az a ROSSZ FIÚ, akire mindig is vágytam. Azt hittem, hogy meg tudom változtatni, de erről mára már lemondtam. Főleg, hogy foglalt, én csak amolyan pótlék vagyok neki. Töprengésem kopogás zavarta meg. Nem válaszoltam, csak meglepődve ültem az ágyon. Miért nem tört csak úgy be a szobámba, ahogy szokott?

- Az Úrfi a Kisasszony társaságában szeretné elfogyasztani az ebédet. - jelent meg Bertha az ajtóban.

- Xelia is lent lesz vagy Jacknek újra csak a Társasági lány kell, hogy ismertesse a heti programot?

- A kislány már odalent várja. - mosolygott rám.

- Ebben az esetben, felöltözöm és pár perc múlva lent leszek. Köszönöm Bertha. - álltam fel és nyomtam egy puszit az idősödő házvezetőnő arcára. Még hallottam, hogy valamit arról motyog, hogy Bezzeg a mi időnkben! és Ezek a mai fiatalok..., de nem foglalkoztam vele, úgyis csak Jack viselkedését helyteleníti. Pár perccel később frissen zuhanyozva, sminkelve egy könnyű nyári ruhában libbentem be az étkezőbe. Bertha épp próbálta felemelni a hatalmas leveses edényt, mikor mellé léptem és finoman arrébb tessékeltem.

- Jack. Miért nem vagy képes felemelni a seggedet és segíteni?!

- Ezért fizetem. - hangzott a válasz.

- Kapd be Jack. - Csaptam le elé a tálat. - Bertha, tessék felmenni, pihenni. A többit majd én elintézem - Felkísértem a lépcsőn és, ahogy leértem Jack már szólásra nyitotta a száját, de én gyorsabb voltam. - Most az egyszer fogd be! - csattantam fel. Meglepve csukta be tágra nyílt száját. Leültem Xelia mellé és etetni kezdtem a 6 hónapos kislányt. Mikor Jack befejezte hoztam a második fogást, majd a desszertet. Megbüfiztettem a kislányt és Jack kezébe adtam.

- Fogd meg Xeliát, amíg lepakolom az asztalt. - miután lepakoltam az asztalt Jack elé raktam a desszertet és felvittem a kislányt a szobámba lefektetni. Pár perc éneklés mellett a kislány gyorsan elaludt. Halkan léptem ki a szobából, hogy ne ébresszem fel. Lementem a dolgozó szobába, hogy befejezzem az iskolai beadandómat. Ott volt Jack, ezért át akartam menni a könyvtárba, de a kezemet meg fogva magához húzott.

- Hova-hova szépségem?

- Tőled messzire. - húzódtam el tőle. Pedig annyira jól esett az érintése. Ajkaival elkalandozott a nyakamon. Már majdnem megadtam magam, mikor ajka megdermedt a bőrömön. Hallottam a halk, ám mégis erőteljes kopogást. Épp annyi időm volt, hogy ellökjem magamtól. Mert a menyasszonya Queen McKanzie épp ezt a pillanatot választotta a belépésre. Egyből Jack nyakára akaszkodott, mintha én ott sem lennék.

- Szia Szívem! Úgy hiányoztál! Ugye én is hiányoztam neked? - kezdte a nyáladzást.

- Szia. Nem is mondtad, hogy jössz. Persze, hogy hiányoztál. - erőltetett mosolyt az arcára. Mosolyogva néztem a tettetett rajongást az arcán és ahogy szenvedve próbál kimászni a lány karjai közül. Ilyen szerelmesnek lenni? Ülni, és csak mosolyogni a semmin? Nevetni jelentéktelenségeken? Nagyon úgy néz ki. És én is megtapasztaltam azt a csodát, ami ezzel jár. Miközben megtaláltam a lázadó szívem másik felét.

- Azért nem szóltam, mert meglepetést akartam szerezni neked.

 - Hát sikerült. - simított végig a karján.

- Szia Kathlyn. Nem is tudtam, hogy itt leszel. - fordult hozzám.

- Szia Queen. Végül is miért is ne lennék itt, mikor én vagyok Xelia nevelője. De mindegy már megyek is megnézem felébredt-e már. És megírom a beadandómat is. Jack ha végeztél szeretnék beszélni veled. - léptem ki az ajtón. Szerencsére Xelia még nem ébredt fel, ezért befejeztem a disszertációmat az emberi viselkedésről. A téma megihletője és alanya Jack Black. Így ismertem meg Őt.

Első találkozásunk emlékét hangos, erőteljes kopogás szakította félbe.

- Szabad. - kiáltottam ki. Ám Jack helyett Queen tette tiszteletét nálam. Angyali mosoly terült el agyon mázolt arcán, ám a tekintete lángolt. Szinte ölni lehetett volna vele. Egy szem-villanás alatt fordult át az angyali mosoly gonosz vicsorba és lépett még közelebb hozzám.

- Figyelj! Nyomoztam egy kicsit. Tudom, hogy nem vagy Jack unokahúga, szóval tartsd távol magad tőle.- rázta meg figyelmeztetően előttem a csontos ujjait.

- Queen. Eddig is tudtam, hogy teljesen hülye vagy, de most végleg bebizonyítottad. Ha nyomozol utánam az azt jelenti, hogy tartasz valakitől. Esetlegesen tőlem. De ne hidd, hogy engem meg tudsz ijeszteni. Mert én semmitől sem ijedek meg. Ja, a nyomozásról jut eszembe nem ismerős neked Blake Cooper? - az arca villanásnyi időre megrándult. -  Látom, telibe találtam. Nem is tudod mi mindent meg lehet tudni, ha az ember kicsit keresgél a neten. Ha jót akarsz magadnak békén hagysz és én sem ásom bele magam jobban a múltadba. Megértettük egymást? - néztem mélyen a szemébe.

- Meg. - szórtak villámot a szemei és kirohant a szobámból. Az ajtó hatalmas csattanással zárult be mögötte. Összerezzentem a hangra, de különben csend uralkodott az egész házon. Hirtelen fáradtság nehezedett a fejemre, úgy éreztem magam, mint aki nem is ebben a világban jár. A szemeim elnehezedtek, pislogtam párat, hátha elmúlik az álmosság, de egyre kevesebbet láttam, elmosódott a kép előttem, majd nagy sötétség.

Peregtek a percek, majd a napok és még mindig olyasmire vágytam, amit soha nem kaphatok meg. A kulcs Jacknél volt, vagyis inkább azt szerettem volna, ha az ő szívének kulcsa van nálam, de úgy néz ki, hogy már másnak adta. Próbáltam kitérni az útjukból, amikor csak lehetett. Queen ha ölni tudna a nézésével, már első este meggyilkolt volna, amikor együtt ültünk asztalhoz. Gyorsan le is szoktam a vacsoráról. Vagyis inkább arról, hogy velük egyek. Nem sok értelmét láttam ott lenni, amikor semmi közöm hozzájuk és nem is látnak szívesen az asztalnál. Forró ajkak nedves csókjait éreztem a nyakamon, mire felnyitottam a szemeimet. Az első, amit megláttam azok Jack igéző zöld szemei voltak.

- Jó estét Szépségem! Rólam álmodtál?

- Nem tudtad? Akaratlanul is mindig rólad álmodom…… - csúsztatta lejjebb ajkait a nyakamon. - És egy jobb életről…. - egy pillanatra megdermedt a mozdulatban és éreztem, ahogy lehelete végig csiklandozza a nyakam ívét.

- Hogy érted azt, hogy egy jobb életről?

- Hmm.... nem számít. Úgy sem lesz semmi változás. Szóval.... akár le is mászhatsz rólam.

- Miért tennék ilyet? - dörgölte össze orrunkat.

- Mert barátnőd van, aki nem mellesleg a menyasszonyod. Szóval, gyerünk. Mássz le rólam!

- Mégis miért csinálnék ilyet?

- Mert a barátnőd a TE pénzed költi, nekem pedig rá kell néznem a húgodra. Hess! - löktem le magamról.

- Na. Héj. Most miért kell ezt?

- Muszáj ilyen hülyének lenned? Az előbb mondtam el. Tudod, hogy nem szeretem ismételgetni magam.

- Tudom, de annyiszor hallottam már, és untatnak az ismétlések.

- Akkor mégis miért jössz mindig hozzám, hisz tudod, én mindig csak ismétlem magam. Légy, szíves menj el.

- Majd ha piros hó esik!

- Nekem mindegy. Tulajdonképpen mehetek én is. - ugrottam ki az ágyból és gyorsan indultam el az ajtó irányába

- Ne menj. Én…csak veled akarok most lenni. – szorította meg még jobban a kezemet.

- Azt szeretném, ha valaki engem szeretne és nem csak egy pótlék lennék neki, akivel néha az idejét mulatja, úgyhogy én részemről befejeztem. – kirántottam a kezem a szorításából, a küszöböt átlépve hangosan csaptam be magam után az ajtót.

Teltek a napok, Queen is folyton nálunk lógott, így amikor csak lehetett kerültem őket, nem akartam sem újabb vitákat, sem pedig még jobban belemászni a korábbi életébe. Jacket sem láttam azóta, amikor csak lehetett elkerültem. Egy hétfő este semmi dolgom nem lévén, mert Jack és Queen a lány szüleivel vacsoráztak, Xelia pedig már aludt, a ház folyosóin sétálva, újra végig csodáltam a képeket, festményeket. Bele sem gondoltam, mégis mennyibe kerülhetett az egész, csak csodáltam a gyönyörű ecset vezetést, a néhol éles, néhol lágy kontúrokat és a színösszeállításokat. Ezek együttesen olyan egészet alkottak, mintha a képen szereplő ember bármelyik pillanatban elém léphetne a falról. Az egész családról készült portrék a megszólalásig hasonlítottak a legutolsó generációra. Ám ami még meglepőbb volt, találtam egy festményt magamról is. De az alatta lévő névtábla teljesen megdöbbentett. Kathrine Black. (1800-1818). Szinte lefagyva álltam a fal előtt, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve végig rohantam a folyosón egyenesen a könyvtárba. Nagyon furcsa volt az egész, ezért nekifogtam átnézni a könyvtárban található összes anyagot, amiben szerepel a Black család. Bár a történet megismertem, elég furcsának hatott, mintha pont a lényeg hiányzott volna belőle.

Most akkor Jack rokona vagyok? Miért van itt egy kép rólam? A megdöbbenéstől mozdulni sem tudtam. Szó szerint földbe gyökerezett a lábam. Felettébb gyanúsnak találtam ezt az összefüggést, de nem tudtam mégis merre induljak, vagy mit kellene csinálnom. Próbáltam nem törődni vele, csak elfelejtkezni arról, amit láttam, de piszkált a tudat, vajon a Black családhoz tartozom-e. Kirohantam a házból, beszálltam az autómba, majd a szüleim házáig vezetve berohantam az otthoni könyvtár szobába és mindent feltúrtam a családi krónikáért és a családfánkért. A szoba hátsórészén lévő tiltott részre tévedtem, ahol egy régi 1800-as évekbeli családi festményt. Majdnem olyan volt, mintha a mi családunk lett volna rajta, gyönyörűen megfestett kép volt, de négyen szerepeltek rajta, míg az én családom csak három emberből áll. A képen szereplő családban iker lányaik voltak, akik tovább vihették az örökséget. Rögtön ki is rohantam és keresni kezdtem édesanyámat. Mikor megtaláltam és rákérdeztem a képre, a konyhába invitált, s nekiállt teát főzni. Csak ültem és gombóccal a torkomban vártam, mint aki a halálos ítélete miatt rostokol. Édesanyám rám nézett, majd kitöltötte a teát és leült velem szemben. Pont úgy édesítette a teámat, mint kiskoromban, s ettől teljes biztonságban éreztem magam.

- Jaj kislányom. Úgy nézel ki, mint akit akasztani visznek.

- Hát anyu, még az is lehet.

- Ugyan, dehogy. – simított végig a kezemen – kérsz egy kis csirke ragut? Nem rég zártam el a gázt alatta, még egészen meleg.

- Köszönöm nem. Most nem ezért jöttem. Inkább a képről szeretnék hallani.

- Á, arról a régi vacakról? Már rég ki kellett volna dobni, de apád ragaszkodik hozzá.

- Anyu…. ne kalandozz el. Inkább mesélj a két lányról.

- Jól van, jól van. Szóval az idősebb lány Marie és a fiatalabb Kathrine. Csak pár perccel született előbb Marie, ezt mégsem használta ki sosem. Kathrine mindig is jobban szeretett sétálgatni az erdőben és teljesen szelíd természete volt, kivéve, ha a Black fiú közelébe került. Teljesen kihozta a sodrából, így mikor téged látlak együtt Jackkel, olyan mintha őket látnám – szemeivel a távolba révedt és nem lehetett mást hallani a konyhában, mint az egyenletes légzést. – Nem sokkal a 18. születésnapja után meglátogatta Gina nénikéjét – Jack édesanyját – és ott is maradt náluk elég sok ideig. Nos, ezek a részletek, nem teljesen tiszták, mert én nem tudok ehhez eleget, de valami hatalmas botrány volt, egy felbontott eljegyzés miatt és egy gyorsan kötött másik miatt. A részleteket nem ismerem, de azt tudom, hogy fiatalon haltak meg mindketten, pont, amikor Marie megszülte az első gyermekét, akit a húga után Kathrine-nek nevezett el. Én ennyiről tudok, de a könyvtár tiltott részlegén a kép mögött van egy kis beugró és ott vannak elrejtve apád elől Kathrine naplói. Vidd magaddal és olvasgasd, hátha tudod használni valamire. – így hát újra felmentem és lehoztam a naplókat. Még egy kis időt töltöttem otthon, majd visszatértem a Black rezidenciára. Bezárkóztam a szobámba és végig olvastam a naplókat.

Elég sokáig tartott és nem is állt egészen össze, de megtaláltam, amit kerestem. Teltek a napok és mire feleszméltem, már eltelt két teljes hét, mióta elkezdtem kutakodni. Éjt-nappallá téve kerestem a válaszokat, de ennek is meglett az eredménye. Sűrűn jártam haza a szüleimet kérdezni, és ha nem otthon voltam, akkor a Black ház könyvtárjába zárkóztam be órákra. A naplót olvasva is sok mindent megtudtam. Kathrine teljesen olyan volt, mint én. Mintha én ő lettem volna, vagy ő lett volna én, nem tudom megmagyarázni, mitől támadt ilyen érzésem, de egyre valószínűbbnek tartottam, hogy valami ilyesmi lehetett. Éjszakánként sem tudtam nyugodtan pihenni. Újabban minden féle furcsa álmaim voltak Jackkel. Némely mintha nem is álom, hanem valami emlék lett volna. Minden alkalommal zakatoló szívvel és csapzottan ébredtem. De megismertem az egész történetet, amitől még a hideg is kirázott.

Minden, amit tudnom kellett itt volt előttem és inkább volt horror sztori, mint tündérmese.

Akkoriban talán ez volt a szokás, nem tudom, de ha én voltam, akkor nagyon nagy bajt okoztam magamnak azzal a nyaralással. Még az újságokban is megjelent. Ez volt az akkori lapok vezércikke.

Hogy is mondják, a történelem megismétli önmagát? Hát nem tudom ezt ki találta ki, de nagyon igazat mondott. Erre nem sokkal azután jöttem rá, hogy csak végre újra eljött hozzám. Amíg meg nem láttam nem is tudtam, hogy ennyire hiányzott. Legszívesebben hozzá bújtam volna, de erős akartam maradni, nem akartam, hogy újra a játékszere legyek.

- Kathrine. Kérlek, bocsáss meg nekem. Igazad volt a múltkor, teljesen elvetettem a sulykot. Én csak… magamnak akartalak, nem akartam, hogy helyettem valaki más érjen hozzád.

- De… akkor miért nem szakítottál Queen-nel?

- Mert… egy olyan megoldást akartam, amitől a kecske is jóllakik, de a káposzta is megmarad.

- Értem… - fordultam újra az ablak felé.

- Jaj kicsim. Ne csináld ezt. Szakítottam Queen-nel. Csak te vagy nekem. Azt mondta, hogy válasszak vagy te, vagy ő. Megmondtam neki, hogy már nem akarok tőle semmit, mert veled akarok lenni. Minden szabad percemet veled akarom tölteni és nem szeretném, ha egy ilyen sekélyes kis liba, mint ő tönkretenné nekünk. Szeretlek. Mond, hogy adsz még egy esélyt.

- Hogy mit csináltál? – kiáltottam fel. – Augusztus 15. Augusztus 15. Augusztus 15. Augusztus 15. – nem tudom mikor kezdtem el kántálni ezeket a szavakat, de mire újra feleszméltem már Jack ölében ültem a kanapé helyett, aki a vállamnál fogva finoman rázogatott és szólongatott.

- Mi van veled? Ha tudom, hogy egy szerelmi vallomás ilyen hatással van rád, akkor egyelőre meg sem szólaltam volna.

- Mi? Nem arról van szó…Csak ma egy elég furcsa dolgot fedeztem fel a könyvtárban.

- Micsodát?

- Láttad már a portrékat a folyosón?

- Nem igen szoktam őket nézegetni.

- Pedig nem ártana. De mindegy. Most gyere velem. Mutatnom kell valamit. – a kezét fogva felvezettem az emeletre, a folyosón végig haladva beszéd nélkül néztük a család képeit. A saját ükapján nem lepődött meg, hisz minden férfi Black hasonlít egymásra. De a rám hasonlító lánynál elakadt a lélegzete, közelebb lépett a képhez, majd kérdőn nézett felém, de hamarosan újra a festménynek szentelte figyelmét. Lassan felemelte a kezét és ujjaival átrajzolta a lány vonásait. Én csak néztem őt, de olyan érzésem volt, mintha az én arcomon táncoltak volna az ujjai. Amint újra felém fordult szó nélkül újra megfogtam a kezét és magam után húztam a könyvtár szobába. Ott lenyomtam az ablak alatti kanapéra, az íróasztalomhoz sétáltam és kivettem belőle az elődeinkről szóló mappát s a tetejéről elővett képet elé csúsztattam. A képen Queen volt látható, vagyis a kétszáz évvel ezelőtt élt McKanzie lány.

- És mi köze ennek mindenhez? Miért pont a mai dátumot hajtogattad?

- Nos, ez egy hosszú történet, de lerövidítve. Én nyaralni mentem hozzátok, te Queen-nel voltál, egymásba szerettünk, elvettél, ő bekattant, kinyírt mindkettőnket és menekülés közben kizuhant az erkélyünkről és ő is meghalt. –hadartam el gyorsan egyetlen levegővel.

- Mi? Egy kukkot sem értek. lehetne kicsit lassabban és elölről?

- Gyere velem – visszavittem a könyvtárba és elővettem az 1818-as napilapot, amit kutatás közben találtam és felolvastam a cikket.

,, A 18 éves Kathrine látogatóba érkezett a Black családhoz, mikor bejelentették Jack úrfi és Queen kisasszony eljegyzését. Az ifjút hamar elbűvölte Miss Kathrine szépsége és ártatlansága. Pillanatok alatt egymásba szerettek, majd Jack korábbi viselkedésével szakítva, feleségül vette a lányt. A Black szülők egyáltalán nem bánták, sőt örültek neki, hisz sajátjukként szerették Kathrine-t. Mindenki örömmel fogadta az esküvő hírét, kivéve az egykori menyasszony a McKanzie család legifjabbja Queen kisasszony. Beleőrült Jack úrfi visszautasításába, és az esküvő utáni éjjelen betört a házukba és megölte Miss Kathrine-t és Mr. Jacket is. Szerencsétlenségére menekülés közben megbotlott és kizuhant az erkélyről. A magas erkélyről lezuhanva azonnal életét vesztette. A holttestekre másnap reggel a szobalány talált rá, akit azóta beszállítottak a pszichiátriai intézetbe kezelésre. Egyenlőre semmi biztosat nem tudunk, de úgy hallottuk erős nyugtatókkal próbálnak segíteni neki elfelejteni a borzalmas és vérfagyasztó látványt, amit az ifjú Mr. ÉS Mrs. Black holtteste okozott. Isten nyugosztalja ezt a szép párt…”

1818. Augusztus 16.

- Akkor mi rokonok vagyunk? – hangján tükröződött az ijedtség.

- Nem. Dehogy. – mondtam mosolyogva. – Kathrine az ükmamám ikertestvére volt.

- Aha. – szólalt meg nagy sokára. – És mi köze ennek augusztus 15-höz?

- Jaj, szívem. Akkor haltunk meg. – ültem mellé és öleltem meg. – Ma éjjel nagyon kell vigyáznunk, az exed csöppet labilis.

- Honnan veszed?

- Már többször is megfenyegetett.

- De miért?

- Miattad Csacsifiú. Azt hiszi, én hajtottam rád, pedig az leginkább fordítva történt. Olyan idegesíti voltál. – csókoltam meg.

- Az már biztos – suttogta a számra. – Nem érdekel a múlt. Ami volt, elmúlt. Most csak kettőnkre akarok koncentrálni. Arra, hogy végre az enyém vagy. – tényleg hittem benne, hogy boldogok lehetünk együtt. Hittem, hogy semmi baj nem érhet minket, mert itt vagyunk egymásnak. Naív voltam… Nagyot tévedtem. Persze ez nem derült ki rögtön, eleinte minden úszott a rózsaszín ködben, átköltöztem Jackkel együtt a nagyhálóba, Xelia új szobát kapott mellettünk és béke jellemezte az életünket. Jack olyan szenvedélyt váltott ki belőlem, hogy néha azt hittem a tűz szénné égeti a testem, mégis mindig boldogan nyúltam a lángokért… újra és újra.

Hirtelen elfogott az érzés, mintha valaki figyelne engem. Rögtön éber lettem és hallgatózni kezdtem. Jack alvó szuszogásán kívül még egy reszelős, erőltetett, gyors levegő kapkodás is hozzájárult a szoba zajához. Óvatosan résnyire nyitottam a szememet, de nem lepődtem meg, mikor Queen-t láttam az ágy lábánál pisztollyal a kezében. Viszont az meglepett, hogy nem rám, hanem Jackre szegezte a fegyver csövét. Összerezzenhettem, mert hirtelen rám kapta a tekintetét.

- Végre felébredtél. Tudod, én megpróbáltalak nem utálni, de a szánalmas kis próbálkozásod, hogy magadba bolondítsd sikeres volt. És érted dobott engem. Érted? ENGEM! Így hát úgy döntöttem, ha nem lehet az enyém, akkor ne legyen a tiéd sem. Érted mire gondolok? Nem? Nem baj, hamarosan megérted.  – a beszédre Jack is ébredezni kezdett, de még nem rakta teljesen össze, hogy kinek is hallja a hangját. Jack éppen csak kinyitotta a szemét, mikor Queen ujját a ravaszra tette s meghúzta. Minden olyan gyorsan történt, nem is emlékszem mindenre pontosan, csak arra, hogy levegő után kapok, majd hason Jackre vetem magam. Felnyögtem ás megrándultam a fájdalomtól, amit a hátamba fúródó golyó okozott. Elernyedt a testem, de hallottam a földre eső pisztoly hangját és éreztem, ahogy a hátamra fordítanak s a kezét a sebre tapasztja. Mint aki akkor jön rá mit tett, Queen a szája elé kapta a kezét és hátrálni kezdett. Megbotlott a küszöb eltört részében és mintha lassított felvételen láttam volna, ahogy átesik a korláton. A haja lebegett az arca körül, a levegőt markolta és vonásait eltorzította a félelem zuhanás közben. Hosszú vérfagyasztó sikítás, egy hatalmas puffanás, majd néma csend.

- Jól vagy Kat? Nagyon fáj?

- Semmi baj. Túlélem. DE inkább hívd a rendőrséget és a mentőket.

- Máris – nem sokkal később kiértek az értesített hatóságok és bevittek a kórházba. Kivették a golyót a hátamból és nekem adták, hogy tegyem el emlékbe. Ekkor jöttek a rendőrök felvenni a vallomásomat. Először mindkettőnket őrizetbe akartak venni, de megmutattuk nekik a felvételeket és ejtettek minden vádat. Pár nap elteltével már haza mehettem, de még nem igazán csinálhattam semmit a pihenésen kívül. Jack nagyon aranyos és figyelmes volt. Teljesen körbeugrált, minden kívánságomat teljesítette, segített, amiben csak tudott és azt is elvállalta, hogy Xeláit teljes felügyelet alatt tartja, ami nagy szó, mert eddig ez az én feladatom volt.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy Jack mellém bújt.

- Tudom, talán nem ez a legjobb alkalom, de a múltkor nem reagáltál a vallomásomra.

- Melyikre gondolsz? – kérdeztem, miközben már sejtettem, hová akar kilyukadni.

- Tudod, amikor az mondtam szeretlek.  – egyenesen a szemembe nézett, még csak nem is pislogott, amit csak akkor csinál, ha teljesen komolyan gondol valamit. Megfogtam az állát és óvatosan közelebb hajoltam.

- Én is szeretlek téged Jack – és megcsókoltam.