A találkozó
Emlékszek, először azt gondoltam: „Hát, újra itt vagyunk. Annyi év után ismét összegyűlt
a kis csapat, hogy informálódjunk a másik felől.”
A jelen lévő pár ember nevetgélve, viccelődve beszélgetett a másikkal, míg a régi
osztályfőnökünk egy pohár bort kortyolgatott. Úgy éreztem, jó estének nézünk elébe.
Tíz évvel ezelőtt ballagtunk el a középiskolából, de semmit nem változtunk. Isti még mindig
egocentrikus, Kristóf ugyanolyan lázadó, Dia még mindig kaméleont játszik, a többiek meg
egész egyszerűen visszateleportáltak a középiskolás időkbe.
Az étterem, ahol az osztálytalálkozót szervezték egy elegáns hely volt, és az étlapjukat
elnézve elég jó minősítése lehetett.
Az asztalokon a fehér abroszra vörös textilt terítettek, a tányérokra zöld színű, szalvétából
hajtogatott dísz került. Hangulatos fények, harmóniát teremtő dallamok töltötték meg a termet,
ahol ültünk. Meg persze a régi iskolatársaim hangos nevetése, és a beszélgetés halk morajlása.
Néhány beszélgetésfoszlányt elcsíptem az asztal túlsó feléről, ami felkeltette az
érdeklődésemet. Ez az érdekes beszélgetés Tomi és Feri között zajlott, akik annak idején képesek
lettek volna megfojtani egymást egy kanál vízben.
– És mi a helyzet a fiaddal? Mennyi idős is? – Feri mosolyogva, őszinte
érdeklődéssel a hangjában tette fel a kérdést, amire sokan felkapták a fejüket. Néhány pillanat
múlva már mindenki azt hallgatta, amit Tomi válaszolt.
– Ó, már nyolc éves! Lassan másodikos lesz, az anyja meg már most retteg az
iskola évtől.
– Na, miért? – Kristóf szállt be a beszélgetésbe, ezzel elindítva egy lavinát.
– Nagyon rossz, legalábbis ezt állítja a tanár. Szerintem csupán gyerekként
viselkedik – Neveti el magát Tomi – Viki majdnem minden héten be kell, hogy menjen az
osztályfőnökhöz, aki persze ilyenkor elpanaszolja minden sérelmét. Tudjátok, olyanokat, mint
például: „ Ivánka nagyon csúnyán beszélt az osztálytársával!” vagy épp „ Ivánka krétával dobálta
meg a Krampuszt, és azt kiabálta, hogy akkor adhat neki virgácsot, ha majd piros hó esik!”.
– Ilyenért már behívatnak? – Csabi döbbenten nézett Tomira, aki heves
bólogatással, és nevetéssel jelezte a választ – Bezzeg a mi időnkben! – Bökte oldalba Istit, akit
egészen kicsi kora óta ismer.
Ekkor kaptuk meg az ételeket. Az asztalon különböző sült húsok és köretek, valamit
mártások kaptak helyet, ezzel egy időre mindannyiunk figyelmét lekötve. Mikor aztán végeztünk
az étkezéssel és előkerültek az enyhébb alkohol tartalmú italok is a már meglévő mentesek
mellé, folytatódott a beszélgetés.
– És veled mi van, Dia? – Kérdezte Tomi a mellettem ülő lánytól. – Látom, most
megint vörössel nyomulsz.
– Ja, hát megvagyok. A vőlegényemnek ez a hajszín tetszett eddig a legjobban,
úgyhogy ennél maradtam – feleli mosolyogva Dia.
– A micsodádnak? – Röhögött fel Csabi – Öt éve eljegyzett, de még mindig nem
áltatok oltár elé?
– Az a Ricsi volt, vele szakítottam. Utána volt egy másik kapcsolatom, aminek
aztán megint vége lett, és most a Zolival vagyok fél éve – meséli Dia, én pedig érzem, hogy
elkerekedik a szemem.
Persze a fiúk ezen jót derültek, de végül gratuláltak Diának, majd megeskették, hogy most
már tényleg lagzi lesz a vége.
Ekkor különös érzésem támadt. Hirtelen elfogott az érzés, mintha valaki figyelne engem.
Körbe kémleltem, de mivel mindenki a másikkal foglalkozott, így nyugtalanság kapott el. A
gyomrom liftezett, és egy nagyon ismerős érzés vette át a hatalmat felettem.
A régi érzés, amire akkor azt hittem, hogy szerelem, pedig csak rajongás volt. Az eddig
viszonylag nyugodt légkört egy pillanat alatt ellepte a feszültség, amit rajtam kívül szemmel
láthatóan más nem érzékelt. A fejemet forgatva kerestem az okot, ami miatt így reagál a testem,
és mikor megláttam, egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni.
Olyan volt, mintha egy meséből lépett volna elő. Gondosan belőtt sötétbarna haj, csillogó
kék szemek, tökéletesen borotvált arc, pimasz mosoly.
A többieknek ekkor tűnt fel az újonnan érkező, mire Csabi felpattant a helyéről.
– Ember, hát te még élsz? Ezer éve nem láttalak Laci, nem is szóltál, hogy eljössz!
A két fiú vállon veregette a másikat.
– Én sem tudtam, hogy végül itt kötök ki.
A hangja kicsit mélyebb, férfiasabb lett, amitől persze csak még szexibb volt az egész pasi.
Nincs szükség magyarázatra, hogy miért voltam oda érte a középiskola alatt, pláne úgy, hogy
még most is maga a megtestesült tökély a számomra.
Az este folyamán végig magamon éreztem a tekintetét, de mikor eljött a búcsú ideje, egy
köszönést sem kaptam tőle. Na, nem azért mert bunkó volt, hanem amiatt, mert Sanyi bá', a volt
osztályfőnökünk épp Amerikáról faggatta.
Aznap láttam először, mióta elballagtunk.
Pár nappal később munkába menet elfogott a késztetés, hogy betérjek az egyik útba eső
kávézóba. Az asztaloknál elszórtan ültek a vendégek, a pénztárnál rövid sor állt, így viszonylag
hamar sorra kerültem.
– Mit adhatok? – Fordult hozzám kedves mosollyal a felszolgáló srác, akinek a
névtábláján nagy betűkkel virított a Tanuló felirat.
– Egy Latte Machiatot kérnék szépen – feleltem.
A fiú elrobogott megcsinálni a kávémat, és néhány perc múlva már az egyik asztalnál
ültem, élvezve a forró italt.
Ekkor éreztem meg azt az érdekes feszültséget a levegőben. Szinte azonnal keresni
kezdtem a forrását, aki épp akkor lépkedett végig az üzleten, egyenesen engem nézve. A kávéja
már nála volt, és végül odaült hozzám.
Aznap kezdődött minden.
És most, közel tíz évvel később itt ül velem szemben a lányom, aki arról próbál faggatni,
hogy hogyan ismertem meg az apját. Azt a férfit, akiért középiskolás koromban rajongtam, és
akibe sok-sok évvel később, szinte pár pillanat alatt beleszerettem a hangulatos kis kávézóban.
Egyszerű választ adok, hiszen még csak nyolc éves.
– Középiskolában ismertük meg egymást.
– És anya? Hogyan szerettetek egymásba? – Lívia kék szeme csillog a
tudásvágytól, hiszen még sosem beszélgettünk ilyenekről.
– Hát, kicsim, tényleg a te lányod! – Huppan le mellém Laci, pimasz mosollyal az
arcán – A kíváncsiság öröklődik!
A lányom és a férjem nevetnek, és a szívem megtelik szeretettel. Végül rászánom magam,
hogy belekezdjek a történetünkbe.
– Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy osztálytalálkozó....
Vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése