Hogyan is kezdjük el az írást?

Kedves Olvasók!

Hogyan is kezdjünk az írásnak?

 Kiindulási pontnak egyszerűen vegyünk egy ötletet, egy kósza gondolatot. Ez lehet egy jelenet, amin már régóta törjük a fejünket. Talán a történetről még fogalmunk sincs, amikor egy szereplő bontakozik ki lelki szemeink előtt, s tudjuk, hogy meg kell ismernünk az életét, s papírra vetni. Esetleg nem is kell messzire mennünk, hiszen van olyan emlékünk vagy tapasztalatunk, amit el szeretnénk mesélni.
 Vázlat. Ám mielőtt fejest ugranánk, és belevágnánk a legnehezebb folyamatba, az elkezdésbe, nem árt, ha előre gondolkodunk. Készítsünk egy kis vázlatot! Ha eszünkbe jut egy jó ötlet, egy csavar, egy újabb jellemvonás, egy jelenet, egy mondat, amit bele szeretnénk tenni az irományunkba, célszerű leírni, mielőtt elfelejtenénk. Dolgozzuk ki a szereplőket nagyjából, mintha valóban léteznének, ruházzuk fel tulajdonságokkal, szokásokkal, ismerjük meg az életének jelentősebb időszakát. (Például milyen volt a gyerekkora, ki volt a legnagyobb hatással jár, mi a célja, amit mindenképpen el akar érni, mi a legnagyobb félelme, stb.) Járjunk utána a dolgoknak, ha esetleg más korban játszódnak az események, vagy természetfeletti lényekről írunk, vagy olyan témáról, amelyről alapos ismeretek szükségesek. Amint elkezdjük papírra vetni az ötleteinket, azt is át kell gondolnunk, hogy a szereplőnk mit is tenne ennek vagy annak a hatására, millió lehetőség közül kell kiválasztani azt az egyet, amelyik a legmegfelelőbb és a leginkább illik karakterünk személyiségéhez.
 Az elkezdés. Ha nekiülünk, és valóban eljutunk oda, hogy megvalósítjuk elgondolásainkat, a legnagyobb lépést már megtettük. Eddigi tapasztalataimat alapul véve ez a legnehezebb lépés.
 Folyamatosság. Ne adjuk fel az első akadályok láttán, folyamatosan próbálkozzunk tovább. Nem egy nap alatt kell megváltani a világot, viszont bizonyos időközönként igenis haladni kell a művel, amit elkezdtünk. Azt tanácsolnám, hogy tűzzük ki a határidőt magunk elé: például minden héten írjunk egy fejezetet. Ahogy haladunk a történettel, egyre több ötletünk támad, folyamatosan jönni fognak a jobbnál jobb elképzelések, esetleg több szálon is vezetjük majd a cselekményt. Legelőször csupán írjuk le az adott jelenetet, majd pár oldallal később olvassuk vissza, és később korrigáljuk vagy egészítsük ki a mondatokat, párbeszédeket, ne ragadjunk le rögtön a javításnál.
 Azért legyünk tisztában vele, merre is tartunk, s mi az, amit igazán át akarunk adni az olvasóknak - ezt mindenképpen tartsuk szem előtt a történetvezetésnél.
 Egy írónak nem elég megteremtenie a saját világát, kézben kell tartania annak a szálait. Az írás folyamatának fontos részét képezi a kidolgozottság és felkészültség, főleg ha nem novelláról, hanem regényről beszélünk. Olykor viszont csupán hagynunk kell, hogy szárnyaljon a képzeletünk, s valami csodásat alkossunk.
 Nyugodtan kérjük ki más emberek véleményét, tanácsát is, hiszen egy külső szemlélő jobban észre tudja venni a hibákat, amik felett mi átsiklottunk. Akár rövid, akár hosszú műről legyen is szó, az a fontos, hogy elégedettek legyünk a végeredménnyel, és onnan tudjuk, milyen jó lett az írásunk, ha mi magunk is szívesen olvasnánk a saját művünk.

 "Inkább írj önmagadnak közönség nélkül, minthogy a közönségnek írj és közben elveszítsd önmagad." - Cyril Connolly

Élvezzük az írást, és ha keményen dolgozunk, szívvel-lélekkel, akkor már csak a képzeletünk szabhat határt. Kitartó és élvezetes írást kívánok minden írópalánta számára! ;)

Egy kis ajánló :)

Kedves Olvasók! 

 Nagyon sok olyan írópalánta van, aki hamar bezárja a blogját, kevesen olvassák, a történetét abba hagyja. Míg végül talán magát, az írást is feladja, és ez egy elszomorító folyamat.
 Ezúton is szeretném felhívni a figyelmet írói közösségekre, ahol nyugodtan lehet hirdetni és segítséget, véleményt kérni egymástól. Megismerkedhetünk más írópalántákkal, hasonló érdeklődésű emberekkel. Barátokat szerezhetünk, és tagjai lehetünk egy összetartó írói társaságnak. Vannak olyan weboldalak, amelyek összegyűjtik az aktuális versenyeket, ahová pályázatokat küldhetünk be.       Szerintem nagyon is hasznos lehet, ha nyomon követjük az ilyen témával foglalkozó blogokat és csoportokat, főleg ha valamilyen kérdés merül fel bennünk vagy elbizonytalanodnánk.

Facebook csoportok:
Kezdő írónők/írók/költők...... 
Saját írások világa.~ Fedezd fel magad!
Mai Vers
Összefogás az amatőr írókért!
Blogok-fanfictionok-történetek

Még ezek mellett is vannak hasonló közösségek Facebookon, viszont csak néhányat szerettem volna kiemelni.

Írással kapcsolatos oldalak, blogok:
Pennát a kézbe!
Sorokba szedve
Írni akarok
Daremo
Írók blogja
#TeamTypeWriter
Interviews, Critics & More
Írnom kell
Sorköz - olvasásra kijelölt hely
Miisz-Art

Az alábbi oldalak számos hasznos tanácsot és bejegyzést rejtenek, a linkek listája folyamatosan bővül. Jó olvasást kívánok hozzájuk!

Bigi naplója- Szeptember 4., csütörtök

A mai napon álmodtam először Leniről, napközben sokat gondoltam rá, napról-napra többet, de sosem gondoltam volna, hogy az álmaimban is megjelenik. Azt álmodtam, hogy Kornél helyett tegnap vele találkozom, és a legvégén megcsókol, és élveztem is. A buszon újra melléültem, és a zenelejátszóját nyújtottam neki, ami tegnap nálam maradt. Igaz, elalvás előtt sokat hallgattam a zenéit, a legtöbb nekem is tetszett.
- Jó a zenei ízlésed, és az elmúlt időszakról beszélgetnünk kéne. Nézd, sajnálom azt a pofont, nem kellett volna, csak a faragatlan viselkedésed felzaklatott. Igaz, nem vagyok pasi vadász, de talán a puszi tényleg túlzás – tettem neki vallomást, a földet bámulva.
- Amikor bocsánatot kérsz, akkor abban miért van sértés? – nevette el magát.
- Mert nem csak én hibáztam, most meghallgatom a te bocsánatkérésedet. Te se viselkedtél a legjobban velem szemben, meg mindig piszkálsz, és én egy bocsért mindent elnézek, vagyok olyan nagylelkű – küldtem felé egy csábos mosolyt. Megjátszva magát felsóhajtott, és mintha a fogát húznák, felém fordult.
- Bocs, amiért félreértetted a dolgokat. Nem neveztelek semmi rossznak, csak azt akartam kifejteni, hogy túl sokat engedsz két fiúnak pár napi ismeretség után – „kért” bocsánatot. Erre felnevettem, és mondtam, hogy akkor minden el van felejtve. Tudtam, hogy nem akar megbántani, és ez nekem elég volt.
- És hogy sikerült a találkozás Kornéllal? – vette „lazára” a figurát, de a tartásán látszott, hogy ideges.
- Miért érdekel? – gúnyolódtam.
- Nem érdekel, csak „csevegni” próbáltam.
- Nos, nagyon jól sikerült. A végén szájon csókolt, és ez volt életem első csókja, de nem bánom… - hazudtam neki, hogy leleplezzem a viselkedését. Látszott, hogy ideges, és nem véletlenül terelődött erre a téma.
- Mi van? – ordította el magát Leni, mire a többi utas felénk fordult. Most én élveztem ki a helyzetet, és nevettem egy jót.
- Na, ugye, hogy érdekelt? Amúgy nem történt semmi ilyesmi, csak maradt a fejre puszi. Még nem csókolóztam senkivel -, de mindig is úgy képzeltem, hogy a Különleges Fiúval lesz – ábrándoztam. Hirtelen az egyik utas meglökött egy kanyarban, ami miatt Lenire estem. Hosszú percekig mindketten megdermedtünk. Mire felfogtuk, mi történt, vörös lett az egész fejem. Pont Leni szájára estem, és megtörtént életem legelső - kicsit sem romantikus- csókja. Pár perc után én mozdultam meg, és kaptam el a fejem onnan. A busz megállt, és sietve pattantam le. Olyan gyorsan szaladtam be az épületbe, hogy még a maratonra is jelentkezhettem volna.
Lili és Ildikó már ott ültek a padjukban, és megragadva a kezüket, húzni kezdtem őket a portás szertárába.  Elmeséltem nekik mindent töviről-hegyire, és azt nem tudtam felfogni, hogy ha kezdek jóban lenni Lenivel, akkor miért történik mindig ilyesmi? Amikor nagyjából a színem megint normális lett, nem pedig paradicsom piros, akkor kinyitottam az ajtót, és Anett állt mögötte. Olyan erősen kidagadtak az erek a homlokán, hogy azt hittem, elpattannak. Belépett a szertárba, és behúzta az ajtót.
- Te megcsókoltad az ÉN Lenimet?! Te lúzer, hogy merészelted?! Megcibállak! – Azzal a hajam felé kapott, én meg lehajoltam a karja alatt, és kiiszkoltam a szertárból. Egyenesen a terembe futottam, ahol egyenesen Kornélba ütköztem, aki éppen az ajtón akart kilépni. Anett paprikavörösen szaladt utánam, és el akart kapni, de Kornél maga mögé rántott.
- Hagyd őt békén!
- Megcsókolta Lenit! – ordította magából kikelve. Kornél rám nézett, egy pillanatra elsötétült a szeme, és ökölbe szorult a keze, de akadályt képzett továbbra is köztem és Anett között.
- Akkor sem bánthatod, higgadj le! – fogta le a kezét Kornél, és arrébb vonszolta Anettet, aki még mindig üvöltözött. Hirtelen nagyon sajnáltam Kornélt, akinek nagyon rosszul eshetett a hír, miszerint megcsókoltam azt, akit mindig oltottunk. A padom fele fordulva szembesültem azzal, hogy mindenki hallotta az incidenst Anett miatt. Újra elvörösödtem, majd leültem a székemre. Pechemre csengettek, és így Leninek is be kellett jönnie a terembe, s végig figyeltük egymást, amíg helyet foglalt. Az órák kínosan hosszan teltek, és mindketten a pad szélére húzódtunk, Anett meg folyton nekem jött, és Kornél tekintetét sem bírtam elkapni egyszer sem reggel óta. Az egész annyira kínos volt!  Iskola után siettünk Ildikóhoz. Miután beszéltünk egy kicsit az anyukájával (nagyon kedves), leültünk a szobájába, és megbeszéltük az egész napot. Utána meghallgattuk hogyan is gitározik. Úgy zenél, mint egy igazi sztár, már több éves gyakorlat állt mögötte. Majd odaadtam neki az „Idegbaj a buszon” című alkotásomat, és legújabb barátnőnk azt is eljátszotta egy kis gyakorlás után. Nagyon viccesnek találták a dalszöveget, és nevetve dicsérték. Gitáron tényleg jól hangzott, és el tudtuk képzelni, hogy a banda ezt játssza. Eltelt az a pár óra, és indulhattunk is vissza. Úgy beszéltük meg, hogy legközelebb Liliéknél találkozunk. Miután haza értem, anyu látta rajtam, hogy nem vagyok beszélős kedvemben, így nem kérdezett semmit. Még megetettem Bubót, játszottam vele, és eljátszottam szintetizátoron a holnapi dalomat. Tíz körül feküdtem le, és csak felejteni akartam a mai napot.

Bigi naplója - Szeptember 3., szerda

Ma a buszon sietségemnek köszönhetően jutott hely. Leni utánam szállt fel, és próbált szót érteni velem, de én játszottam a „durcást”.
- Bigi, hallgass meg legalább... – kérlelt sokadjára, de semmibe vettem. Egy idő után el kezdett idegesíteni, és a füléből kikaptam a fülhallgatót, és most én hallgattam rajta zenét. Halk dal ment, és meg is lepődtem, hogy nem valami hörgőset hallgat. Az út csendesen telt, Leni is elnémult néhány perc után, de mellettem ült. Észre se vettem, hogy a mobilja nálam maradt, amit a fülhallgatóval együtt elkoboztam. Klára asszony előtt gyorsan eldugtam a kütyüt, mert nem szereti az ilyesmiket. Az osztályba érve rögtön odamentem Liliékhez, és mondtam nekik, hogy beszélnünk kell. Erre a tökéletes hely lehetett volna a WC, de mivel sokan voltak bent, belopóztunk a portás szertárába, ami mindig félig nyitva volt. Ildikót is beavattuk a Lenis sztoriba, és hozzátettem, hogy ma reggel milyen rossz volt a közelében, és vajon mi lesz a mai órákon. Miután megnyugtattak, hogy majd ők segítenek távol lenni tőle, ha nincs óra, és a buszon számíthatok Lili segítségére. Amikor visszamentünk, Kornél fogadott minket a teremben.
- Bigi beszélhetnénk? – kérdezte lesütött szemmel. Én csak bólintottam, és a folyosón belekezdett a mondandójába:
- Sajnálom a tegnapit. Lehet, hogy félreértetted azt a puszit, utána nagyon távolságtartó lettél. Remélem, nem voltam annyira tolakodó, hogy megutálj – nézett rám. Mosolyogva megráztam a fejem.
- Nem voltál tolakodó, csak megleptél. De persze bármikor megölelhetsz, meg ilyesmi, elvégre a haverok szoktak csinálni ilyenféle dolgokat. Bár téged csak két napja ismerlek, attól még a barátomnak tartalak – Erre fellélegzett.
- Még eljönnél velem fagyizni egyet?
- Persze, és ha neked ma megfelel, akkor nekem jó. Reggel megkérdeztem anyát, és beleegyezett… egy feltétellel. Meg szeretne először ismerni, és csak azután enged el fagyizni. Hiába mondtam neki, hogy megbízható vagy, kíváncsi rád. Ez most kicsit kínos, de anyu nyugodtabb lenne, ha ismerné az új barátaimat. Nem baj, ha most te jössz busszal át? – Belepirultam a mondandóm végére, mert mennyire ciki, hogy anya elsőnek leellenőrzi a haveromat, és csak azután lóghatok vele sulin kívül. Persze, megértem, hogy csak aggódik, de ezt nekem kell közölnöm Kornéllal. Felnevetett, és bólintott.
- Akkor suli után gyors hazamegyek, és a következő busszal indulok is.
- Rendben, a megállóban várlak majd – Miután ezt megbeszéltük, és helyet foglaltunk, épphogy beértünk időre, ugyanis csengettek. Liliék kíváncsian néztek felénk, de intettem, hogy majd később megbeszéljük. Angollal kezdtünk, amiből konkrétan semmire sem emlékszek, csak arra, hogy mennyire zavart Leni bámulása. Törin az osztályfőnökkel, Faragóval voltunk a fenti előadóban. Szorgosan jegyzeteltem, mert belefogtunk az ismétlő anyagba. A második óra utáni szünetben az udvaron voltunk, és azt beszéltük a lányokkal, hogy akkor hogy megyünk Ildikóhoz holnap, miközben engem evett a fene, mert Leni karját megint ki fogta át? Persze, hogy Anett, akinek pink melírcsíkjai lettek mára. Ezt tiltja a házirend, de az igazgatóhelyettes ezt eltűri a kis rokonának. Az élet igazságtalan. Azután dupla magyar következett a horgas orrú Gyányi Lajossal. Már görcs állt a kezembe, amikor mindkét órával végeztünk, még a köztes szünetben is bent tartott minket, mert az ikrek (Nándor és Norbert) köpőcsövezték a tanárt, újabb két egyes… Bejött a terembe negyedik órára egy kövérkésebb tanárnő.
- Sziasztok, gyerekek! Kovács Gabriella vagyok, az egyetlen énektanár az iskolában. Két évig tanítani foglak benneteket, és remélem, jól kijövünk majd. Beszélgessünk a nyárról, és énekeljünk egy kis hangulatos népdalt, mit szóltok? – Miután eltelt egy félóra, és kiénekeltük magunkat, megkérdezte Gabi tanárnő, hogy ki jelentkezik a kórusba vagy az együttesbe, esetleg egy színdarabra, ahol énekelni kell. Ildikó, Anett, Luca, én, és Leni is jelentkezett.
- Csodás, és mindenki dalolással jelentkezik az együttesbe? – kérdezte a tanárnő.
- Én dalszövegíróként szeretnék bejutni, de elő kell majd adnom a számom – magyaráztam.
- Remek, akkor mit szólnátok, ha énekelnétek valamit az osztálynak külön-külön? – A tanárnő nagyon lelkesnek látszott. Nem akartuk elszomorítani, ezért felállva kimentünk, amíg az ikrek füttyögtek, mintha sztárok lennénk.
- Ti választhattok bármilyen dalt, népdalt, csak ne legyen trágár! – nézett ránk a tanárnő – Ki kezd? – Luca rögtön nyújtotta a kezét, és egy csodaszép musical számot adott elő, közben mozgott hozzá, mintha már a színpadon lenne. A tanárnő megtapsolta, és intett, hogy mehet a következő. Anett volt a soros, és ő egy Taylor Swift-dalt választott (és természetesen illegette magát hozzá), majd miután ő is meg lett dicsérve, Ildikó énekelt egy francia népdalt, tökéletesen mondva a szavakat, nagyon ügyes volt, mintha tényleg francia lenne. Utána maradtunk mi, Lenivel.
- Én inkább mégsem szeretnék énekelni – pánikoltam be.
- Így hogyan akarod előadni pénteken a számod, huh? – kötekedett Leni- Meghátrálsz? – Valahonnan tudta, hogy mivel fogjon meg. Természetesen nem hátráltam meg, hogy újra beégessen.
- Akkor választok is egy dalt a „Szerzeményes” füzetemből – odamentem a padhoz, és fellapoztam. Mivel sokat vacakoltam, hogy egy jó dalt adjak elő, Leni odajött, kivette a kezemből, majd rábökött egy duettre.
- Ezt a dalt ketten kell énekelni – világosítottam fel.
- Nem baj, vállalom a másik énekes szerepét, csak haladjunk, míg ki nem csöngetnek – ajánlotta fel „nagylelkűen”.
- Nem is ismered.
- Majd improvizálok – Azzal megragadva a karom, a tanári asztal felé húzott. Az osztály csendben figyelt, és Leni átolvasta a szöveget, mely felett ott volt a dallama. Ez egy szerelmesebb szám volt, és ő kezdte. Tisztán hallatszódott a hangja a teremben, és szinte pontosan el is találta a dallamot. Időközben én is bekapcsolódtam, majd vékony hangom egyre erőteljesebb lett a végére. A szöveget felé fordulva énekeltem, míg a füzetben olvasta. A héten már sokadjára vörösödött a fejem miatta, most meg a szerelmes szöveg miatt. Pont csengőre fejeztük be, és a tanárnő elégedetten tapsolni kezdett, majd köszönve kiment. Leni visszanyújtotta füzetem. Én meg ott ragadtam az asztal mellett, és lenyűgözve néztem utána, aki Anettel és a két Linnel távozott, mellettük haladt Szabi is. Hihetetlenül jó hangja volt Leninek, és tényleg átéreztem a dalom mondanivalóját, ami az volt, hogy mennyire vágyódunk valaki után, ugyanis általánosban tetszett egy fiú, de semmi komoly nem volt. Távolról néztem az egyik felettem járó srácot, és ebben nagyjából ki is merült a szerelmi életem. A két barátnőm odajött, és átölelve mondogatták, mennyire jó szám volt. Martin is lányosan vigyorgott, és pechemre magához húzott. Megint vastagabb ing volt rajta, amibe alaposan bele is izzadt. Rámosolyogtam, és a lányokkal elmenekültem a közeléből.
- Miért ölelget Martin? Még nem is beszélgettem vele… - tűnődtem el.
- Biztos barátkozni akar veled – mosolyogtak össze Ildikóék.
- Ezzel mit akartok mondani?
- Á, semmit – mondták egyszerre. Felnevettünk, majd Kornél is csatlakozott hozzánk. Ő is gratulált, és puszit nyomott a fejemre. Ha jól vettem észre, pár pillanattal tovább időzött a hajamnál, mint illendő lett volna. Ezzel próbáltam nem foglalkozni, de elgondolkoztam azon, hogy Leninek igaza van-e. Persze, nem flörtöltem se Martinnal, se Kornéllal, de talán túl sokat engedek nekik, hisz alig ismerem őket, és máris puszit adnak. Talán túl szigorú voltam Lenivel, és bocsánatot szerettem volna kérni tőle. Bár rosszul tette, hogy pasi vadásznak nézett, de van a mondandójában igazság.
- Bár annak nem örültem, hogy Lenivel énekeltél. Egyedül jobb lett volna – komorodott el Kornél.
- Megint segített – szólaltam meg –, egyedül nem lett volna merszem elkezdeni.
- Véded? - akadt ki Kornél - Mostanság eléggé tőle függsz, pedig utálod, nem? – méregetett.
- Elég goromba tud lenni, de valahol van szíve is. Biztos látta rajtam, hogy egyedül úgysem menne, ezért direkt egy duetthez lapozott – álltam ki Leni mellett, akkor Kornél fogta magát, és ott hagyott az udvaron minket.
Az utolsó óra egy könnyed német volt, de csak átvettük az alapszavakat.
Miután véget ért, gyorsan összepakoltam, és mentem volna Liliékkel a buszhoz, amikor valaki megragadta a kezemet, és a folyosó falának lökött.
- Hagyd békén, Lenit egyszer s mindenkorra! Elegem van, hogy folyton együtt vagytok. Valahogy mindig kifogjátok egymást, és azt ajánlom, vigyázz, mert ha feldühítesz, akkor vagy igazi bajban – fenyegetőzött Anett, de mivel a két Lin hívta, ezért egy dühös pillantást rám vetve elvágtatott. Liliék aggódva jöttek oda hozzám, és kérdezték, hogy minden rendben-e. Csak bólintással jeleztem, hogy felejtsük el az egész incidenst. Elbúcsúztunk Ildikótól, és Lilivel a buszmegállóba tartottunk. Leni már ott várakozott, és hülyéskedett Szabival, aki elkísérte, de mivel ő kollégista volt, nem utazott vele. Közben Lilivel beszéltem, hogy akkor most jön-e Kornél, vagy nem. Gyorsan felszálltunk a buszra (most már egyre könnyebb helyet foglalni, csak bele kell jönni, és sietni kell), amikor bekanyarodott. Leni a mellettünk lévő sorba pattant le, és vészesen közel volt, de attól mi zavartalanul folytattuk a beszélgetést. (Vagyis igyekeztem nem rá figyelni, hanem Lilire).
- Nem értem Kornél viselkedését, de gondolom attól nem ültet fel, és eljön hozzád – mondta el Lili a véleményét. Leni kérdőn nézett rénk, gyönyörű aranyszeme villámokat szórt.
- Ez komoly? Találkozol vele? Randiztok? – akadt ki a témán.
- Nincs közöd hozzá, és most meg újra pasi vadásznak titulálsz? – szóltam vissza. - Egyébként csak egy barát, nem több – tettem hozzá gyorsan. Valamiért azt akartam, hogy tudja, nem randizunk.
- Nem titulállak annak, mert nyoma maradna – oldott a feszültségen, majd mindhárman elnevettük magunkat megkönnyebbülten. Vagyis azt értem, hogy én miért lélegeztem fel, de ő is láthatólag nyugodtabb volt a tudattól, miszerint Kornéllal nem járok, vagy hogy ezúttal nem ütöm meg. Ki érti a fiúkat? Én biztos nem… Hazaérve anyu csinált sült krumplit, így várva Kornélt. Kicsit rendbe szedtem a hajamat, újra befontam, és kimentem a buszmegállóba. A járműről elsőnek pattant le Kornél.  Kék csőfarmert viselt zöld inggel, és szőke haja beállítva kakastaréjos-stílusban. Egy öleléssel köszöntöttem, és hazamentünk. Kicsit elszégyelltem magam, amiért én nem öltöztem ki kicsit szebb ruhába. Anyu kedvesen fogadta, meghívtuk vacsorázni. Anya evésközben faggatta, hogy hogyan megy neki suli, a szüleiről, és egyéb ilyen dolgokról, de diszkrét maradt. Miután átment a vizsgán, miszerint nincs rám veszéllyel, és nyugodtan lóghatok vele, elmentünk egy közeli fagyizóba, és közben azzal szórakoztunk, hogy összekenjük a másikat fagylalttal, illetve sokat beszélgettünk.
- Régen én is itt laktam, csak a szüleimmel átköltöztünk egy másik városba, hogy ápolhassuk a nagyit, akit akkoriban műtöttek, és azóta vele élünk – mesélte magáról Kornél.
- Most már jól van a nagyid, ugye? – érdeklődtem.
- Persze, most már kutyabaja, egész jól tartja magát, de inkább vele maradtunk a biztonság kedvéért. Ha elesik vagy rosszul lesz, tudjuk hívni az orvost – mosolygott rám. Utána még mesélt kicsit a családjáról, azt is megtudtam, hogy nincs testvére, majd az iskolára terelődött a szó.
- Sosem bírtam Lenit, se Szabit. Mindig ők voltak a menők, a tökéletesek, engem meg észre sem vettek, pedig én voltam a legjobb rajzos. Majd el kezdtem edzeni a testem, és egyre jobb ruhákat vettem, hogy „versenybe szálljak” velük, de ez csak a felszín volt. Én is menő lettem, de a hírnévtől egy igazi barátom sem lett, mindenki azt hitte, hogy elszaladt velem a ló, mert márkásabb cuccokat viseltem. Így egyedül, a rajzaimmal voltam, egészen addig, amíg veled nem találkoztam. Te vagy az első lány, aki mellett önmagamat tudom adni. Na, jó ez így csöpögős, de igaz. – Hálásan néztem rá. Időközben kezdett sötétedni, és kikísértem a buszhoz. Engedtem, hogy most is megpusziljon, pedig nem igazán akartam. Valahogy most már egy ölelésnél nem akarok többet engedni, de még reggel én mondtam neki, hogy csak nyugodtan adjon puszit.  Miután elhajtott a busz, hazamentem, és gyorsan megtanultam. Este kilenckor befejeztem az éppen olvasott könyvemet, és eltettem magam holnapra.

Szép idézetek az olvasásról és az írásról 1. rész :)

"Az olvasás megváltoztatja az életed."

- Jennifer E. Smith

"Olvasni igenis fontos, sőt néha akár életmentő is lehet! Persze nem mindegy, milyen olvasmány kerül a kezünkbe, és az sem, képesek vagyunk-e olvasni a sorok között."

- Karafiáth Orsolya

"Egy szoba könyv nélkül olyan, mint a test lélek nélkül."

- Marcus Tullius Cicero

 "Azért is szeretem a könyveket, mert képesek egy-egy fejezetbe sűríteni a szereplők életét. Sajnos a valóságban erre nincs lehetőség. Nem tehetsz egyszerűen pontot egy fejezet végére, ha nem akarsz valamin keresztülmenni, hogy egy kellemesebb résszel folytasd a cselekményt. Az élet nem fejezetekből áll, hanem percekből. Minden, ami veled történik, gyors egymásutánban, lassítás és kihagyás nélkül zajlik a percek tengerében. Akármi is játszódik le benned, az idő kérlelhetetlenül múlik közben. És a percekkel együtt a szavak és az emlékképek is pörögnek - akár tetszik, akár nem. Az élet egy pillanatra sem áll meg, annyi időre sem, hogy lélegzetet vegyél."

- Colleen Hoover

"A rendszeres olvasás nyugodtabbá, bölcsebbé formál."

- Gavin Extence

 "Minden könyv palack, benne üzenettel. Csak ki kell nyitni."

- Jeanette Winterson

Az írásról:

"Az írás számomra nem több, mint az ujjaimmal való gondolkodás."

- Isaac Asimov

" Az írás magányos tevékenység. Az a gyönyörűség szüli, hogy az ember végre beszélhet."

- Müller Péter

 "Az olvasás is gondolkozás, s az írás is beszéd."

- Babits Mihály

"A szó elszáll, az írás megmarad."

- Közmondás

"Az írás annyit tesz, mint magunkat olvasni."

- Max Frisch

Forrás: Citatum

Bigi naplója - Szeptember 2., kedd

Anya finoman rázogatta a vállamat reggel.
- Kicsim, kelj fel, már 6:10 van!
- Még csak öt percet...hogy mi?! Ennyi az idő, miért nem ébresztettél fel korábban? Le fogom késni a buszt!- Olyan hirtelen ugrottam ki az ágyból, hogy még anya is megijedt.
- Sajnálom, de akár hányszor ráztalak fel az álmodból, annyiszor aludtál el újra - mondta anya. Én meg a fürdőben gyorsan megmostam az arcom, felkaptam egy farmert, egy „I love summer” feliratú pólót, majd befontam a hajam. Szerencsére tegnap összepakoltam a sulira, így azzal már nem kellett bajlódnom. Sietve megpusziltam anyát, utána rohantam is. Rekordidő alatt elkészültem, és a kapunál jártam, amikor anya utánam szólt, mi lesz a reggelivel.
- Majd veszek valamit a büfében- Sprintet futottam a buszmegállóig. Lihegve álltam meg, majd izzadtan mutattam fel a bérletemet. Éppen utat törtem magamnak, amikor meghallottam egy jól ismert öblös nevetést. Leni most elől ült, és a fülében ott lógott az elmaradhatatlan fülhallgató. Most egy kék kockás inget viselt fekete csőfarmerrel. Miután vártam egy kicsit, megkérdeztem, hogy leülhetek-e, mert a mellette lévő ülésen csak a táskája volt. Bólintott egyet, de még mielőtt helyet foglalhattam volna, megkért, hogy ne igyak mellette. Haha, de vicces…
- Most kíváncsi voltam, mivel lepsz meg. De nem csalódtam, fogadjunk, hogy elaludtál, és emiatt késted le a buszt majdnem- mondta miután kiszórakozta magát.
- De csak majdnem, nincs akkora mákod, hogy ne menjek suliba- válaszoltam, és magamban dühöngtem, hogy Lili miért a korábbi busszal jár. Ezután már nem szóltunk egymáshoz többet az úton. Amikor végre megérkeztünk, rögtön besiettem a terembe. Szerencsére Ildikó már ott volt, és vele beszélgettem, amíg meg nem jött az új diák, aki tegnap hiányzott. Komolyan, amikor belépett elsőnek azt hittem az igazi, élő Barbie-t látom. Csillogó felső, rózsaszín miniszoknya, ezüst magas sarkú. Arany fürtök keretezték babaarcát. Villámló szemekkel megállt mellettem és orrhangon visítani kezdett. Igen, velem, annak ellenére, hogy még életemben nem láttam.
- Mégis mit képzelsz magadról? Hogy ülhetsz te Leni mellett, azaz én helyem! Állj fel onnan nagyon gyorsan!- Kerek szemekkel bámultam rá.
- Már elnézést, de joga van ott ülni, neked csak mögötte van hely- vigyorgott rá Luca. Az élő Barbie elsőnek meghökkent a visszaszólástól, és tekintete mögém siklott. Majd felordított.
- Mi? Nekem oda kéne ülnöm? Na, még mit nem, ha a fenét eszik is, akkor sem ülök egy nyomi mellé!- kiáltotta Barbie. A két Lin próbálta vigasztalni, de Barbie kitrappolt az ajtón, azt szajkózva, hogy neki Leni mellett van a helye. Én hálásan néztem Lucára, aki csak bólintott. Utána megérkezett Kornél is, amikor a padomhoz ért, megállt.
- Most ezen lepődjek meg? Te húztad ki Anettnél a gyufát?- kérdezte édes vigyorral az arcán.
- Kinél húztam ki a gyufát?- értetlenkedtem.
- Aki rikácsolva lépett ki a teremből- világosított fel.
- Ó, hogy a Barbie-mást? Azt hajtogatta, hogy ez az ő helye, Leni mellett. Amúgy honnan ismeri Lenit, mert gondolom már találkoztak…- érdeklődtem Kornéltól. A szőke hajú fiú hátrahívott a padjához, mert ott kényelmesebben tudunk beszélgetni. Leültem Szabi helyére, és vártam Kornél válaszát.
- Leni, Szabi, én és Sass Anett, akivel ma volt szerencséd megismerkedni, mi négyen osztálytársak voltunk kilencedik előtt is. Anett már akkor elolvadt Lenitől, és gondolom, ezt folytatni fogja ebben az évben is.
- Nem értem, hogy Leni mitől annyira nagy szám. Annyira feldühít minden alkalommal. Miért olvadnak el a csajok tőle? Tegnap az udvaron is csak csorgatták a nyálukat.
- De te természetesen ezt nem tudhatod, mert nem kísérted figyelemmel, ugye?- Én meg éreztem, ahogy kivörösödik az egész arcom.
-Ööö, néha láttam sétálgatni, de amúgy természetesen nem figyeltem- hebegtem, Kornél pedig nevetve fürkészte az arcomat. Látszott rajta, hogy nem hisz nekem. Ekkor megszólalt a csengő, és visszabotorkáltam a helyemre. Vörös arccal bámultam magam elé, amikor Leni megszólalt:
- Ennyire nagy hatással van rád Kornél? Talán fűt a l’amour?- Ha lehet, akkor még jobban lángolt a fejem, felnézve rá, nem is vigyorgott, csak kérdőn figyelt.
- Ugyan, mi közöd van hozzá? Amúgy meg fegyelmezd a kis barátnődet.
- Tessék? Ki a csudáról beszélsz?
- Anettről. Teljesen kiakadt, mert nem ő ül melletted…- Erre már próbálta visszafojtani a mosolyát.
- Ne is foglalkozz vele, ha ennyire kiakaszt!- Vissza akartam szólni, hogy már miért zavarna, amikor belépett egy magas, nyurga tanár. Fején csak őszhajszálak voltak, és olyan hegyes orra volt, mint állítólag Mátyás királynak.
- Sziasztok, Gyányi Lajos a nevem, én vagyok a magyartanárotok. A padra írjátok ki a neveteket, hogy könnyebben meg tudjam jegyezni, most ismételni fogunk, vegyétek elő a tankönyvetek, és kezdjétek el olvasni- mondta unott hangon. A tanár tekintélyt parancsoló volt, ezért mindenki csendben egy lapra írni kezdte a nevét, amikor a terembe belépett Anett a két Linnel. Szó nélkül a helyükre illegtek, majd Anett csábos mosolyt villantott Lenire. Padtársam észre sem vette, csak zenét hallgatva kibámult az ablakon. Örültem neki, hogy Anettet figyelmen kívül hagyta, várjunk, ez engem miért érdekel?
- Megtudhatnám a késésetek okát?- vallatta őket a tanár.
- Beszéltünk az osztályfőnökünkkel- felelte Anett nyávogós hangon. A tanár csak morgott, majd újra megismételte a feladatot. Hirtelen valaki elkezdett horkolni. Mindenki Szabit nézte, aki bealudt már kora reggel. Gyányi csak ordított valamit, és beírt a naplóba. Kornél rácsapott padtársa hátára, aki kómásan kinyitotta a szemét.
- Már mehetünk haza?- kérdezte Szabi, de mindenki csak nevetett rajta. A tanár teljesen bepipult, és újra beírt egyet. Két beírás egy órán, na, ehhez is tehetség kell. Az irodalom egész feszülten telt, Gyányi minden neszre felkapta a fejét. A szünetben köszöntöttem Lilit, majd a büfében vettünk enni, és kiültünk az udvarra, a padra.
- Majd csütörtökön, ha szeretnétek, akkor eljöhettek hozzám. Megmutatnám a gitáromat. Ugye, nem baj, hogyha maradtok pár órát suli után?- kérdezte félénken Ildikó.  Mi Lilivel összenéztünk, és egyszerre bólintottunk.
- Ez jól hangzik, szívesen elmegyünk hozzád. Majd vihetem pár dalomat, és megpróbálod eljátszani, hogy gitáron milyen?- kérdeztem Ilditől, aki rám mosolygott, és mindhárman megöleltük egymást. Ez egy új barátság kezdete, és örülök, hogy ilyen hamar jóban lettünk. Ildikó elég visszafogott lány, de nagyon kedves, könnyen ki lehet jönni vele. Miután megettük a kajánk felét, siethettünk, nehogy lekéssük a második órát. Mivel fizika óránk jött, felmentünk az első emeletre a labor elé, aminek azért örültem, mert legalább itt nem kell Leni mellé ülnöm. Aha, gondoltam én, hogy szabadon elhelyezkedhetünk. A tanár nagyon jókedvűnek tűnt, és rögtön feldobódtunk a lehangolt irodalom után. A teremben hármasával lehetett ülni, a padok között csapok voltak. Itt a hagyományos tábla helyett, már interaktív volt, vagyis digitális.
- Gyerekek, abc- sorrendben fogunk leülni. Az első padban lesz- itt kinyitotta a naplót - Benedek Lénárd, mellette Berner Abigél, és ehhez a csapathoz még jön Diósi Melina – Ó, a fenébe! Hát már itt sem úszom meg őt? Sóhajtva ültem le, ismét mellé. Leni láthatta, hogy kiborultam, ezért megint jól szórakozott rajtam.
- Talán máshová szerettél volna ülni? Á, ez biztos a Sors akarata. Biztos egymásnak teremtettek minket, van benne valami, nem?
- Előző életemben biztos vétkes voltam, és most vezekelek érte – vágtam vissza.
- Nos, ha ez így van, akkor nekem kell feloldoznom téged, de ez csak akkor lesz, ha te nyered az alkut – Már megint az a szívdöglesztő mosoly!
- Hagyd már abba! Ez nálam nem működik – förmedtem rá, erre csak felvonta a szemöldökét.
- Mi van?
- Ne nézz rám olyan szikrázó tekintettel, ne mosolyogj rám azzal a csábítós mosolyoddal, és ne nevess édes hangon. Lehet, hogy így szeded fel a lányokat, de engem nem nyűgöz le, csak szólok – erre ismét jót derült rajtam, és a kezébe temette az arcát.
- Nem csinálok semmit! – állította.
- Miről van szó? Mit susmorogtok ketten?- szólt bele Melina a csevejbe. Mi erre csak megráztuk a fejünket.
- Szabó Endrének hívnak, és én tanítom a fizikát és kémiát is. Most meséljétek el, hogy mi a véleményetek erről a két tantárgyról, beszélgessünk kicsit – így eléggé feldobta a hangulatot. Az egész órát átbeszéltük, és óra végén közölte, hogy legközelebb írunk. Luca felháborodottan ment oda Szabóhoz, miszerint tegnap sokat készült, és így tiszta időpocséklás volt az egész. Amikor kimentünk a teremből, Anett belekarolt Lenibe, és elvonszolta az osztályunktól. Örültem, hogy szünetben legalább távol van tőlem, de az idegesített, hogy pont Anettel lóg. A következő óra drasztikus volt. Becsöngetés után belépett a bejáratnál lévő szemüveges asszony. Katonásan megállt, és szalutált (!). Nekünk is követnünk kellett a példáját, egyenes háttal fel kellett állnunk, és tisztelegtünk egy sort. Szúrós szemmel Martinhoz lépett, és rávert a hátára, hogy húzza ki magát, majd rászólt az ikrekre, majd Szabira is. Miután úgy döntött, hogy elfogadhatóan állunk, visszaülhettünk.
- Sass Klára asszony vagyok, egy önként jelentkező jöhet is felelni a tavaly abba hagyott anyagból – senki még megmukkanni sem mert, majd a boszi egyenesen rám nézett.
- Te, állj fel, és kikérdezlek – szinte mindenki fellélegzett, én meg leizzadtam, pedig még el sem kezdődött a felelés. Pont matekból vagyok a leggyengébb, miért ebből kérdez? Ránéztem Lilire, aki tudta, milyen béna vagyok ebből a tárgyból, majd Ildinek is elmagyarázta a dolgot, és mindketten aggódva néztek rám. Lili felmutatta a hüvelykujját, Ildi egy bátorító mosolyt küldött felém, de egyik sem nyugtatott meg. A két Lin és Anett lesajnálóan vigyorogtak, Kornél arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Szabi örült, hogy megúszta a mai órát, Martin rám villantotta sárga fogait.
- Nos, mesélj a másodfokú függvényről – szegezte nekem a feladatot Boszi, elnézést Klára asszony. Én próbáltam visszaemlékezni, amit tegnap átnéztem, de az izzó tekintetek tüzében semmi nem jutott az eszembe. Vagy már tíz perce álltam ott idétlenül, amikor Leni alig észrevehetően meglökte a székemet, ami a lábamnak koccant. Láttam, ahogy óvatosan egy cetlit tesz a tankönyvemre apró mozdulatokkal. Úgy tettem, mintha erősen gondolkoznék, és a tördelő kezemet nézném, és megvártam, amíg a hajam nagyjából az arcomba hullott, és csak pár másodpercig néztem le, attól rettegve, hogy Sass mindjárt ordítani kezd, hogy lebuktunk. Néhány pillanat alatt leolvastam a helyes válaszokat, majd mintha nem lennék biztos a dologban, dadogva kezdtem mesélni a másodfokú függvényről. Miután elmondtam mindent, a tanárnő kelletlenül bólintott, és beírta az ötöst. Leülve hihetetlenül meredtem Lenire, aki csak kibámult az ablakon a hajával eltakart fülhallgatóval. Az óra végéig meg sem mukkantam, majd a szünetben két barátnőm gratulált, és faggattak, hogy Leni vajon miért segített, ha folyton marjuk egymást. Erre még én sem tudtam mit válaszolni, amikor valaki hirtelen átölelt. Megfordulva Martinnal, a nyomival találtam szemben magam, akin kockás ing volt. Azt mondta, ő is mennyire izgult értem a matekórán, én meg rámosolyogtam, újra átkarolt, de éreztem büdös leheletét. Még bólintottam neki, és a lányokkal kimentünk a folyosóra, és az ajtóban csatlakozott kis csapatunkhoz Kornél.
- Szép volt! Vagyis inkább Leninek járna a dicséret – mondta bosszús hangon.
- Miért vagy dühös?
- Miért fogadtad el Leni segítségét? Ez felelőtlenség volt, könnyen lebukhattatok volna.
- Ha nem segít, akkor meg biztos, hogy karót ad, de azért köszi, hogy aggódtál – fordultam felé. Megenyhülve bólintott, majd tovább sétált a folyosón. Óra után meg szerettem volna köszönni a segítséget Leninek, de Anett rögtön rászállt. Bár padtársam próbálta kikerülni (aminek örülök), de a Barbie- más ragad, mint a pióca. Ezt a szünetet is együtt töltötték Leniék, plusz Szabi, akit a két Lin untatott. Harmadik szünetben kimentünk az udvarra. Anették felé irigy pillantásokat lövelltek, amiért a két „macsóval” lehettek. Próbáltak többen is csatlakozni hozzájuk, de nem is törődtek velük. Ja, igen ezt is csak „véletlenül láttam”, nem foglalkoztat a dolog. Na, jó, egy kicsit, talán… Kornél megint a rajzával volt elfoglalva, amikor újra a barátnőimet kezdtem hallgatni.
- De akkor most Sass Klára, Anett rokona? Neki is Sass a vezetékneve…- elmélkedett Ildikó.
- Szerintem is rokonok, a szemük, a tartásuk nagyon hasonló. Higgyétek el, hogy Anett lesz a kis kedvence! Ú, a mázlista! Olyan nehéz a matek. Hihetetlen, hogy nem vette észre a puskázást. Te mit gondolsz, Bigi? – folytatta a gondolatmenetet, majd mindketten rám néztek.
- Én sem hiszem el, hogy egyáltalán nem egyest írt be. Majd meg kell köszönnöm Leninek, nélküle biztos rosszul kezdtem volna az évet – sóhajtottam. Újra a társaságukra néztem, és elpirulva láttam, hogy Leni és a haverja is felénk bámulnak, miközben Anett Lenihez beszél valamit. Lehajtottam a fejem, és elmosolyodtam ezen. Mi lesz még ebből? Szünet után az angol és német óra eseménytelenül telt, mindkét tanár, Jakab Tamás (angol), és Katona Ilona (német) egész kedves volt, beszélgettünk végig. Tesi órán ma még nem kellett átöltözni, hanem a termünkben Kiss József beszélt a balesetvédelemről. Fáradtan gyalogoltam ki a suliból, majd Lilivel elköszöntünk Ilditől, és lassan bandukolva mentünk a buszmegállóba. Hirtelen Kornél állított oda hozzánk. Beszélgettünk kicsit, és Lilinek eszébe jutott, hogy valamit a suliban felejtett, így ő visszarohant, én meg ottmaradtam Kornéllal.
- Valamikor nem lenne kedved fagyizni velem? – kérdezte hirtelen.
- Ö, jó, részemről oké – mosolyogtam rá. Anett viháncolva lökött arrébb, kísérve Lenit. Mivel rájuk figyeltem, eléggé meglepődtem, hogy Kornél megpuszilja a fejem búbját. Kicsit hátrébb álltam, és tátott szájjal bámultam a szőke hajú fiúra, aki fürkésző tekintettel meredt rám. Azonban éreztem más tekintetét is magamon, Leniét. Lili visszaért és kérdőn nézett hol rám, hol Kornélra. Hirtelen elmosolyodott, és elsétált. Lili nem értett ebből semmit, de tudtam, hogy majd megőrül a kíváncsiságtól. Leni elköszönt a viháncoló lányoktól, és feltrappolt a buszra. Én is tolakodva felléptem, hogy beszélhessek Lenivel. A leghátsó sorban foglalt helyet zenét hallgatva. Határozott léptekkel indultam felé, és leültem mellé.
- Most már mindig rám akaszkodsz a buszon? Ülj máshová, tudtommal nem akarsz a közelemben lenni – förmedt rám. A szavai szíven találtak, most mégis mi baja van? Viszont nem hátráltam meg, és így szóltam:
- Ez igaz, viszont valamit meg kell beszélnünk. Nem hittem, hogy valaha is ilyet fogok mondani neked, de hálás vagyok a segítségért. Nagyon meglepődtem, de nélküled tényleg nem tudtam volna megcsinálni, ezért köszönöm. Ó, és már késő átülni, mert sajnos, időközben az utasok elfoglalták a helyeket, így most neked kell elviselni engem – és most nem zavart, hogy az ülőtársam, még meg is merem kockáztatni, hogy még örültem is neki. Halványan elmosolyodott, de látszott, hogy van valami.
- Mi a baj? Most miért nem mondasz valami gúnyosat? Így nem vagy méltó ellenfél egy vitatkozásra – „háborodtam fel”.  Ezen már elnevette magát, de aranyszeme nem ragyogott, pedig eddig a tekintete mindig vidám volt.
- Nehéz rajtad kiigazodni. Egyszer Kornéllal flörtölsz, máskor meg Martinnal, micsoda kavarógép vagy – leesett az állam. Mi van?! Ezen a kijelentésén már tényleg felháborodtam, és felém fordulva méregetett. A pofon úgy csattant, hogy mindenki felénk fordult. A kezem lendült anélkül, hogy átgondoltam volna a dolgokat.
- Mégis minek nézel te engem?! Egy pasi vadásznak? Ők csak a haverjaim, ó, és én is mondhatnám, hogy csak játszol Anettel. Ha nem kedveled, akkor miért nem hessegeted el magad körül, nem úgy lenne illendő? – mondtam kicsit hangosabban a kelleténél. A busz épp ekkor gördült be a megállóba. Leni a kezét a pofon helyéhez kapta, majd meglepő tekintettel nézte végig, ahogy elsőként szállok le a járműről. Még bevártam Lilit, aki tátott szájjal jött oda hozzám.
- Juj, mi történt? Miért pofoztad fel? – És mindent elmeséltem neki. Az első napi incidenstől a mai napon történtig. Azt is elárultam neki, hogy valamiért folyton őt nézem, és örülök, ha Anett nincs a közelében.
- Én már sejtem a dolgokat, de egyelőre nem mondok semmit – köszönt el ezzel a mondattal. Én csak értetlenül meredtem utána, majd bementem a házba.
- Szia, kicsim! Milyen volt a napod? – érdeklődött anyu, aki előttem ért haza a munkából.
- Most adtam életem első pofonját bárkinek is – azzal újra elmeséltem a sztorit (azért a bizarr érzéseimet nem mondtam el).
- Ja, és majd csütörtökön elmehetek az új barátnőmhöz, Ildihez? – kérdeztem meg vacsoraközben (tejberizs).
- Persze, kicsim – válaszolta anyu, miután kicsodálkozta magát a napomon.  Felérve a szobámba gyakoroltam a holnapi órákra, majd lementem az udvarra Bubó mellé, és gőzerővel dolgoztam egy új dalon, melynek címe ez lett: „Idegbaj a buszon”. Utána eszméltem fel, hogy pont róla költöttem egy számot, de elhatároztam, hogy ehhez egy ütős ritmust komponálok, és a pénteken ezzel a számmal lépek fel a meghallgatáson. Így egész éjjel ezen a dalon dolgoztam, de szerintem megérte fent maradni érte.