Bigi naplója - Szeptember 3., szerda

Ma a buszon sietségemnek köszönhetően jutott hely. Leni utánam szállt fel, és próbált szót érteni velem, de én játszottam a „durcást”.
- Bigi, hallgass meg legalább... – kérlelt sokadjára, de semmibe vettem. Egy idő után el kezdett idegesíteni, és a füléből kikaptam a fülhallgatót, és most én hallgattam rajta zenét. Halk dal ment, és meg is lepődtem, hogy nem valami hörgőset hallgat. Az út csendesen telt, Leni is elnémult néhány perc után, de mellettem ült. Észre se vettem, hogy a mobilja nálam maradt, amit a fülhallgatóval együtt elkoboztam. Klára asszony előtt gyorsan eldugtam a kütyüt, mert nem szereti az ilyesmiket. Az osztályba érve rögtön odamentem Liliékhez, és mondtam nekik, hogy beszélnünk kell. Erre a tökéletes hely lehetett volna a WC, de mivel sokan voltak bent, belopóztunk a portás szertárába, ami mindig félig nyitva volt. Ildikót is beavattuk a Lenis sztoriba, és hozzátettem, hogy ma reggel milyen rossz volt a közelében, és vajon mi lesz a mai órákon. Miután megnyugtattak, hogy majd ők segítenek távol lenni tőle, ha nincs óra, és a buszon számíthatok Lili segítségére. Amikor visszamentünk, Kornél fogadott minket a teremben.
- Bigi beszélhetnénk? – kérdezte lesütött szemmel. Én csak bólintottam, és a folyosón belekezdett a mondandójába:
- Sajnálom a tegnapit. Lehet, hogy félreértetted azt a puszit, utána nagyon távolságtartó lettél. Remélem, nem voltam annyira tolakodó, hogy megutálj – nézett rám. Mosolyogva megráztam a fejem.
- Nem voltál tolakodó, csak megleptél. De persze bármikor megölelhetsz, meg ilyesmi, elvégre a haverok szoktak csinálni ilyenféle dolgokat. Bár téged csak két napja ismerlek, attól még a barátomnak tartalak – Erre fellélegzett.
- Még eljönnél velem fagyizni egyet?
- Persze, és ha neked ma megfelel, akkor nekem jó. Reggel megkérdeztem anyát, és beleegyezett… egy feltétellel. Meg szeretne először ismerni, és csak azután enged el fagyizni. Hiába mondtam neki, hogy megbízható vagy, kíváncsi rád. Ez most kicsit kínos, de anyu nyugodtabb lenne, ha ismerné az új barátaimat. Nem baj, ha most te jössz busszal át? – Belepirultam a mondandóm végére, mert mennyire ciki, hogy anya elsőnek leellenőrzi a haveromat, és csak azután lóghatok vele sulin kívül. Persze, megértem, hogy csak aggódik, de ezt nekem kell közölnöm Kornéllal. Felnevetett, és bólintott.
- Akkor suli után gyors hazamegyek, és a következő busszal indulok is.
- Rendben, a megállóban várlak majd – Miután ezt megbeszéltük, és helyet foglaltunk, épphogy beértünk időre, ugyanis csengettek. Liliék kíváncsian néztek felénk, de intettem, hogy majd később megbeszéljük. Angollal kezdtünk, amiből konkrétan semmire sem emlékszek, csak arra, hogy mennyire zavart Leni bámulása. Törin az osztályfőnökkel, Faragóval voltunk a fenti előadóban. Szorgosan jegyzeteltem, mert belefogtunk az ismétlő anyagba. A második óra utáni szünetben az udvaron voltunk, és azt beszéltük a lányokkal, hogy akkor hogy megyünk Ildikóhoz holnap, miközben engem evett a fene, mert Leni karját megint ki fogta át? Persze, hogy Anett, akinek pink melírcsíkjai lettek mára. Ezt tiltja a házirend, de az igazgatóhelyettes ezt eltűri a kis rokonának. Az élet igazságtalan. Azután dupla magyar következett a horgas orrú Gyányi Lajossal. Már görcs állt a kezembe, amikor mindkét órával végeztünk, még a köztes szünetben is bent tartott minket, mert az ikrek (Nándor és Norbert) köpőcsövezték a tanárt, újabb két egyes… Bejött a terembe negyedik órára egy kövérkésebb tanárnő.
- Sziasztok, gyerekek! Kovács Gabriella vagyok, az egyetlen énektanár az iskolában. Két évig tanítani foglak benneteket, és remélem, jól kijövünk majd. Beszélgessünk a nyárról, és énekeljünk egy kis hangulatos népdalt, mit szóltok? – Miután eltelt egy félóra, és kiénekeltük magunkat, megkérdezte Gabi tanárnő, hogy ki jelentkezik a kórusba vagy az együttesbe, esetleg egy színdarabra, ahol énekelni kell. Ildikó, Anett, Luca, én, és Leni is jelentkezett.
- Csodás, és mindenki dalolással jelentkezik az együttesbe? – kérdezte a tanárnő.
- Én dalszövegíróként szeretnék bejutni, de elő kell majd adnom a számom – magyaráztam.
- Remek, akkor mit szólnátok, ha énekelnétek valamit az osztálynak külön-külön? – A tanárnő nagyon lelkesnek látszott. Nem akartuk elszomorítani, ezért felállva kimentünk, amíg az ikrek füttyögtek, mintha sztárok lennénk.
- Ti választhattok bármilyen dalt, népdalt, csak ne legyen trágár! – nézett ránk a tanárnő – Ki kezd? – Luca rögtön nyújtotta a kezét, és egy csodaszép musical számot adott elő, közben mozgott hozzá, mintha már a színpadon lenne. A tanárnő megtapsolta, és intett, hogy mehet a következő. Anett volt a soros, és ő egy Taylor Swift-dalt választott (és természetesen illegette magát hozzá), majd miután ő is meg lett dicsérve, Ildikó énekelt egy francia népdalt, tökéletesen mondva a szavakat, nagyon ügyes volt, mintha tényleg francia lenne. Utána maradtunk mi, Lenivel.
- Én inkább mégsem szeretnék énekelni – pánikoltam be.
- Így hogyan akarod előadni pénteken a számod, huh? – kötekedett Leni- Meghátrálsz? – Valahonnan tudta, hogy mivel fogjon meg. Természetesen nem hátráltam meg, hogy újra beégessen.
- Akkor választok is egy dalt a „Szerzeményes” füzetemből – odamentem a padhoz, és fellapoztam. Mivel sokat vacakoltam, hogy egy jó dalt adjak elő, Leni odajött, kivette a kezemből, majd rábökött egy duettre.
- Ezt a dalt ketten kell énekelni – világosítottam fel.
- Nem baj, vállalom a másik énekes szerepét, csak haladjunk, míg ki nem csöngetnek – ajánlotta fel „nagylelkűen”.
- Nem is ismered.
- Majd improvizálok – Azzal megragadva a karom, a tanári asztal felé húzott. Az osztály csendben figyelt, és Leni átolvasta a szöveget, mely felett ott volt a dallama. Ez egy szerelmesebb szám volt, és ő kezdte. Tisztán hallatszódott a hangja a teremben, és szinte pontosan el is találta a dallamot. Időközben én is bekapcsolódtam, majd vékony hangom egyre erőteljesebb lett a végére. A szöveget felé fordulva énekeltem, míg a füzetben olvasta. A héten már sokadjára vörösödött a fejem miatta, most meg a szerelmes szöveg miatt. Pont csengőre fejeztük be, és a tanárnő elégedetten tapsolni kezdett, majd köszönve kiment. Leni visszanyújtotta füzetem. Én meg ott ragadtam az asztal mellett, és lenyűgözve néztem utána, aki Anettel és a két Linnel távozott, mellettük haladt Szabi is. Hihetetlenül jó hangja volt Leninek, és tényleg átéreztem a dalom mondanivalóját, ami az volt, hogy mennyire vágyódunk valaki után, ugyanis általánosban tetszett egy fiú, de semmi komoly nem volt. Távolról néztem az egyik felettem járó srácot, és ebben nagyjából ki is merült a szerelmi életem. A két barátnőm odajött, és átölelve mondogatták, mennyire jó szám volt. Martin is lányosan vigyorgott, és pechemre magához húzott. Megint vastagabb ing volt rajta, amibe alaposan bele is izzadt. Rámosolyogtam, és a lányokkal elmenekültem a közeléből.
- Miért ölelget Martin? Még nem is beszélgettem vele… - tűnődtem el.
- Biztos barátkozni akar veled – mosolyogtak össze Ildikóék.
- Ezzel mit akartok mondani?
- Á, semmit – mondták egyszerre. Felnevettünk, majd Kornél is csatlakozott hozzánk. Ő is gratulált, és puszit nyomott a fejemre. Ha jól vettem észre, pár pillanattal tovább időzött a hajamnál, mint illendő lett volna. Ezzel próbáltam nem foglalkozni, de elgondolkoztam azon, hogy Leninek igaza van-e. Persze, nem flörtöltem se Martinnal, se Kornéllal, de talán túl sokat engedek nekik, hisz alig ismerem őket, és máris puszit adnak. Talán túl szigorú voltam Lenivel, és bocsánatot szerettem volna kérni tőle. Bár rosszul tette, hogy pasi vadásznak nézett, de van a mondandójában igazság.
- Bár annak nem örültem, hogy Lenivel énekeltél. Egyedül jobb lett volna – komorodott el Kornél.
- Megint segített – szólaltam meg –, egyedül nem lett volna merszem elkezdeni.
- Véded? - akadt ki Kornél - Mostanság eléggé tőle függsz, pedig utálod, nem? – méregetett.
- Elég goromba tud lenni, de valahol van szíve is. Biztos látta rajtam, hogy egyedül úgysem menne, ezért direkt egy duetthez lapozott – álltam ki Leni mellett, akkor Kornél fogta magát, és ott hagyott az udvaron minket.
Az utolsó óra egy könnyed német volt, de csak átvettük az alapszavakat.
Miután véget ért, gyorsan összepakoltam, és mentem volna Liliékkel a buszhoz, amikor valaki megragadta a kezemet, és a folyosó falának lökött.
- Hagyd békén, Lenit egyszer s mindenkorra! Elegem van, hogy folyton együtt vagytok. Valahogy mindig kifogjátok egymást, és azt ajánlom, vigyázz, mert ha feldühítesz, akkor vagy igazi bajban – fenyegetőzött Anett, de mivel a két Lin hívta, ezért egy dühös pillantást rám vetve elvágtatott. Liliék aggódva jöttek oda hozzám, és kérdezték, hogy minden rendben-e. Csak bólintással jeleztem, hogy felejtsük el az egész incidenst. Elbúcsúztunk Ildikótól, és Lilivel a buszmegállóba tartottunk. Leni már ott várakozott, és hülyéskedett Szabival, aki elkísérte, de mivel ő kollégista volt, nem utazott vele. Közben Lilivel beszéltem, hogy akkor most jön-e Kornél, vagy nem. Gyorsan felszálltunk a buszra (most már egyre könnyebb helyet foglalni, csak bele kell jönni, és sietni kell), amikor bekanyarodott. Leni a mellettünk lévő sorba pattant le, és vészesen közel volt, de attól mi zavartalanul folytattuk a beszélgetést. (Vagyis igyekeztem nem rá figyelni, hanem Lilire).
- Nem értem Kornél viselkedését, de gondolom attól nem ültet fel, és eljön hozzád – mondta el Lili a véleményét. Leni kérdőn nézett rénk, gyönyörű aranyszeme villámokat szórt.
- Ez komoly? Találkozol vele? Randiztok? – akadt ki a témán.
- Nincs közöd hozzá, és most meg újra pasi vadásznak titulálsz? – szóltam vissza. - Egyébként csak egy barát, nem több – tettem hozzá gyorsan. Valamiért azt akartam, hogy tudja, nem randizunk.
- Nem titulállak annak, mert nyoma maradna – oldott a feszültségen, majd mindhárman elnevettük magunkat megkönnyebbülten. Vagyis azt értem, hogy én miért lélegeztem fel, de ő is láthatólag nyugodtabb volt a tudattól, miszerint Kornéllal nem járok, vagy hogy ezúttal nem ütöm meg. Ki érti a fiúkat? Én biztos nem… Hazaérve anyu csinált sült krumplit, így várva Kornélt. Kicsit rendbe szedtem a hajamat, újra befontam, és kimentem a buszmegállóba. A járműről elsőnek pattant le Kornél.  Kék csőfarmert viselt zöld inggel, és szőke haja beállítva kakastaréjos-stílusban. Egy öleléssel köszöntöttem, és hazamentünk. Kicsit elszégyelltem magam, amiért én nem öltöztem ki kicsit szebb ruhába. Anyu kedvesen fogadta, meghívtuk vacsorázni. Anya evésközben faggatta, hogy hogyan megy neki suli, a szüleiről, és egyéb ilyen dolgokról, de diszkrét maradt. Miután átment a vizsgán, miszerint nincs rám veszéllyel, és nyugodtan lóghatok vele, elmentünk egy közeli fagyizóba, és közben azzal szórakoztunk, hogy összekenjük a másikat fagylalttal, illetve sokat beszélgettünk.
- Régen én is itt laktam, csak a szüleimmel átköltöztünk egy másik városba, hogy ápolhassuk a nagyit, akit akkoriban műtöttek, és azóta vele élünk – mesélte magáról Kornél.
- Most már jól van a nagyid, ugye? – érdeklődtem.
- Persze, most már kutyabaja, egész jól tartja magát, de inkább vele maradtunk a biztonság kedvéért. Ha elesik vagy rosszul lesz, tudjuk hívni az orvost – mosolygott rám. Utána még mesélt kicsit a családjáról, azt is megtudtam, hogy nincs testvére, majd az iskolára terelődött a szó.
- Sosem bírtam Lenit, se Szabit. Mindig ők voltak a menők, a tökéletesek, engem meg észre sem vettek, pedig én voltam a legjobb rajzos. Majd el kezdtem edzeni a testem, és egyre jobb ruhákat vettem, hogy „versenybe szálljak” velük, de ez csak a felszín volt. Én is menő lettem, de a hírnévtől egy igazi barátom sem lett, mindenki azt hitte, hogy elszaladt velem a ló, mert márkásabb cuccokat viseltem. Így egyedül, a rajzaimmal voltam, egészen addig, amíg veled nem találkoztam. Te vagy az első lány, aki mellett önmagamat tudom adni. Na, jó ez így csöpögős, de igaz. – Hálásan néztem rá. Időközben kezdett sötétedni, és kikísértem a buszhoz. Engedtem, hogy most is megpusziljon, pedig nem igazán akartam. Valahogy most már egy ölelésnél nem akarok többet engedni, de még reggel én mondtam neki, hogy csak nyugodtan adjon puszit.  Miután elhajtott a busz, hazamentem, és gyorsan megtanultam. Este kilenckor befejeztem az éppen olvasott könyvemet, és eltettem magam holnapra.