Bigi naplója - Szeptember 1., hétfő

Lehetne már ennél cikibb egy első gimis nap, ahol véleményt mondanak rólad az első benyomás alapján? Nos, akkor kezdem is a dolgokat szépen sorjában. Reggel ahhoz képest, hogy gyomorgörcsöm volt, és majdnem elhánytam magam, jól keltem. A nap melegen sütött, és zavaros érzéseimből ihletet merítve, kipárnázott párkányomon helyet foglalva, kezemben „Szerzeményes” füzetemmel, írni kezdtem egy új dalt, melynek a címe Kételyek lett. Már éppen a dal végét írtam, amikor anyu bekopogott. Vörös haját most is kontyba szedte, barna színű szemeivel (én és a nővérem is tőle örököltük jellegzetes nagy bociszemünket) aggódva méregetett:
- Jól vagy, kicsim? Adjak Magne B6-ot, hogy ne légy annyira ideges?
- Köszi, megleszek. De kérlek, ne hívj „Kicsimnek”, már nem vagyok kislány, rendben?- adtam finoman anya tudtára, hogy haladjon a korral, és fogadja el végre, hogy már felnőttesebben kell kezelnie, még ha nem is voltam még nagykorú. Azonban 15 évesen már nem kell babusgatni. Bár volt egy olyan sanda gyanúm, hogy kortól függetlenül, anyának már a kislánya maradok. Hát, ez van.
- Rendben van, kicsi…- harapta el a mondatot- Rendben, én akkor indulok is dolgozni. Ne izgulj, minden jól fog alakulni- mosolygott rám, majd puszit nyomva a fejem búbjára, kilépett a szobámból. Anya, mint utólag kiderült, túl sok reményt fűzött hozzám és a szerencsémhez… A karórámra pillantva pont reggel hat volt, így miután a konyhában bevágtam két pirítóst, átöltöztem egy barna vászonnadrágba, majd felvettem újonnan beszerzett piros pulóveremet, erre még felkaptam egy mellényt. A tükör elé állva, a világosbarna hajamból leválasztottam két elől lévő tincset, majd két oldalról hátrafontam őket, és a tarkómon összegumiztam frizurámat. Igaz, barna hullámos loknijaimmal, még világosabb zöld szememmel elég uncsi látványt nyújtottam, de legalább az alakom vékony volt, amiért sokan irigyelve mértek végig. Miután egész elfogadhatóvá varázsoltam a külsőm, kétpántos iskolatáskám felkapva eltettem egy üres spirálfüzetet és a tolltartómat. Az első napon négy osztályfőnöki óra lesz megtartva, így még gyorsan felvettem a szandálom, és siettem a buszmegállóba. Mire odaértem már az emberek szálltak fel a buszra, így én is beálltam a sorba. A bérletem felmutatása után a jármű végébe mentem, azzal a reménnyel, miszerint lesz helyem. A busz zsúfolásig tele volt utasokkal, egy tűt sem lehetett volna leejteni két ember között. Csalódottan kapaszkodtam a hátsó sorban. Miután elhelyezkedtem, körbekémleltem, hátha látok-e más diákokat. Az egész buszon csak egy fiúnál láttam iskolatáskát, aki mellettem ült, fülében fülhallgatóval az ablakot pásztázta. Az arcát nem láttam, de kék pulóvert viselt, és hollófekete haja a szemébe lógott. Felülről nézve egész izmosnak láttam, és magasnak saccoltam. A szám kiszáradt az izgalomtól, mert vészesen közeledtünk az iskola felé. A táskámból előgyömöszöltem az üvegemet, és mohón kortyolni kezdtem a hideg vizet. Ám a busz hirtelen olyan élesen kanyarodott, hogy akaratlanul is az idegen fiú felé dőltem, így a kezemben tartott ital is eltalálta a fiú farmerét, aki a bambulásból feleszmélve felpattant, és gyönyörű mézszínű tekintete szikrákat szórt.
- Mégis mi a fenét csinálsz?!- háborodott fel mély hangján. Annyira beleszédültem a látványba, hogy pár pillanatig néma maradtam. Mire feleszméltem, hogy bizonyára válaszra vár, elkezdtem hebegni:
- Ó,…izé, sajnálom, véletlen volt…- néztem le a nadrágjára, a mellényem zsebéből előkaptam egy papír zsebkendőt, és odanyújtottam a fiúnak.
- Mit akarsz ezzel? Csak még jobban szétdörzsölnéd a foltot!- lökte arrébb a kezem- Most mégis mit csináljak vizes nadrággal?
- De csak vizet ittam, ha leszállsz, majd a buszról a napon megszárad…
- Minek ittál egy mozgó járművön?
- Nagyon ki voltam száradva! De nem kéne kiabálnod, már elnézést kértem.
- Sokra megyek vele…- a fiú elindult a busz elejébe dulakodva, még egyszer visszafordulva kikapta a kezemből a zsepit, és elnyelte a tömeg. Felocsúdva a kis incidens után, meglepődve néztem körül, hogy az utasok szállnak le a buszról. Én is lekecmeregtem, és a sarok felé vettem az irányt, ugyanis ott volt az én iskolám, szemben. Miután átmentem a zebrán, megcsodáltam az épületet.  Az iskolának sárga falai vannak, és az ablakok elrendezéséből megállapítva egy emeletes. Magas lépcsőkön lehet bejutni az épületbe, mely felett magyar zászló lóg. A gimnázium előtt hatalmas parkszerű udvar terül el. A diákok kisebb- nagyobb csoportba rendeződtek, a legújabbak pedig egyedül álldogáltak. Amikor felgyalogoltam a lépcsőkön, egyre jobban elfogott a hányinger. Az aula is óriási volt, jobb oldalt egy elkülönített helyen a büfé foglalt helyet. Egy fekete, rövid hajú nő állt a főfolyosó ajtajában, és szemüvegével pásztázta a belépőket. Az egyik diákot, aki előttem ment - megragadva a pólója vállánál-, kirángatva a sorból, üvölteni kezdett vele, mert a kapucnija a fején volt, pedig az épületben már illendőségből le kell venni. Én ijedten iszkoltam be, és a földszinten végig járva, csak osztálytermeket láttam.  A legvégén helyezkedtek el a kilencedikesek termei, és a leghátsó volt az én osztályomé. Amikor beléptem már mindenki bent álldogált az ajtóban. Valaki hirtelen megfogta a kezemet, és a tanulók között kezdett húzni maga felé. Annyira hirtelen jött a rángatás, hogy ráléptem és felbuktam valaki lábában. Felnézve egy szőke hajú,kék szemű fiút láttam, aki a kezét nyújtotta nekem. Felsegített, majd bocsánatot hebegtem.
- Legközelebb nézz a lábad elé, kislány- mondta a falnak támaszkodva. Totál elvörösödtem, de a fiú vigyorogva elfordult. Ekkor valaki a nyakamba ugrott.
- Lili, megfojtasz! – de azért én is viszonoztam az ölelést. Vállig érő, vörös haját lófarokba kötötte, és karját millió csilingelő karkötő díszítette.
- Bocsi, hogy az előbb miattam estél el, hú, végre csak ide értél. Az előbb az osztályfőnökünk beszólt, hogy ne üljünk le, hanem állva várjuk- kék szemén látszott az izgatottság, én csak bólintottam, és alig bírtam követni a mondandóját legjobb barátnőmnek. Miközben locsogott, én megszemléltem új termünket. Nagyon tágas volt, az egyik végében, az ajtó mellett a tanári asztal foglalt helyet. Jobb - és baloldalon kétszemélyes padok voltak, egymás után négy sorban, így 16-an kényelmesen el is fértünk. A jobboldali sorban az ablakokon besütött a nap, szemben pedig fogasok voltak. A padok mögött két deszka volt feltéve, hogy majd odarakjuk ki a díszeket. A tanári asztal mögött pedig, ugye a tábla helye volt. Ekkor az ajtó felől egy női hang csendült:
- Üdvözöllek titeket iskolánk falai között!- mondta, miközben utat tört magának az állók között. A magas hang egy karcsú, fiatalos nőhöz tartozott, akinek barna, göndör fürtjei szabadon szállingóztak, mintha nem is fésülködött volna. Kék szemeivel a megszeppent társaságot figyelte.
- Azért mondtam, hogy ne üljetek le, mert az ülésrendet a véletlenre bízzuk. Remélem, ennek a kis játéknak köszönhetően majd jobban meg tudtok ismerkedni egymással- mosolygott ránk kedvesen. Feltartotta a kezében lévő kosarat, melyben kis cetlik voltak.
- Most pedig szépen sorban mindenki húz egyet ebből, és amilyen számot húzott, arra a padrészre ül le- Csak ekkor figyeltem fel a padokon lévő papírokra, amik meg voltak számozva 1-től 16-ig. Mindenki húzott egyet, amikor én kerültem sorra a négyes szám ragadt a kezemhez. Így leültem a jobboldali oszlop második sorába, az ajtó felőli részhez. A pad másik helye még szabad volt. Kipakoltam a cuccaimat, majd Lilit pásztáztam a szememmel. A másik oldal 3. sorában foglalt helyet, ő is az ajtó felőli részen. Mellette egy lány foglalt helyet, akivel rögtön szóba elegyedett. A szőke fiú, aki felsegített a földről, a 16-ost húzta, így a legutolsó padba ment, Lili háta mögé. Utolsóként egy fiú húzott, aki valahonnan ismerős volt. Ahogy néztem az arcát, egyszer csak bevillant - ő az a buszról! Már csak két hely volt szabad: egy mellettem, és a hátam mögött. Csendben imádkoztam, hogy csak ne ő legyen a padtársam. A fiú egyre közeledett felém, és a hátsó pad felé biccentett. Hátranézve láttam egy teltebb fiút, aki a 15-öst húzta, majd ő is visszaintett a buszosnak. A srácot, akit leöntöttem, elment mellettem, és már fellélegeztem, amikor a székem mögött utat tört magának a padom másik feléhez. Lazán leült mellém, a táskáját a földre dobta. Nem bírtam levenni róla a szemem, ó, a fenébe, hogy ő húzta a hármast. A fiú megérezhette, hogy figyelem, mert gyönyörű szemeivel felém fordult. Rögtön leesett neki, ki vagyok.
- Te vagy a Lötykölős, ma a buszról? –tátva maradt a szám.
- Tessék? Minek neveztél? Én nem vagyok lötykölős, a busz kanyarodott olyan élesen! Különben is már elnézést kértem, te voltál olyan idegbajos, pedig hamar megszáradt a folt.
- Idegbajos?! Engem okolsz a bénázásodért? – háborodott fel újra.
Már épp visszaszóltam volna, amikor meghallottam a tanárnő hangját.

- Gyerekek, valami baj van?
- El akarok ülni innen- mondta Idegbajos.
- Ugyan már, ne butáskodj! Biztos jól ki fogtok jönni- mosolygott ránk - Nos, akkor hadd mutatkozzam be, gyerekek. Én leszek az új osztályfőnökötök és történelem tanárotok, Faragó Tamara. Most, hogy mindenki megtalálta a helyét, mutatkozzunk be. Mindenki mondja el a nevét, és utána megbeszélünk minden dolgot az évről. Kezdheted is!- mutatott az előttem lévő lányra, aki határozottan bólintott. Neki fekete haja volt, és elég magabiztosnak tűnt hátulról nézve.
- Az én nevem Győrffy Luca, és mindent megteszek, hogy a lehető legjobban teljesítsek- a tanárnő csak bólintott, majd Luca padtársát is felkérte a bemutatkozásra. Utána én következtem:
- Berner Abigélnak hívnak, de jobban szeretem a Bigi becenevet- a mellettem ülő Idegbajos próbálta elfojtani édes nevetését.
- Bigi, miféle név ez? – mondta inkább magának. A tanárnő kíváncsian nézett rá.
- Benedek Lénárd a nevem, de csak a Lenit használom. Néha Bennek is hívnak- most én nevettem el magam. Idegbajos, ó bocsánat, vagyis Leni kérdőn nézett rám.
- Azt hiszed, hogy a te beceneved jobb?- suttogtam neki, még mindig rázkódó vállal.
- Nekem akkor is Lötyi maradsz, a Lötykölős rövidített verziója- azzal bedugta a fülébe a fülhallgatóját, és már nem is figyelt rám. Én meg fortyogtam a dühtől. Mire feleszméltem, már Lili mutatkozott be.
- Rácz Lilien a teljes nevem, de nyugodtan becézzetek- nézett körbe kedves mosolyával. Faragó tanárnő mosolyogva bólintott, majd a szőke hajú srác következett:
- Hosszú Kornél- felelte nem túl bő szavúan. A mellette lévő fiú jött, aki feltételezésem szerint Leni haverja.
- Bendegúz a becsületes nevem, tanárnő- Ezen páran felnevettek, hogy az Indul a bakterházból idézett. Faragó tanárnő szúrós szemmel méregette, és várta az igazi választ- Szabi, ha már ennyire kíváncsi rá.
- Köszönöm, akkor ezzel is meglennénk. Remélem mindenki be fog illeszkedni az osztályba, és mindenki jól ki fog jönni a többiekkel - itt ránk pillantott.
Miután elmondott pár általános dolgot, például, hogy be kell tartani a házirendet, javasolta, hogy nézzük meg a klubokat, ahová lehet jelentkezni.
Amikor kicsöngettek szünetre, gyorsan felpattantam, hogy távol kerüljek Lenitől. Lili csatlakozott hozzám a padtársával. A lány csak lesütötte a szemét, de megnyugtattam, hogy csatlakozhat hozzánk, ha szeretne.
- Ő itt Ildikó, és nagyon kedves, majd meglátod. Ó, és megnézzük a programokat a faliújságnál? Te jelentkezel valamire, én lehet, hogy a képzőművészeti klubba megyek. Szerinted az milyen lehet? – Nos, igen, jellemző Lilire, hogy túlpörög. Megálltunk a faliújságnál, ahol már kisebb tömeg gyűlt össze. Ki voltak plakátolva a programok, ahol rövid ajánlók hirdették a szakköröket. Lehetett az iskola kórusát kipróbálni, a suli magazinhoz új tagnak jelentkezni, a színjátszók klubjába felvételt nyerni, amennyiben elég ügyes vagy, akár a sportos csapathoz csatlakozni, ahol mindenféle aktív sportot és mozgást végeztek. Még nagyon sok ilyen klubhoz lehetett jelentkezést leadni, de nekem egy tetszett a leginkább. Az iskola együttesbe keresnek új tagot. Nem zenélni szerettem volna, hanem dalszövegíróként képzeltem el magam. Rögtön elhatároztam, hogy kipróbálom ezt a szakkört. Mivel csengettek, lassan visszamentünk a termünkbe, és közben hallgattam, hogy Lilinek mennyire tetszik a képzőművészeti klub, Ildikó meg szeretne tagja lenni a kórusnak és az együttesben gitározni. Elég hihetetlenül néztem az alacsony lányra, aki elég visszafogottnak tűnt. Elkezdett hebegni, hogy csak viccelt.
- Ildi, ez nagyszerű ötlet! Szerintem próbáld ki, eléggé meglepődtem, de biztos ügyes vagy- bátorítottam. - Egyszer meghallgathatunk zenélni?
Lili erre tapsikolva átölelte Ildit, aki csak bólintott, majd lehajtott fejjel mosolygott. Biztos nem volt még sok barátja, pedig első benyomásra jó fejnek tűnik. Amikor beléptem a terembe, Leni már a helyén ült, és az én székemen, barátja Szabolcs ült. Hangosan röhögtek valamin, de köhintettem egyet, és Szabi felállt, majd hátrament. Leni zenét hallgatott, és mosolygott. Most vettem észre, milyen szép a mosolya.
- Mit bámulsz? Talán most a mobilomat akarod tönkretenni, Lötyi?- oltott le.
- Akkor már biztos a fejemet harapnád le, Idegbajos- vágtam vissza kis fáziskéséssel, csak tudnám, miért vonzza annyira a tekintetemet. Bejött az ofi, majd leült az asztalhoz.
- Örülök, hogy sokan megnéztétek az ajánlókat a faliújságnál. Most pedig beszélgessünk a tanórákról. Aki figyelmesebb, már rájött, hogy a földszinten csak tantermek vannak, és az első emeleten vannak a nyelvi előadók, a kémia labor és hasonló helységek- miközben magyarázott, a baloldali oszlopban, mellettem a két csiricsárés lány susogott:
- Nézd, letört a körmöm! Pedig szedem a vitaminokat, de nem erősödnek tőle!- Mutatta meg az egyik lány a mellette ülőnek, akit azt hiszem Evelinnek hívtak. Evelin egyet értően bólogatott, és így válaszolt:
- Holnap már jön Anett, biztos tud tanácsolni valamit, barinőm!- Biztos ők a plázacicák. Divatos ruhákba jelentek meg, és a kényesebb részeket épp hogy takarta valami.
- Te meg mit nézel, nincs jobb dolgod?- fordult felém Evelin, ekkor a másik lány is felém fordult. Hirtelen nem tudtam mit szólni.
- Nézd, Melina, elvitte a cica a nyelvét?- kérdezte Evelin gúnyosan. De legalább megtudtam a másik lány nevét.
- Bigi, mi bajod van megint? Az első órán is rád kellett szólni, figyelj, mert fontos dolgokról beszélek - szidott meg Faragó.
- Elnézést - Szorgosan jegyzeteltem az óra hátralévő részében. A második szünetben Lilivel és Ildikóval felnéztünk a második emeletre, utána a földszinten a büfében vettünk három darab kakaós csigát, majd az udvaron egy árnyékos padra telepedtünk. Akaratlanul is észrevettem Lenit és Szabit, amint a focipályán sétálgatva röhögtek, és minden lány őket bámulja. Ilyen rossz ízlésük van a csajoknak, hogy tetszik nekik Leni? Pff… A többi két óra eseménytelenül telt, Faragó egyre többet diktált, majd a negyedik óra utolsó 10 percében elfoglalhattuk magunkat. Elővettem a „Szerzeményes” füzetemet, és próbáltam befejezni a reggel elkezdett dalt. Leni felvont szemöldökkel fordult felém:
- Te mit írsz?
- Túl sok közöd nincs hozzá, de dalokat - válaszoltam. Erre padtársam olyan hangosan felnevetett, hogy az egész osztály felénk fordult, én meg vörös fejjel folytattam a számomat. Pár perc után mindenki visszatért a saját elfoglaltságához. A két Lin (Evelin és Melina) egy újságot böngésztek, benne „álompasikat”. Lili a karkötő-gyűjteményét mutatta meg Ildinek, Kornél a padon rajzolgatott valamit, mellette Szabi a telefonján nézett valami vicceset. Leni (micsoda meglepetés) zenét hallgatott, a mobiljáról próbáltam leolvasni mit, de nem láttam jól. Amikor megszólalt a csengő, az előttem ülő lány elkiáltotta magát, hogy a holnapi fizikára mindenki készüljön, mert a tanár dolgozattal köszönt minket. Hogy Luca ezt honnan tudta, arról fogalmam sincs. Összeszedelődzködve bevártam a két barátnőmet, majd amikor Leni elment mellettem, újra felnevetett. Haha… A hátam mögött valaki sikítani kezdett, hátranézve Leni háta mögött ülő fiút (talán Martin)  lökdösték és csipkedték az ikrek (Norbert és Nándor). A buszmegálló felé sétálva Lilivel (Ildikó itt lakik), valaki megbökte a hátam. Kornél kék szempárjával találtam szemben magam.
- Nos, milyen az első napod, kislány? Látom, kifogtad Lenit- szegezte nekem a kérdését. Elmosolyodtam, valaki figyelt rám.
- Köszi, Kornél. Egész jól telt, és igen, balszerencsémre pont ő lett a padtársam. Nem értem, hogy miért tartják olyan nagy számnak. Amúgy te mit rajzoltál az órán?
- Te rajzoltál valamit, megnézhetem? –szólt bele a társalgásba Lili, aki odavan mindenféle művészetért.
- Á, csak rajzolgattam egy kicsit. Te miket írogattál?
- Dalszövegeket. Szerinted ez ciki dolognak számít? – Eszembe jutott, hogy Leni mennyire kiröhögött, pedig amióta az eszemet tudom, dalokat írok és komponálok. Így őszintén érdekelt Kornél véleménye, hogy ő mit gondol.
- Szerintem ez érdekes. Te vagy az első ismerősöm, aki ilyesmit csinál. Bár még nem olvastam egy alkotásod sem, de szerintem lenne tehetséged hozzá- felnéztem rá, és tényleg őszintének tűnt. Mosolyogtam rá, majd Lili szólt, hogy itt a busz. Intettem egyet Kornélnak, majd beálltam az utasok sorába. Felérve megint minden hely foglalt volt, de most Leni is állt. Nem akartam, hogy észrevegyen, de rögtön felismert. Mivel megint tumultus volt, és az egyik utas arrébb lökött, így vészesen közel kerültem hozzá. Lilinek valahogy sikerült a busz elejébe maradnia, így egyedül voltam Leni mellett, mint egy bárány a farkas közelében. Nem mertem ránézni, de a tekintete lyukat égetett az arcomra.
- Nem énekelnél valamit a „szerzeményeidből”?- utalt Leni a füzetem nevére. Mára már elegem volt a gúnyos vigyorából, és nem volt joga beszólogatni, főleg nem volt joga ilyen zavarba hozni. Dühös pillantásokkal a szemébe néztem, de aranyszín szemei fogva tartottak, újra megnémultam.
- Talán mondani szeretnél valamit, Lötyi?- gúnyolt tovább, ekkor már újra eszembe jutott, hogy mi volt a szándékom.
- Ó, igen, és most meghallgatsz! Lehet, hogy kötelező kibírnom melletted az évet, de ne hidd, hogy eltűröm a viselkedésed! Nem hagyom, hogy mindenki előtt porig alázz! – ezzel a kis szövegemmel azt hittem, meggyőző voltam, de tévedtem.
- Akkor négyszemközt piszkálhatlak? – nevetett azzal a szemtelen vigyorral az arcán.
- Élvezed, mi? Nevess csak! Meg fogsz lepődni, ha bekerülök a suli együttesébe dalszövegíróként!- húztam ki magam.
- Ez most kihívás akar lenni? Akkor kössünk alkut, ha sikerül bekerülnöd, elismerem, hogy ügyes vagy, és nem gúnyollak ki többet, még a Lötyi becenevet is elfelejtem- ajánlotta nagylelkűen-, de ha mégsem sikerül, és kudarcot vallasz, csendben elviseled a gúnyolódásaimat, és minden szavamat szó nélkül teljesíted- elégedett vigyor terült szét az arcán. Bár rossz előérzetem volt, de nem hátrálhattam meg.
- Még ezt én is kiegészíteném azzal, hogy ha nyerek, akkor én parancsolgathatok neked, te pedig egy szót sem szólhatsz- néztem rá „kihívóan”. Nevetve bólintott, ő ezt le is tudta volna, de nekem kellett egy biztosíték. Megragadtam a kezét, és megráztam. Elsőnek furán nézett, de végül ő is belement a kézrázásba. Talán egy pillanattal tovább fogtam a kezét, mint kellett volna, de még így is belepirultam az érintésbe. Ez idő alatt megérkeztünk, és Lili már lent várt. Gyorsan lesiettem, és vissza sem néztem, de kísérő tekintetét magamon éreztem. Hazaérve anyut már otthon találtam. Vacsora közben meséltem neki az osztályomról, Faragó tanárnőről, de Leniről hallgattam. Valamiért senkinek nem mertem elmondani, hogy milyen zűrös kapcsolatom van vele, még én sem értettem. Miért vált ki belőlem olyan furcsa érzéseket? Még Lilinek sem szóltam erről, de szerintem magától is észrevette ezt. Este még egy órát játszottam Bubóval, holnapra átnéztem a dolgokat, amivel kezdeni fogunk. Még olvastam egy kicsit, majd a szintetizátoromhoz ülve elkezdtem zenét komponálni a dalomhoz.