Bigi naplója - Szeptember 2., kedd

Anya finoman rázogatta a vállamat reggel.
- Kicsim, kelj fel, már 6:10 van!
- Még csak öt percet...hogy mi?! Ennyi az idő, miért nem ébresztettél fel korábban? Le fogom késni a buszt!- Olyan hirtelen ugrottam ki az ágyból, hogy még anya is megijedt.
- Sajnálom, de akár hányszor ráztalak fel az álmodból, annyiszor aludtál el újra - mondta anya. Én meg a fürdőben gyorsan megmostam az arcom, felkaptam egy farmert, egy „I love summer” feliratú pólót, majd befontam a hajam. Szerencsére tegnap összepakoltam a sulira, így azzal már nem kellett bajlódnom. Sietve megpusziltam anyát, utána rohantam is. Rekordidő alatt elkészültem, és a kapunál jártam, amikor anya utánam szólt, mi lesz a reggelivel.
- Majd veszek valamit a büfében- Sprintet futottam a buszmegállóig. Lihegve álltam meg, majd izzadtan mutattam fel a bérletemet. Éppen utat törtem magamnak, amikor meghallottam egy jól ismert öblös nevetést. Leni most elől ült, és a fülében ott lógott az elmaradhatatlan fülhallgató. Most egy kék kockás inget viselt fekete csőfarmerrel. Miután vártam egy kicsit, megkérdeztem, hogy leülhetek-e, mert a mellette lévő ülésen csak a táskája volt. Bólintott egyet, de még mielőtt helyet foglalhattam volna, megkért, hogy ne igyak mellette. Haha, de vicces…
- Most kíváncsi voltam, mivel lepsz meg. De nem csalódtam, fogadjunk, hogy elaludtál, és emiatt késted le a buszt majdnem- mondta miután kiszórakozta magát.
- De csak majdnem, nincs akkora mákod, hogy ne menjek suliba- válaszoltam, és magamban dühöngtem, hogy Lili miért a korábbi busszal jár. Ezután már nem szóltunk egymáshoz többet az úton. Amikor végre megérkeztünk, rögtön besiettem a terembe. Szerencsére Ildikó már ott volt, és vele beszélgettem, amíg meg nem jött az új diák, aki tegnap hiányzott. Komolyan, amikor belépett elsőnek azt hittem az igazi, élő Barbie-t látom. Csillogó felső, rózsaszín miniszoknya, ezüst magas sarkú. Arany fürtök keretezték babaarcát. Villámló szemekkel megállt mellettem és orrhangon visítani kezdett. Igen, velem, annak ellenére, hogy még életemben nem láttam.
- Mégis mit képzelsz magadról? Hogy ülhetsz te Leni mellett, azaz én helyem! Állj fel onnan nagyon gyorsan!- Kerek szemekkel bámultam rá.
- Már elnézést, de joga van ott ülni, neked csak mögötte van hely- vigyorgott rá Luca. Az élő Barbie elsőnek meghökkent a visszaszólástól, és tekintete mögém siklott. Majd felordított.
- Mi? Nekem oda kéne ülnöm? Na, még mit nem, ha a fenét eszik is, akkor sem ülök egy nyomi mellé!- kiáltotta Barbie. A két Lin próbálta vigasztalni, de Barbie kitrappolt az ajtón, azt szajkózva, hogy neki Leni mellett van a helye. Én hálásan néztem Lucára, aki csak bólintott. Utána megérkezett Kornél is, amikor a padomhoz ért, megállt.
- Most ezen lepődjek meg? Te húztad ki Anettnél a gyufát?- kérdezte édes vigyorral az arcán.
- Kinél húztam ki a gyufát?- értetlenkedtem.
- Aki rikácsolva lépett ki a teremből- világosított fel.
- Ó, hogy a Barbie-mást? Azt hajtogatta, hogy ez az ő helye, Leni mellett. Amúgy honnan ismeri Lenit, mert gondolom már találkoztak…- érdeklődtem Kornéltól. A szőke hajú fiú hátrahívott a padjához, mert ott kényelmesebben tudunk beszélgetni. Leültem Szabi helyére, és vártam Kornél válaszát.
- Leni, Szabi, én és Sass Anett, akivel ma volt szerencséd megismerkedni, mi négyen osztálytársak voltunk kilencedik előtt is. Anett már akkor elolvadt Lenitől, és gondolom, ezt folytatni fogja ebben az évben is.
- Nem értem, hogy Leni mitől annyira nagy szám. Annyira feldühít minden alkalommal. Miért olvadnak el a csajok tőle? Tegnap az udvaron is csak csorgatták a nyálukat.
- De te természetesen ezt nem tudhatod, mert nem kísérted figyelemmel, ugye?- Én meg éreztem, ahogy kivörösödik az egész arcom.
-Ööö, néha láttam sétálgatni, de amúgy természetesen nem figyeltem- hebegtem, Kornél pedig nevetve fürkészte az arcomat. Látszott rajta, hogy nem hisz nekem. Ekkor megszólalt a csengő, és visszabotorkáltam a helyemre. Vörös arccal bámultam magam elé, amikor Leni megszólalt:
- Ennyire nagy hatással van rád Kornél? Talán fűt a l’amour?- Ha lehet, akkor még jobban lángolt a fejem, felnézve rá, nem is vigyorgott, csak kérdőn figyelt.
- Ugyan, mi közöd van hozzá? Amúgy meg fegyelmezd a kis barátnődet.
- Tessék? Ki a csudáról beszélsz?
- Anettről. Teljesen kiakadt, mert nem ő ül melletted…- Erre már próbálta visszafojtani a mosolyát.
- Ne is foglalkozz vele, ha ennyire kiakaszt!- Vissza akartam szólni, hogy már miért zavarna, amikor belépett egy magas, nyurga tanár. Fején csak őszhajszálak voltak, és olyan hegyes orra volt, mint állítólag Mátyás királynak.
- Sziasztok, Gyányi Lajos a nevem, én vagyok a magyartanárotok. A padra írjátok ki a neveteket, hogy könnyebben meg tudjam jegyezni, most ismételni fogunk, vegyétek elő a tankönyvetek, és kezdjétek el olvasni- mondta unott hangon. A tanár tekintélyt parancsoló volt, ezért mindenki csendben egy lapra írni kezdte a nevét, amikor a terembe belépett Anett a két Linnel. Szó nélkül a helyükre illegtek, majd Anett csábos mosolyt villantott Lenire. Padtársam észre sem vette, csak zenét hallgatva kibámult az ablakon. Örültem neki, hogy Anettet figyelmen kívül hagyta, várjunk, ez engem miért érdekel?
- Megtudhatnám a késésetek okát?- vallatta őket a tanár.
- Beszéltünk az osztályfőnökünkkel- felelte Anett nyávogós hangon. A tanár csak morgott, majd újra megismételte a feladatot. Hirtelen valaki elkezdett horkolni. Mindenki Szabit nézte, aki bealudt már kora reggel. Gyányi csak ordított valamit, és beírt a naplóba. Kornél rácsapott padtársa hátára, aki kómásan kinyitotta a szemét.
- Már mehetünk haza?- kérdezte Szabi, de mindenki csak nevetett rajta. A tanár teljesen bepipult, és újra beírt egyet. Két beírás egy órán, na, ehhez is tehetség kell. Az irodalom egész feszülten telt, Gyányi minden neszre felkapta a fejét. A szünetben köszöntöttem Lilit, majd a büfében vettünk enni, és kiültünk az udvarra, a padra.
- Majd csütörtökön, ha szeretnétek, akkor eljöhettek hozzám. Megmutatnám a gitáromat. Ugye, nem baj, hogyha maradtok pár órát suli után?- kérdezte félénken Ildikó.  Mi Lilivel összenéztünk, és egyszerre bólintottunk.
- Ez jól hangzik, szívesen elmegyünk hozzád. Majd vihetem pár dalomat, és megpróbálod eljátszani, hogy gitáron milyen?- kérdeztem Ilditől, aki rám mosolygott, és mindhárman megöleltük egymást. Ez egy új barátság kezdete, és örülök, hogy ilyen hamar jóban lettünk. Ildikó elég visszafogott lány, de nagyon kedves, könnyen ki lehet jönni vele. Miután megettük a kajánk felét, siethettünk, nehogy lekéssük a második órát. Mivel fizika óránk jött, felmentünk az első emeletre a labor elé, aminek azért örültem, mert legalább itt nem kell Leni mellé ülnöm. Aha, gondoltam én, hogy szabadon elhelyezkedhetünk. A tanár nagyon jókedvűnek tűnt, és rögtön feldobódtunk a lehangolt irodalom után. A teremben hármasával lehetett ülni, a padok között csapok voltak. Itt a hagyományos tábla helyett, már interaktív volt, vagyis digitális.
- Gyerekek, abc- sorrendben fogunk leülni. Az első padban lesz- itt kinyitotta a naplót - Benedek Lénárd, mellette Berner Abigél, és ehhez a csapathoz még jön Diósi Melina – Ó, a fenébe! Hát már itt sem úszom meg őt? Sóhajtva ültem le, ismét mellé. Leni láthatta, hogy kiborultam, ezért megint jól szórakozott rajtam.
- Talán máshová szerettél volna ülni? Á, ez biztos a Sors akarata. Biztos egymásnak teremtettek minket, van benne valami, nem?
- Előző életemben biztos vétkes voltam, és most vezekelek érte – vágtam vissza.
- Nos, ha ez így van, akkor nekem kell feloldoznom téged, de ez csak akkor lesz, ha te nyered az alkut – Már megint az a szívdöglesztő mosoly!
- Hagyd már abba! Ez nálam nem működik – förmedtem rá, erre csak felvonta a szemöldökét.
- Mi van?
- Ne nézz rám olyan szikrázó tekintettel, ne mosolyogj rám azzal a csábítós mosolyoddal, és ne nevess édes hangon. Lehet, hogy így szeded fel a lányokat, de engem nem nyűgöz le, csak szólok – erre ismét jót derült rajtam, és a kezébe temette az arcát.
- Nem csinálok semmit! – állította.
- Miről van szó? Mit susmorogtok ketten?- szólt bele Melina a csevejbe. Mi erre csak megráztuk a fejünket.
- Szabó Endrének hívnak, és én tanítom a fizikát és kémiát is. Most meséljétek el, hogy mi a véleményetek erről a két tantárgyról, beszélgessünk kicsit – így eléggé feldobta a hangulatot. Az egész órát átbeszéltük, és óra végén közölte, hogy legközelebb írunk. Luca felháborodottan ment oda Szabóhoz, miszerint tegnap sokat készült, és így tiszta időpocséklás volt az egész. Amikor kimentünk a teremből, Anett belekarolt Lenibe, és elvonszolta az osztályunktól. Örültem, hogy szünetben legalább távol van tőlem, de az idegesített, hogy pont Anettel lóg. A következő óra drasztikus volt. Becsöngetés után belépett a bejáratnál lévő szemüveges asszony. Katonásan megállt, és szalutált (!). Nekünk is követnünk kellett a példáját, egyenes háttal fel kellett állnunk, és tisztelegtünk egy sort. Szúrós szemmel Martinhoz lépett, és rávert a hátára, hogy húzza ki magát, majd rászólt az ikrekre, majd Szabira is. Miután úgy döntött, hogy elfogadhatóan állunk, visszaülhettünk.
- Sass Klára asszony vagyok, egy önként jelentkező jöhet is felelni a tavaly abba hagyott anyagból – senki még megmukkanni sem mert, majd a boszi egyenesen rám nézett.
- Te, állj fel, és kikérdezlek – szinte mindenki fellélegzett, én meg leizzadtam, pedig még el sem kezdődött a felelés. Pont matekból vagyok a leggyengébb, miért ebből kérdez? Ránéztem Lilire, aki tudta, milyen béna vagyok ebből a tárgyból, majd Ildinek is elmagyarázta a dolgot, és mindketten aggódva néztek rám. Lili felmutatta a hüvelykujját, Ildi egy bátorító mosolyt küldött felém, de egyik sem nyugtatott meg. A két Lin és Anett lesajnálóan vigyorogtak, Kornél arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Szabi örült, hogy megúszta a mai órát, Martin rám villantotta sárga fogait.
- Nos, mesélj a másodfokú függvényről – szegezte nekem a feladatot Boszi, elnézést Klára asszony. Én próbáltam visszaemlékezni, amit tegnap átnéztem, de az izzó tekintetek tüzében semmi nem jutott az eszembe. Vagy már tíz perce álltam ott idétlenül, amikor Leni alig észrevehetően meglökte a székemet, ami a lábamnak koccant. Láttam, ahogy óvatosan egy cetlit tesz a tankönyvemre apró mozdulatokkal. Úgy tettem, mintha erősen gondolkoznék, és a tördelő kezemet nézném, és megvártam, amíg a hajam nagyjából az arcomba hullott, és csak pár másodpercig néztem le, attól rettegve, hogy Sass mindjárt ordítani kezd, hogy lebuktunk. Néhány pillanat alatt leolvastam a helyes válaszokat, majd mintha nem lennék biztos a dologban, dadogva kezdtem mesélni a másodfokú függvényről. Miután elmondtam mindent, a tanárnő kelletlenül bólintott, és beírta az ötöst. Leülve hihetetlenül meredtem Lenire, aki csak kibámult az ablakon a hajával eltakart fülhallgatóval. Az óra végéig meg sem mukkantam, majd a szünetben két barátnőm gratulált, és faggattak, hogy Leni vajon miért segített, ha folyton marjuk egymást. Erre még én sem tudtam mit válaszolni, amikor valaki hirtelen átölelt. Megfordulva Martinnal, a nyomival találtam szemben magam, akin kockás ing volt. Azt mondta, ő is mennyire izgult értem a matekórán, én meg rámosolyogtam, újra átkarolt, de éreztem büdös leheletét. Még bólintottam neki, és a lányokkal kimentünk a folyosóra, és az ajtóban csatlakozott kis csapatunkhoz Kornél.
- Szép volt! Vagyis inkább Leninek járna a dicséret – mondta bosszús hangon.
- Miért vagy dühös?
- Miért fogadtad el Leni segítségét? Ez felelőtlenség volt, könnyen lebukhattatok volna.
- Ha nem segít, akkor meg biztos, hogy karót ad, de azért köszi, hogy aggódtál – fordultam felé. Megenyhülve bólintott, majd tovább sétált a folyosón. Óra után meg szerettem volna köszönni a segítséget Leninek, de Anett rögtön rászállt. Bár padtársam próbálta kikerülni (aminek örülök), de a Barbie- más ragad, mint a pióca. Ezt a szünetet is együtt töltötték Leniék, plusz Szabi, akit a két Lin untatott. Harmadik szünetben kimentünk az udvarra. Anették felé irigy pillantásokat lövelltek, amiért a két „macsóval” lehettek. Próbáltak többen is csatlakozni hozzájuk, de nem is törődtek velük. Ja, igen ezt is csak „véletlenül láttam”, nem foglalkoztat a dolog. Na, jó, egy kicsit, talán… Kornél megint a rajzával volt elfoglalva, amikor újra a barátnőimet kezdtem hallgatni.
- De akkor most Sass Klára, Anett rokona? Neki is Sass a vezetékneve…- elmélkedett Ildikó.
- Szerintem is rokonok, a szemük, a tartásuk nagyon hasonló. Higgyétek el, hogy Anett lesz a kis kedvence! Ú, a mázlista! Olyan nehéz a matek. Hihetetlen, hogy nem vette észre a puskázást. Te mit gondolsz, Bigi? – folytatta a gondolatmenetet, majd mindketten rám néztek.
- Én sem hiszem el, hogy egyáltalán nem egyest írt be. Majd meg kell köszönnöm Leninek, nélküle biztos rosszul kezdtem volna az évet – sóhajtottam. Újra a társaságukra néztem, és elpirulva láttam, hogy Leni és a haverja is felénk bámulnak, miközben Anett Lenihez beszél valamit. Lehajtottam a fejem, és elmosolyodtam ezen. Mi lesz még ebből? Szünet után az angol és német óra eseménytelenül telt, mindkét tanár, Jakab Tamás (angol), és Katona Ilona (német) egész kedves volt, beszélgettünk végig. Tesi órán ma még nem kellett átöltözni, hanem a termünkben Kiss József beszélt a balesetvédelemről. Fáradtan gyalogoltam ki a suliból, majd Lilivel elköszöntünk Ilditől, és lassan bandukolva mentünk a buszmegállóba. Hirtelen Kornél állított oda hozzánk. Beszélgettünk kicsit, és Lilinek eszébe jutott, hogy valamit a suliban felejtett, így ő visszarohant, én meg ottmaradtam Kornéllal.
- Valamikor nem lenne kedved fagyizni velem? – kérdezte hirtelen.
- Ö, jó, részemről oké – mosolyogtam rá. Anett viháncolva lökött arrébb, kísérve Lenit. Mivel rájuk figyeltem, eléggé meglepődtem, hogy Kornél megpuszilja a fejem búbját. Kicsit hátrébb álltam, és tátott szájjal bámultam a szőke hajú fiúra, aki fürkésző tekintettel meredt rám. Azonban éreztem más tekintetét is magamon, Leniét. Lili visszaért és kérdőn nézett hol rám, hol Kornélra. Hirtelen elmosolyodott, és elsétált. Lili nem értett ebből semmit, de tudtam, hogy majd megőrül a kíváncsiságtól. Leni elköszönt a viháncoló lányoktól, és feltrappolt a buszra. Én is tolakodva felléptem, hogy beszélhessek Lenivel. A leghátsó sorban foglalt helyet zenét hallgatva. Határozott léptekkel indultam felé, és leültem mellé.
- Most már mindig rám akaszkodsz a buszon? Ülj máshová, tudtommal nem akarsz a közelemben lenni – förmedt rám. A szavai szíven találtak, most mégis mi baja van? Viszont nem hátráltam meg, és így szóltam:
- Ez igaz, viszont valamit meg kell beszélnünk. Nem hittem, hogy valaha is ilyet fogok mondani neked, de hálás vagyok a segítségért. Nagyon meglepődtem, de nélküled tényleg nem tudtam volna megcsinálni, ezért köszönöm. Ó, és már késő átülni, mert sajnos, időközben az utasok elfoglalták a helyeket, így most neked kell elviselni engem – és most nem zavart, hogy az ülőtársam, még meg is merem kockáztatni, hogy még örültem is neki. Halványan elmosolyodott, de látszott, hogy van valami.
- Mi a baj? Most miért nem mondasz valami gúnyosat? Így nem vagy méltó ellenfél egy vitatkozásra – „háborodtam fel”.  Ezen már elnevette magát, de aranyszeme nem ragyogott, pedig eddig a tekintete mindig vidám volt.
- Nehéz rajtad kiigazodni. Egyszer Kornéllal flörtölsz, máskor meg Martinnal, micsoda kavarógép vagy – leesett az állam. Mi van?! Ezen a kijelentésén már tényleg felháborodtam, és felém fordulva méregetett. A pofon úgy csattant, hogy mindenki felénk fordult. A kezem lendült anélkül, hogy átgondoltam volna a dolgokat.
- Mégis minek nézel te engem?! Egy pasi vadásznak? Ők csak a haverjaim, ó, és én is mondhatnám, hogy csak játszol Anettel. Ha nem kedveled, akkor miért nem hessegeted el magad körül, nem úgy lenne illendő? – mondtam kicsit hangosabban a kelleténél. A busz épp ekkor gördült be a megállóba. Leni a kezét a pofon helyéhez kapta, majd meglepő tekintettel nézte végig, ahogy elsőként szállok le a járműről. Még bevártam Lilit, aki tátott szájjal jött oda hozzám.
- Juj, mi történt? Miért pofoztad fel? – És mindent elmeséltem neki. Az első napi incidenstől a mai napon történtig. Azt is elárultam neki, hogy valamiért folyton őt nézem, és örülök, ha Anett nincs a közelében.
- Én már sejtem a dolgokat, de egyelőre nem mondok semmit – köszönt el ezzel a mondattal. Én csak értetlenül meredtem utána, majd bementem a házba.
- Szia, kicsim! Milyen volt a napod? – érdeklődött anyu, aki előttem ért haza a munkából.
- Most adtam életem első pofonját bárkinek is – azzal újra elmeséltem a sztorit (azért a bizarr érzéseimet nem mondtam el).
- Ja, és majd csütörtökön elmehetek az új barátnőmhöz, Ildihez? – kérdeztem meg vacsoraközben (tejberizs).
- Persze, kicsim – válaszolta anyu, miután kicsodálkozta magát a napomon.  Felérve a szobámba gyakoroltam a holnapi órákra, majd lementem az udvarra Bubó mellé, és gőzerővel dolgoztam egy új dalon, melynek címe ez lett: „Idegbaj a buszon”. Utána eszméltem fel, hogy pont róla költöttem egy számot, de elhatároztam, hogy ehhez egy ütős ritmust komponálok, és a pénteken ezzel a számmal lépek fel a meghallgatáson. Így egész éjjel ezen a dalon dolgoztam, de szerintem megérte fent maradni érte.