2017. augusztus 10., csütörtök

Könyv, e-book, film

Kedves Olvasók!

A mostani bejegyzésben egy tipikus kérdés kifejtését hoztam. Vajon melyik a legjobb a három közül, s milyen előnyökkel-hátrányokkal rendelkeznek egymáshoz képest?

Mindhárom eshetőség lehet ugyanolyan jó és szórakoztató, nekem például a kedvemtől és lehetőségeimtől függ, hogy éppen melyiket "veszem kézbe".

Ha olvasásra kerül a sor, akkor feltétlenül a papír alapú könyvet részesítem előtérben. Ez abból is fakadhat, hogy kiskoromtól kezdve szorgalmas könyvtártag vagyok, így a kézzel fogható, papír alapú kötetek mindig is közel álltak hozzám. Van egyfajta különleges illatuk, tapintásuk, ami máris hozzátesz az olvasás élményéhez, számomra sokkal természetesebbek. Tudom, hogy a XXI. századot éljük, a média szinte már hozzánk nőtt, viszont a könyv engem mégis visszaránt kicsit a valósághoz, kicsit elkülönít a digitális világunktól.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az e-book kevésbé lenne élvezetes, az utóbbi időben pedig többet is használtam. Kórházi bennfekvésem alatt a nővérem kölcsönadta a sajátját, így az unalmas órákat elütöttem vele. Azóta beszereztem egy saját gépet, bár ha tehetem, a papír alapon olvasok. Nagy előnye, hogy jóval kevesebb helyet foglal, és nem kell beszereznünk minden könyvet külön-külön, az interneten ma már számos pdf formátum megtalálható.

És most a filmek kerülnek terítékre, pontosabban a könyvadaptációk. A mai fiatalok többsége ezt a kategóriát pártolja a legjobban, hiszen rövidebb ideig tart, a látványvilága lenyűgöző (ha modernebb filmről beszélünk), s ha egy tehetséges és közkedvelt színész vagy színésznő játszik benne, az egy plusz pontot hozzá is ad az élményhez. Véleményem szerint egy különálló film is teljes mértékben leköti az embert és remek kikapcsolódást biztosít, viszont ha magát a történet levezetését tekintjük, már hagy maga után kivetnivalót. Valójában ez is elgondolkodtató kérdés, hogy melyik is a jobb: a könyv vagy az adaptáció? 

A könyv magába foglalja a teljes cselekményt, az író pedig bőven kifejtheti és megmagyarázhatja a történet egyes elemeit, például ha egy teljesen új világot kell bemutatni a közönség számára. Lehetőség van rá, hogy minden kérdésre választ adjon, a filmeknél pedig megvan egy idő, amin belül talán hatszáz oldal mondanivalóját kell besűríteni, kihagyva egyes részeket, netán átalakítva elemeket.
Konkrétumot hozva: Harry Potter. Olvastam minden könyvét, láttam minden filmjét is egyaránt. Számomra a kötetek azért voltak jobbak, mert sokkal érthetőbben kaptam betekintést az írónő világába, mintsem a filmek által.
Másik példát kiemelve: Agatha Christie történetei. Itt is ugyanazt a véleményt tudom elmondani, kiegészítve azzal, hogy elsőnek a regényeit olvastam, és saját magam képzeltem el a szereplőket, s számomra a filmeknél kiábrándító, hogy nem az a világ elevenedik meg előttem, mint amit már magamban megálmodtam. Néha annyi név szerepel egy-egy történetben, hogy olvasva hagyok magamnak annyi időt, hogy megjegyezzem, míg filmnézés közben nem tudom beazonosítani a karaktereket.

Vannak azonban fordított esetek, amikor a filmet előbb látom, s csak később olvasom el eredetiben. Az éhezők viadala egy ilyen történet a számomra, amit imádok minden formában. Azért nem árt, ha a könyvtrilógiával kezdjük, s aztán nézzük meg a filmeket. Viszont a cselekményszál nem sokban tér el egymástól, ez is ritkaság az adaptációknál.

Összességében szerintem egyéntől függ, hogy éppen milyen módon élvezünk egy történetet. A lényeg, hogy szórakozzunk és kapcsolódjunk ki közben - függetlenül attól, hogy éppen egy könyvvel ülünk ki a szabadba, behúzódunk a szobánkba a tévé/laptop  elé filmet nézni vagy e-bookot veszünk a kezünkbe. Mind ugyanolyan élményt nyújthat számunkra, a választás rajtunk áll. :)

Ti melyiket részesítitek előnyben leginkább? :) 



Forrás: Google és Pinterest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése