Milyen is legyen egy szereplő?

Kedves Olvasók!

Milyen is legyen egy szereplő, mikre is kell odafigyelnünk, amikor megalkotjuk őket? Hiszen a történet fontos mozgatórugói a karakterek, akik előre viszik, sőt egyenesen ők maguk a cselekmények is. A szavaik, tetteik, döntéseik, személyiségük adja az egész műnek az alapját, ezért fontos, hogy érezhetőek, valóságosak legyenek, nem csupán a főszereplők, hanem a mellékszereplők is ugyanúgy fontos hangsúlyt kapnak.

Milyen is egy jó szereplő?

Ha olvasunk egy könyvet, mindig keresünk benne egy olyan pontot, amivel együtt tudunk érezni, hat ránk, elgondolkodtat, ledöbbent, emlékeztet valamire, kíváncsivá tesz. Fontos szempont, hogy a szereplő, akivel megismerkedünk, találkozunk egy új olvasmány alkalmával, hasson ránk (pozitív értelemben). Ilyen lehet például, ha  

• azonosulni tudunk az adott karakterrel, magunkat, esetleg egyik ismerősünket látjuk benne, vagy olyan tulajdonságokat fedezünk fel benne, amikkel szimpatizálunk, így valószínűleg érdekelni fog minket további sorsa, s valóságosabbá válik előttünk, könnyebben bele tudjuk helyezni magunkat életébe, helyzetébe. 
• a szereplő egyéniség, vagyis egy olyan jellem bontakozik ki előttünk, aki nem egy mindennapi jelenség, egyedi stílussal és sajátos jellemvonásokkal rendelkezik, s ezáltal vonja magára a figyelmünket. Az ilyen karakterek emlékezetesebbekké válnak számunkra, hiszen személyiségükkel még jobban színesítik az adott történetet, s általuk jobban kiszakadhatunk a megszokott valóságból is.
• az adott jellem titokzatos az olvasó előtt, esetleg később nagyobb tér, jelentősebb szerep jut a számára, s a történet egy későbbi pontján válik kulcsfigurává, fontossá. Még ha az első pillanatokban nem is szimpatikusak, netán "elhanyagolhatóbbnak" tűnnek is, a cselekményben szépen lassan hangsúlyt kapnak, esetleg egy meglepő fordulattal előtérbe kerülnek, felfedve az ő személyiségüket is. Így csupán nem csak a főszereplő lesz kiemelkedő, hanem mozgathatjuk is a jelen lévő karaktereket, néhol a mellékszereplő válik fontosabbá, pár jelenettel később újra az eredeti főhős jut szóhoz. 

Viszont legyen a szereplő akár szimpatikus, akár rosszabb, nehezen érthetőbb, az a legfontosabb szempont, hogy mindenképpen hasson valódinak, mintha nem csak a képzeletünkben élne, hanem valódi, élő személy lenne, mint te vagy én.
Alkossuk meg személyiségét, járjuk körül, adjunk neki egy kis körítést, például:
XY mindig barátságos és vidám természetű volt, munkahelyén is kedvelték.

Ez kissé sablonos és személytelen így, nem? Ebből a mondatból még nem sok körvonalazódott bennünk XY-ról, ezt akárkire rá lehet húzni. Viszont:
 XY minden közegben megtalálta helyét, bárhová is sodorta az élet, mindenkivel megtalálta a közös hangot. Az új munkahelyén, a szerkesztőségben is hamar barátságokat kötött, nem volt olyan kollégája, akivel ne váltott volna néhány kedves szót. Az emberek egy mosolygós és jó homorú férfit ismertek meg személyében, nem csoda, hogy szerették idejüket vele tölteni.

Ebben a részletben már több mindent megtudtunk XY-ról, és már itt egy személyesebb és hihetőbb karakter jelent meg előttünk, akinek életébe nagyobb pillantást nyerhetünk be. Lényegében ugyanaz a két szöveg, a körítésnek köszönhetően mégis valódibbnak tűnik a szemünkben XY a második szakaszban.

Ne essünk túlzásba sem, vagyis nem kell a végtelenségig részletezni, nem kell XY életének minden percének történését kiemelni, csupán annyit, amennyi a történet szempontjából fontos. Csupán annyi dolgot kell felsorolni, kihangsúlyozni, amennyi tényleg kell ahhoz, hogy megismerjük vagy átérezzük a helyzetet.

A hosszabb mű esetében, különösen a regényeknél azt sem árt kigondolnunk, hogy kezdetben milyen legyen egy szereplő, aztán a végére milyenné alakuljon, változzon, milyen élményekkel, tapasztalatokkal bővüljön, amely során eljut arra a pontra, ahová a legvégén el kell neki. A jellemfejlődés is fontos mozzanat, egy olvasót nagyon tud zavarni, ha egy karakter nem tanul a hibáiból, nem változik semmit az egész cselekmény alatt, a legvégéig még idegesítővé is válhat az egyhangú viselkedési forma. Hiszen ha alaposan belegondolunk, mi is folyamatosan változunk, fejlődünk, a történetünk elveszti hitelességét, ha a főhősünk például egy év alatt nem változik semennyit, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz irányba halad.

Összegezve az a lényeg, hogy amikor belevágunk egy új történetbe, fontos, hogy magunk előtt lássuk a karaktereket, és dolgozzuk ki a személyiségüket, szerepüket a cselekményen belül, tudjuk azt, hogy milyen irányba szeretnénk elvinni őket, egy ember is sokoldalú, építsünk köréjük egy teljes történetet. (Ezt például úgy értem, hogy akár nem csak egy célt vagy álmot adhatunk a szereplő kezébe, hanem ennél több vágya is lehet. Ha a főhős például bosszút állt az ellenségen, utána hogy folytatódik a története? Vannak-e jövőbeli elképzelései, vagy csupán egy dologra teszi fel az életét?)  Illetve a fantáziánkat elengedve a mellékszereplőket is mozgathatjuk, nem csupán egy főhősön áll az egész történet.
Nos, már nagyon elhúztam a szót, röviden, de tömören: Maradjunk hitelesek, és szárnyaljon a képzelet! ;)

Személy szerint ezeket a pontokat találom a leglényegesebbnek, ha a későbbiekben még eszembe jut valami kiegészítés, azt hozzáteszem. :)

Nektek mitől válik egyedivé, hitelessé egy szereplő? :)