2017. július 24., hétfő

Csipkerózsika kicsit másképpen

Kedves Olvasók!

A szülei sokszor figyelmeztették Csipkerózsikát, hogy a falut körbevevő rengetegben sötét boszorkányok rejtőznek, akik tőrbe csalják a fiatal, naiv leányokat, hogy elszívják tőlük az ifjúságukat, szépségüket, bájukat. A csapdába esett leány pedig hosszú-hosszú álomba süllyed, s az átok csak a legtisztább érzéssel – a szerelemmel oldható fel, de ha lejár a száz esztendő, akkor meghal az illető mindörökre. Csipkerózsika sosem félt ettől a mendemondától, hiszen a palotában biztonságban volt. Szülei jóságosan s igazságosan uralkodtak, a nép szerette s tisztelte családját. Engedelmes gyermek volt, az egész országban híre ment szépségének, mindenkivel kedves és segítőkész volt, függetlenül attól, hogy nemessel vagy szegénnyel van- e dolga. Immár tizenhat éves lánykává cseperedve eladósorba került, s az egész birodalomból jöttek hozzá kérők. Minden herceget, bárót, grófot meghallgattak a trónteremben, ki is a legalkalmasabb a férj szerepére. Már egy hete fogadták az udvarlókat, amikor az egyik nap Csipkerózsika belefáradt a sok unalmas, szürke nemesi férfiba, s sétálni indult a palotába. Még korán volt, így senkinek nem tűnt fel, hogy nincs a hálószobájában. A kastély csendes volt, pedig most sok vendégnek örvendett. A lábai csak vitték előre, nem gondolkozott, merre megy tovább. Csipkerózsika élvezte a magas ablakokon át beáramló friss levegőt s a virágok illatát. Végül felért a legmagasabb toronyba, mely részében még nem is járt. A cselédek csak annyit mondtak neki régen, hogy limlomok vannak az ajtók mögött, most mégis úgy határozott, hogy felfedi a szobákat. Minden helyiség kicsi és poros volt, tele eltört tárgyakkal. Már csak egyetlen ajtó maradt, oda is belépett kíváncsian. A sarokban egy furcsa kis szerkezet állt, érdeklődve közelebb ment. Becsapódott az ajtó mögötte, majd valaki sátánian felkacagott. Megfordulva egy öreg anyóval találta szembe magát, aki csak azt hajtogatta, hogy eljött az ő ideje.
- Ki maga? – kérdezte Csipkerózsika. A néni egyre csak kacagott, majd a furcsa kis szerkezet felé mutatott:
- Csak bátran próbáld ki – rekedtes hangja félelmet váltott ki a leányból, s újra a szobájába vágyott. Megismételte a kérdését, ám riadalmát nem tudta elrejteni.
- A szüleid óvnak a falu veszélyeitől, így nekem kellett bejutnom hozzád. Az anyukád képtelen volt teherbe esni, ezért végső lehetőségként hozzám fordult segítségért. Minden varázslatot, mágiát bevetettem, hogy elkészítsem a fiolát, amelytől végül lehetett egy lánya, mégpedig, te lettél az, Csipkerózsika. Ám a fizetség elég drága, de hát mit is tehetnék? Mindennek megvan a maga ára. A szüleidnek pedig úgy kell meghálálniuk fáradozásimat, hogy tizenhat évesen végül enyém lesz a fiatalságod s szépséged. Elszívom az életerőd, de a szüleid megbízták a tündéreket, hogy védőbűbáj védjen a mágiától. Így nem tudlak puszta kézzel bántani, viszont egy rokka árthat neked, melynek orsója gonosz varázslattal van mérgezve – azzal Csipkerózsika keze után kapott, s megsebesítette vele az ujját.  A leánynak a hitetlenségből sem volt ideje felocsúdni, szemei egyre lejjebb csukódtak.
- Aki megpróbál felébreszteni, a halál fia lesz azon nyomban, amint megcsókol – nevetett rá gúnyosan a banya. Csipkerózsika érezte, ahogy egyre fogy az életereje, s a vén boszorkány kezdte felvenni az ő karcsú alakját. Lerogyott a földre, majd képtelen volt küzdeni a varázslat ellen. Ám ekkor kicsapódott az ajtó, s valaki a banyára vetette magát. Már a kardjával készült ütést mérni rá, amikor a boszi egy kézmozdulattal a levegőbe emelte, majd a falhoz csapta a herceget. A banya újra Csipkerózsikára koncentrált, hogy az orsóról származott átokkal magába szívja az egyre inkább elszenderülő lány szépségét. A legény gyorsan összekapta magát a támadás után, majd odahajolt Csipkerózsikához s megcsókolta, mielőtt végleg álomba süllyedt volna.  Az átok a visszájára fordult, a királylány színe kezdett visszatérni, s a boszi egyre csak gyengült, a mágia elszívta az erejét, végül holtan rogyott össze. A két fiatal egy ideig még nézték az asszony élettelen testét, majd lassan egymáshoz fordultak.
- Jól vagy, Csipkerózsika? – kérdezte a herceg tőle.
- Igen, köszönöm. Mégis hogy találtál meg?
- A vendégszobában voltam, amikor csendes lépteket hallottam. Kikémleltem a folyosóra, s kíváncsiságból követni kezdtelek, mégis mi dolgod van a toronyban.
- Még egy dolgot nem értek, amikor megcsókoltál, akkor hogyhogy nem esett bántódásod? A boszorkány azt mondta, hogy ha valaki megpróbál csókkal felébreszteni, az azon nyomban meghal.
- Még nem aludtál el teljesen, valamennyire még ébren voltál – tanakodott a daliás herceg. – S így még meg tudtam törni idejében az átkot.
- Fogalmam sincs, hogy hálálhatnám meg. Nem csak azt, hogy megmentettél, hanem azt is, hogy pont te jöttél utánam. Ezt csak igaz szerelemmel lehet feloldani, s neked sikerült, elnyerted a szívemet örökre, daliás herceg – mondta a királylány meghatódva. A herceg magához ölelte a lányt, s mindketten érezték, ők egymásnak lettek teremtve, összetartoznak.
- Hozzám jönnél, Csipkerózsika? Boldoggá teszlek, s megvédelek minden rossztól – simította meg gyengéden a leány arcát. Erre Csipkerózsika csak bólintott, majd az immáron vőlegénye karjaiba vetette magát. Másnap mindent elmeséltek a szülőknek, s egy egész országra szóló lakodalmat csaptak az esküvő után. Talán még ma is élnek, ha meg nem haltak vagy százesztendős álomba nem süllyedtek.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése