Költözés

Kedves Olvasók! 

Költözés 

 Sóhajtottam. Körül néztem a szobámban. Miért kell innen elmennem? Az egész eddigi életem ide köt. Az ablakhoz léptem, és kinéztem rajta. Az öreg tölgyfa még most is ott állt, girbe-gurba ágaival olyan, mintha integetne nekem. Még öt éves lehettem, amikor felmásztam a tetejére, és úgy éreztem enyém az egész világ. Sok órát töltöttem ott fent, az volt az én kis menedékhelyem. Anya mindig megszidott, mert sosem tudta, hová bújok el órákra. Lehajtott fejjel fordultam a szekrényem felé. Az ajtai nyitva álltak, a ruháim fele már a bőröndben volt. Szomorúan nyúltam egy lila felső felé, hogy összehajtsam, miközben magával ragadott az egyik emlékkép. A szülinapi zsúrom elég unalmas volt, ezért néhány lánnyal összeállva modelleknek álltunk, és minden féle maskarában a fiúk elé vonultunk. A barátaim szülei csak mosolyogtak, milyen kis „édesek” vagyunk, mi viszont komolyan gondoltuk, hogy felnőttként a kifutókon fogunk billegni. Akkor csentem el anyától az egyik magas sarkúját, és ott pihent a szekrényem mélyén. Persze, tudta, hogy kisajátítottam a lábbelijét, de nem szólt érte. Felvettem a cipőt, majd beleálltam. Ma már tökéletesen állt rajtam. Elpakoltam a bőröndbe a cipőt és a többi ruhát, és mosolyogtam a nyolcadik születésnapi zsúrom emlékére. Ki akartam lépni a szobaajtón, amikor a tekintetem megállapodott az asztalomon. Már minden el volt pakolva róla, de látszódott a laptopom nyoma. Felette a tükröm díszelgett, ahová mindig a képeimet ragasztottam. A fotókon már gimnazista voltam és a barátaimmal pózoltam rajtuk. Az egyik a parkban készült egy padon ülve, a másik pedig a közös tanulást ábrázolná, ami átcsapott popcornos filmezésbe és párnacsatába. A harmadik képen anyával ültem az ágyon, amikor a ballagási hajamat készítette. Ugyan már ezek is egy dobozban lapultak elcsomagolva, mégis a lelki szemeim előtt volt, hogyan helyezkedtek el a tükrömön. Lefelé menet a lépcsőfokokat számoltam, meg van-e még mind. A falakon végig simítottam. Anya már kint a kocsinál várt rám. Visszanéztem a nappalira, ahol lázasan készültem az érettségire, végül jelest kaptam rá. Itt nőttem fel, és ez a ház mindig is része lesz az életemnek. Sokat sírtam, hogy itt hagyjuk ezt a házat, mintha az eddigi életem egy részét dobnám el. Viszont most jöttem rá, az itteni éveimből a lehető legszebb emlékeim a szívemben vannak, és talán nem is olyan rossz ez a költözés. Nem fogom soha teljesen elhagyni ezt a helyet. A boldog pillanatokra mindig mosolyogva fogok visszagondolni, de egyaránt érzem a nehéz percek súlyát is.  Ez a fránya felemás érzés. Nehéz elszakadni, de még nehezebb maradni. Vár egy másik hely a családommal, ahol mindenből megpróbálom a legjobbat kihozni.  Egy fájó mosoly kíséretében csuktam be az ajtót, majd a kocsiba pattantam. Bólintottam anyának, hogy indulhatunk, és addig néztem hátra, amíg el nem tűnt a szemem elől régi otthonom képe. Majd előre fordulva azon morfondíroztam, mik várnak rám az új házban.